Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)

TANULMÁNYOK / BEITRÄGE - BOROS Judit-SZABÓ László: Munkácsy Mihály hazai ünneplése, temetése és hagyatéka

hosszú árbocon fekete zászló lengett, közepén fehér babérkoszorú és a művészet emblémája, fekete címerbe hármas fehér címer volt hímezve. Az épület tympanonjáról széles fekete posztó hullt alá a földig. Ugyanilyen drapéria függött az ablakokból is, ki a külső falra s az oszlopos lépcsőfeljáró teljesen feketébe volt vonva. A feketével bevont előcsarnokból alagútszerű, fekete posztóval bevont folyosó vezetett a ravatalos terembe, melynek díszítését Karlovszky Bertalan, Jendrassik Jenő, Thorma János és Hegedűs László tervezte és valósította meg. A hátsó félköríves fal fekete posztóval, a perisztil oszlopai fekete gézzel voltak borítva. A tölgyfakoporsónak csak az egyik széle látszott ki, ott ahol kissé félrecsúszott a fátyollal áthúzott nehézselyem nemzetiszínű lepel, mellyel le volt borítva. Lábtól a koporsón egy rózsacsokor, fejtől babérkoszorú volt elhelyezve, lila szalaggal, felirat nélkül, mindkettő az özvegytől. A ravatal lépcsőfokán körös-körül ezüst gyertyatartók, négy sarkán aranyos oszlopok, tetejükön serpenyőben égő olaj vetett némi fényt a mindent beborító feketeségbe. Négy, lila színű fátyollal beborított ívlámpa fénye derengett még felülről. A koporsó mögött fekete posztóra varrott nagy fehér kereszt világított, szinte lebegve a halott feje fölött. Hat-hat gyászruhás magyar művész és hat-hat díszmagyarba öltözött egyetemi polgár őrizte felváltva a koporsót. Kivont karddal, mozdulatlanul álltak a ravatal két oldalán. A ravatal előtt középen feketével bevont imazsámoly állott, tőle balra piros selyem párnán Munkácsy rendjelei, jobbra pedig palettája hevert „azon festékesen, amint alkotó kezéből kiragadta a szörnyű betegség". A ravatalt május 8-án reggel megnyitották a közönség számára, majd este bezárták, hogy folytassák a díszítést. A TEMETÉS Másnap, május 9-én, a temetés napján a ravatalt újra megnyitották. A sok koszorú ekkorra valóságos virágerdővé varázsolta a ravatal oszlopos csarnokát. Ezen a napon a fővárosi iskolákban szünetelt a tanítás, és nem tartott ülést a képviselőház sem. A temetés délután 3 órakor kezdődött. Jelen volt a teljes magyar kormány, a képviselőház és a főrendiház tagjai, a politikai, katonai és egyházi élet legfőbb képviselői, különböző városok küldöttségei, Munkácsy rokonai, iskolák, civil szervezetek, budapesti lakosok. A szertartást Dessewffy Sándor csanádi püspök végezte népes papi asszisztenciával. Az egyházi szertartás után következtek a hivatalos búcsúztatások, melyek során elsőnek Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter beszélt. Utána Berzeviczy Albert, a Képzőművészeti Társulat alelnöke vett búcsút Munkácsytól, visszautalva 1882-es diadalmenetére, amikor „nem volt ebben az országban hatalom és tekintély, amely meg ne hajlott volna előtte". Hock János a Nemzeti Szalon nevében búcsúzva mondta: „Te vér a mi vérünkből! Nagy volt benned a művész, mert nagy volt benned a magyar". Utolsónak Jendrassik Jenő, a Magyar Képzőművészek Egyesületének szónoka beszélt: „Haza hívtunk, haza vártunk diadalmas vezérnek és hazahoztunk - szent ereklyének." A búcsúztatók elhangzása után a koporsót kivitték a szabadba, közben a filharmonikus zenekar Erkel Hunyadi László című operájából a gyászindulót játszotta. A koporsó előtt Tahi Antal vitte a sárgára festett egyszerű fakeresztet, Karlovszky Bertalan egy kis selyempárnán a mester rendjeleit, Fadrusz János pedig Munkácsy palettáját. A gyászmenet élén lovasrendőrök haladtak, majd a művészeti iskolák növendékei következtek. Utánuk a különböző törvényhatósági, egyesületi deputációk és az egyetemi ifjúság. A koszorúkat hat külön kocsi vitte. Mögöttük négy herold haladt Dürer-féle gyászkosztümben, melyeket Benczúr Gyula tervei alapján készítettek. Ök vitték a Lötz-, a Benczúr- és Stróblmesteriskolák koszorúit, valamint a képzőművészek koszorúját. Utánuk három lovas haladt, kezükben lámpással. A lovak teljesen feketében voltak és a lovasok középkori olasz poroszlók gyászcsuhájához hasonló öltözetet viseltek, kámzsával, melyen csak a szemeik előtt volt kivágás. Ezután következett a papság, élén Dessewffy püspökkel, aki botra támaszkodva gyalog tette meg a temetőbe vezető hosszú utat. A papság mögött jött a nyolclovas halottas kocsi, melyet Vajda Zsigmond, Mannheimer Gusztáv és Róna József tervei szerint középkori olasz stílusban külön e célra alakítottak ki. Kétoldalt művészek és díszbe öltözött egyetemi ifjak haladtak. A kocsi mögött lépdeltek a család tagjai, nyomukban a képzőművészeti társulatok tagjai, majd miniszterek, képviselők, katonai, egyházi és egyéb méltóságok. Végül következett a különböző testületek, a tanulóifjúság és a nagyközönség beláthatatlanul hosszú sora. A gyászmenet az Andrássy úton, a Teréz és Erzsébet körúton, a Kerepesi és Köztemető úton haladva este fél hétre érkezett a Kerepesi temetőbe. Az egyházi szertartás után itt Telepy Károly mondta a végső búcsúbeszédet. Ezután eresztették le a sírba a nehéz érckoporsót, mely a tölgyfakoporsót tartalmazta. Május 8-án és a temetés napján is a Vígszínházban élőképben mutatták be a Krisztus Pilátus előtt című festményt. Ezen a napon a Népszínházban és a Magyar Színházban gyászornamentika közepette állították ki Munkácsy egy-egy mellszobrát és erre az alkalomra írt költeményeket szavaltak el. Május 10-én rekviem hangzott fel az elhunyt emlékére a terézvárosi templomban. A koszorúk szalagjait az özvegy őrizte meg, a nemzeti színű selyemleplet, mely Munkácsy koporsóját fedte, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat.

4 A művészek és a Képzőművészeti Társulat gyásza a temetés után is tartott. A Műcsarnok elé emelt katafalk a szarkofággal együtt május 13-án estig érintetlen maradt, majd átszállították az espreskerti művésztelepre. A szarkofágot a szobrászati mesteriskola elé állították, Munkácsy dombormívű arcképét pedig a Benczúr-féle mesteriskola falába illesztették. Alá stílszerű oltárt állítottak és erre helyezték el a kosszarvú áldozati edényeket. Elhatározták, hogy ezekben az edényekben minden május elsején meggyújtják a lángot, megemlékezve Munkácsy halálának évfordulójáról.