Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Katalógus / Catalogue - V. Venus-minták / Models of Venus - Gellér Katalin: Zichy Mihály erotikus témájú művei / Erotic Subjects in Mihály Zichy's Work

Végül 1895-ben Breviárium eroticum címen jelent meg a kötet, ötvennyolc illusztrációval, amelynek lelőhelye nem ismert. Zichy tudta, hogy a kötet rajzai a hasonló tárgyú művekhez hasonlóan nem állíthatók ki egyszerűen, mégis szerette volna, ha a Nemzeti Múzeumba kerülnek az eredeti rajzok. Remélte, hogy az éppen Szentpétervárott tartózkodó Zichy Jenő megvásárolja őket (darabját ötven rubelért kínálta)/ A korszak hipokrita voltát, az erotikus és pornográf művekhez való viszonyát jól mutatja már az a tény is, hogy az erotikáiból való új és sikeres válogatás csak Zichy halála után öt évvel, 1911-ben Lipcsében jelent meg, s először 1913-ban, a budapesti Nemzeti Szalonban rendezett, illusztrációit bemutató kiállításon mutattak be válogatást erotikus műveiből/ Zichy az erotikus témák feldolgozásáról a következőket írta: „Nem a tárgyban fekszik a botránkoztató, hanem a módban, ahogyan előadva van".

9 A kiragadott mondat akár önkritikának, a téma új felfogásának is értékelhető. A festő idővel a történeti kosztümtől, a sikamlós anekdotáktól, a néző felé kikacsintó, meglehetősen kétes ízlésről tanúskodó művektől eljutott az érzéki szenvedély önmagában való ábrázolásához. Néha irónia és szkepticizmus is színezi a megjelenítést. Az említett 191 l-es albumban megjelent rajzok egy részén pártatlan, már-már hidegszemű megfigyelőként örökítette meg a testi szerelem különböző megjelenési formáit, pózait. A testi szerelmet tisztán fiziológiai jelenségként tárgyalta, érzékeltetve a benne rejlő energiát. Ábrázolásmódját impassibilité jellemzi; nem ítél, csak bemutat, mintha egy szépen elrendezett, részletekbe menően megörökített korabeli csendéletet látnánk. A figuráknak nincs karakterük (a szereplők számos rajzán ugyanazok), csak hordozói az ösztönös erőnek, a „dionysosi mámornak", melyet a vonal szenvedélyt és erőt sugalló futásával, érzéki vibrálásával érzékeltet. Szemléleti szabadsága, úgy tűnik, nem a cári udvar szabadosságát tükrözi, hanem még a libertinus szellem örökségéből és a realista szemlélet megerősödéséből fakadt. Vannak a sorozatban önironikus lapok, egyegy ábrázoláson felismerhetjük Zichy önarcképét, és vannak szatirikus hangvételűek, elsősorban a gyermekkori és serdülőkori szexualitásról, a dajkák és nevelők perverz viselkedéséről. Rajzain a férfi és a nő egyenlő partner, s kiemelendő, hogy nem a kor szexualizált nőtípusának sztereotípiája szerint készültek. A modellek feltételezhetően az arisztokraták szeretői közül kerültek ki, szépek, finom arányúak, egyiküket sem jellemzi a prostituáltak fiziológiai leírásaiban visszatérő jelzők. Például Pauline Tarnowsky szentpétervári nőorvos 1889-ben megjelent, prostituáltakról írt könyve szerint a prostituáltak elhízottak, lusták, fülük például jellegzetes Darwin-fül (a fülkagyló csavarodásai hiányoznak, ahogy a fülcimpa is).

10 Kórképe egyébként megegyezik a legismertebb francia tudományos mű, Parent-Duchatelet felmérésében olvasható leírásokkal." A prostituáltak általában alkoholista szülők gyermekei voltak, fizikai jellegzetességeiket tekintve ugyanúgy írták le őket, mint a korban leginkább lenézett „néger" szolgálókat, a „hottentotta nőket".

12 Zichy tehát nem vette figyelembe a korszak „tudományos" sztereotípiáit, ebből a szempontból nézve inkább klasszikus ars amatoriát rajzolt. A korszakban kedvelt hiiiság-allegóriák hősnőit, Eugène Delacroix vagy Félicien Rops ördög által megkísértett, középkori szimbolikára visszavezethető bűnértelmezését is hiába keresnénk nála. A 19. század végének démonikus nőképe sem jelenik meg erotikáin, szemben barátjával, Félicien Ropsszal, aki illusztrációkat készített Jules Barbey D'Aurevilly Les diaboliques című, 1874-ben megjelent fantasztikus meséjéhez." A könyv előszavában az ördögről szóló történeteket a szerző valós történeteknek nevezi, mert szerinte a korszakot az ördög uralja, ahogy a történetek nőalakjait is. Zichyre azonban nem hatott a dekadens nőkép. Erotikái említett, budapesti bemutatásán a kritika épp ezt kifogásolta. Ignotus elavultnak találta rajzai szemléletét, melyek Zichy „úri gazdáinak vagy barátainak mulattatására" jöttek létre, s hiányolta belőlük a japán metszetekből és Aubrey Beardsley rajzaiból ismert „perverziót", a „bűn", a „rothadás", a „rossz" szépségének a bemutatását.

14 Bálint Aladár még egy lapáttal rátett Ignotus kritikájára, érthetetlen dühvel és igazságtalanul támadta Zichyt „feminin, tartózkodó arisztokratának" nevezi, s minden rajzát kivonja az erotika köréből." A pusztulásba vivő, csábító nő társadalmi szatíra hősnőjeként jelenik meg A démon fegyverei című (1878) festményén, de nem egyedüli bűnösként, mellette ott van a férfidémon is. Együtt képviselik a világi és egyházi hatalmasságok bűneit. Zichy politikai témájú műveiben, ahogy kortársánál, a magyar romantika legkedveltebb írójánál, Jókai Mór regényeiben is egyértelműen elválik a rossz és a jó, a halál és a kéjvágy dekadens összekapcsolásáról nincs szó. Zichy érett korszakának erotikái tehát nem a dekadencia és nem a neoplatonista szerelemfelfogás jegyében születtek, inkább a realista látásmód győzelmét mutatják. A pozitivista kor felfogása is hatott rá, hisz tulajdonképpen leltárt készített a különböző társadalmi osztályok, a különböző életkorok szexuális életéről. Szándéka - egyik levele tanúsága szerint - megegyezett a kor francia realista, naturalista regényíróiéval. 1873-ban írt levelében kifejtette, hogy művei célja: „a jelenkor társadalmi, erkölcsi és vallási kérdéseivel kapcsolatos meggyőződés"-ét „képekben ábrázolni".

1

" Egyik, 1897-ben, Miklós fiának írt leveléből az is megtudható, hogy erotikáival is ez volt a szándéka. Sorozatba ren-