Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - MAROSI ERNŐ: A magyar történelem képei. A történetiség szemléltetése a művészetekben

5. Derkovits Gyula: 1514., VI. Összecsapás (az eredeti dúc) Budapest, Magyar Nemzeti Galéria pdről? Az első meghatározás partikuláris szempontot, s elsősorban tematikai meghatározást sejtet. Azt, hogy e képek tárgyukat, a múzeumok gyűjteményeiket Magyarország és a magyar nemzet történeti eseményeiből merítik, alapvetően arra mutat, hogy funkciójuk egyes történetek, esetek emlékezetének elevenen tartása, s a narrációban való rögzítése. A - festett, rajzolt, tárgyi emlékekből berendezett vagy fényképezett, mozgó felvétellel rögzített - képnek ez az emlékeztető, illusztratív (vagy rekonstruktiv) funkciója állandó; nem szűnt meg a 20. században sem. Témakörei a politikai tényezők meghatározta érdeklődésnek megfelelően alakultak, médiumainak bővülését a technikai fejlődés határozta meg. A nagybányai festők közül Hollósy Simon a historizáló stílusban is elképzelhető témák (Zrínyi kirohanása, Rákóczi-induló) megújításával foglalkozott, Thorma János pedig a realizmus stíluseszközeivel s a visszautasítást provokáló festői magatartásával szerzett fokozott hangsúlyt ellenzéki-negyvennyolcas tematikájának (Aradi vértanúk, Talpra magyart). Külön, hosszas elemzés tárgya lehetne - amelynek eredményét akár statisztikai táblázatokba is lehetne foglalni -, hogy mely korokban, milyen eszmei áramlatok, politikai törekvések, események, évfordulók hatására a régmúltnak mely történetei, milyen dinasztikus, népi vagy legendás epizódjai kívántak maguknak aktualitást. A történelem aktualizálása - vagy fordítva, a jelen tapasztalatainak historizálása: a múltban azonos szituációk és konfliktusok felismerése - nemcsak a hatalmi reprezentáció vagy pártideológiák következménye, hanem a helyét, erkölcsi mozgásterét kereső egyén személyes kifejezésmódja is. Valójában minden történeti munka így zs olvasható; a legnemesebb példák közül való Kosáry Domokos írása. Miközben úgy vélte, hogy „a legsajátosabb éppen az, hogy Széchenyi keze Döblingből még egyszer elérte a nemzetközi politikát", 1981-ben, két évtized múltán visszaemlékezik egykori kétségeire is, „vajon a magányos szobában ... tud-e kielégítő formát adni bárminek,