Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)
TANULMÁNYOK / BEITRÄGE - BOROS Judit-SZABÓ László: Munkácsy Mihály hazai ünneplése, temetése és hagyatéka
A jelmezeket művészek tervezték. Munkácsy Rubens, neje Rubens felesége jelmezében jelent meg. Utóbb a résztvevők lefényképeztették magukat Klösz György fotográfus műtermében, hogy Munkácsynak emlékalbumot ajándékozhassanak. Másnap, február 23-án a Harmónia-kör rendezett hangversenyt, ahol együtt ünnepelték Munkácsyt és Liszt Ferencet. „A két nagy művész sokat társalgott együtt a szünetek alatt, mosolyogva szemlélvén mellszobraikat, melyek egy déli növényekből alkotott ligetből kiemelkedve díszítek a termet." Február 24-én viszont az írók és művészek társasága adott estélyt Munkácsy tiszteletére. A festő mellszobra itt sem hiányzott, ráadásul Munkácsy korábbi képei mellett kiállították Szamossy Elek, az első mester egy képét is. Munkácsyék érkezése után Komócsy József elszavalta Isten hozott című költeményét, majd a vacsora közben Jókai Mór felolvasta a Szeretve mind a vérpadig című regényének Életre halálra című fejezetét és pohárköszöntőt mondott. Jókai a nyugati világ dekadenciájának megtörését, egy új, igazi, nemes és egyszerű emberi ideál megteremtését tulajdonítja a Krisztus Pilátus előtt festőjének, hasonlóképpen ahhoz, ahogy Krisztus jött emberszeretetet hirdetni egy olyan világ számára, amelyet a „dicsvágyó erőhatalom" és „kéjvágyó élvezet" vezetett. Ugyanezen a napon érkezett Munkácsyhoz Trefort Ágoston kultuszminiszter hivatalos levele, amelyben felkérte, hogy a Tudományos Akadémia számára a magyar irodalom történetéből egy nagyobb képet fessen, valamint, hogy a budai koronázó templom díszeit egy oltárképpel gyarapítsa. Reményét fejezte ki továbbá, hogy a majdani akadémiai műtermek egyike bármikor Munkácsy rendelkezésére fog állni, „hogy dolgozhasson azon műveken, melyek középületeinket szépíteni, s azok becsét emelvén hivatva lesznek". Február 25. és 27. között Munkácsyék látogatásokat tettek és kisebb fogadásokon vettek részt. Március 2-án fényes kísérettel Munkácsra utaztak. A rokonokon kívül velük ment többek között Telepy Károly, Pulszky Ferenc, Rákosi Jenő, Vágó Pál, Keleti Gusztáv, Huszár Adolf. Jókai Mór másnap követte a társaságot. Visszatérésük után még két említésre méltó mozzanata volt az ünnepségsorozatnak: a Munkácsy tiszteletére rendezett országgyűlési lakoma és Budapest küldöttségének látogatása Munkácsyéknál. A március 10-én tartott lakomán, melyet az Európa Szálló első emeleti dísztermében rendeztek, száz teríték volt. Trefort Ágoston mondta az első pohárköszöntőt, éltetve a királyt, mint a művészetek első számú pártfogóját. Munkácsy a magyar művészet nevében köszönte meg a csodálatos fogadást, melyben az elmúlt hetekben része volt. Végül Jókai adott hangot azon kívánságának, hogy „mennyire méltó volna a nemzethez, hogyha őseink honalapításának képe az évezredes ünnepély alkalmára Munkácsy ecsetje által megörökíttetnék, mely kép méltán helyet foglalhatna az akkor mindenesetre készen leendő új országház nagytermében". Elutazásuk előtt Munkácsyék fogadták a főváros küldöttségét is, mely Ráth Károly főpolgármester vezetésével átnyújtotta Munkácsynak a díszpolgári oklevelet. MUNKÁCSY MIHÁLY TEMETÉSE 3 „Beteljesedett...Messze idegenben lehullott egy csillag, kialudt egy fáklya és árván maradt egy bűvös ecset, mely alig három évtized alatt egy évezredre szóló dicsőséget, soha el nem évülő, örök halhatatlanságot biztosított a magyar művészetnek!... Szürke kis fészkének homályából, a fiatal sas öntudatos és merész szárnyalásával indult el világokat hódító útjára, most harminchat esztendeje s ezernyi akadályon diadalmaskodva, emberfölötti munkával eljutott oda, ahova sorsa predesztinálta. És mikor már szédítő magasságban keringett fölöttünk, úgy hogy már-már azt kelle hinnünk, hogy örökre elveszítjük őt szemeink elől, mikor testének és lelkének csepegő vére árán megszerezte magának és nemzete művészetének a halhatatlanságot..." - ezekkel a szavakkal búcsúztatta a Képzőművészeti Társulat lapja, a Műcsarnok az 1900. május 1-jén elhunyt Munkácsy Mihályt. A halálhír nem érte váratlanul a közvéleményt, a festő évek óta tartó, súlyos betegsége közismert volt. A festőt, végakaratából, hazai földben temették el. A TEMETÉS ELŐKÉSZÜLETEI Zsilinszky Mihály, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára, Munkácsy rokona indítványozta, hogy a festőt tekintsék a nemzet halottjának, hozzák haza és megfelelő pompával temessék el. Wlassics Gyula kultuszminiszter távollétében, de az ő egyetértésével kinevezték a temetést előkészítő bizottságot, melyben a kor legnevesebb politikusai, arisztokratái, főpapok és művészek vettek részt. Május 5-én Berzeviczy Albert, a Társulat alelnöke bejelentette a bizottság ülésén, hogy az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat felajánlja az új Műcsarnokot a ravatal helyéül és vállalkozik a temetés megrendezésére. Ugyancsak bejelentette, hogy május 3-án gyűjtés indult egy Munkácsy-szobor felállítására. Ezen a napon megérkezett Munkácsy koporsója a Keleti Pályaudvarra, majd onnan a koporsót tartalmazó vagont átvontatták a Nyugati Pályaudvarra. A koporsót este 11 órakor fáklyás díszkísérettel vitték át a Műcsarnokba. Május 6-án Munkácsyt a Műcsarnok szobortermében ravatalozták fel. Stróbl Alajos és Fadrusz János a művészeti iskolák növendékeinek közreműködésével hatalmas, fekete posztóval bevont katafalkot állított a Műcsarnok külső lépcsőjére, melynek gúlaszerű építményén nyugodott Nero császár római szarkofágjának hű másolata. A szarkofág fehér színe drámai ellentétben állt a katafalk fekete külsejével. A szarkofág négy sarkánál aranyozott edényekben, melyek a nagyszentmiklósi aranykincs edényeinek mintájára készültek, áldozati lángok égtek. A katafalk előrészén, gyászfátyollal letakarva Munkácsy dombormívű mellképe volt látható. A lépcsőfeljáratnál kétoldalt hatalmas tryposzokon szintén áldozati láng lobogott. Két
