Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
TANULMÁNYOK - MAROSI ERNŐ: A magyar történelem képei. A történetiség szemléltetése a művészetekben
ti 6. Kondor Béla: Dózsa legényei, 1956, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria és vajon a világtól elzárt atmoszféra valóban segíthet-e valami hasonlót a múltban is jobban megérteni?" 112 A számtalan képzőművészeti példa közül e tradicionális történelemábrázolási módszer jelentőségének illusztrálására a - már szerkezetükben is történeti példákat követő, s azok nagy társadalmi befolyását mintaképül választó - grafikai sorozatokat érdemes említeni. E módszer két magyar főművét, a történelemábrázolásban az önkifejezést megvalósító két Dózsa-ciklust alig negyed századnyi idő választja el egymástól. Derkovits Gyula 1514 fametszetsorozata egyszerre felelt meg a reformációs és parasztháborús korszak német grafikája felújításának, és vált hordozójává a harmincas évek válságkorszakának problémáiban keresett szocialista válasznak. Kondor Béla 1956-ban diplomamunkaként készített Dózsa-ciklusa úgyszólván a szocialista realizmus szellemében fogant historizáló módszer diadala: abban is, hogy a grafikus alkotót Dürertől és Cranachtól Rembrandtig és Goyáig a művészeti hagyomány sok-sok rétegével szembesítő elemzés eredménye nyilvánvalóvá tette az őszinteségnek mind az ideológiai, mind a stiláris korlátait. Derkovits és Kondor példája egy fontos, mindkettőjük művészetének befogadását (illetve elutasítását) is meghatározó kvalitatív kérdést is tartalmaz: azt, hogy e történetábrázolásokban nincs értelme olyanfajta különbségtételeknek, mint amilyent pl. a szocialista realizmus „tartalmában szocialista, formájában nemzeti" követelménye tartalmaz. Bennük elválaszthatatlan az egyetemes a nemzetitől, az általános emberi kulturális örökség az egyéni élménytől. E példák joggal tarthatnak igényt A történelem magyar képei címre, amely elsősorban kvalitást jelöl; a témaválasztástól függetlenül a mű érvényének egyetemességére vonatkozik. A szójáték, egy kettős jelzős szerkezet megfordítása az egyedi esetnek és az általánosságnak a történetírásban már régen tisztázott viszonyát idézi. Az érett középkor historiográfiája már különbséget tett a helyi vagy egy-egy meghatározott közösségre vonatkoztatott érdekű történeti feljegyzések (annales, gesta) és az általános érdekű, az eseményeket nagyobb összefüggésekben tárgyaló krónikák, a tulajdonképpeni történelmi munkák között. 113 A középkori krónika minden esetben világtörténet, amennyiben a tárgyalt események értelmét és jelentőségét az üdvösség művének keretében keresi. Számára mindenekelőtt az isteni kinyilatkoztatás forrásaként értelmezett Biblia teremti meg azt a horizontot, amely kiszélesíti a helyi szereplőkre és nemzetekre alapozott vonatkoztatási rendszert. Ezt a vonatkoztatási rendszert dolgozta ki a gesták nyers eseménytörténetének értelmezésére a középkori magyar krónikairodalom is - végleges formájában a 14. század közepére, a Képes Krónikában feljegyzett 1358-as dátum táján. 114 Addigra eredményt hoztak azok az erőfeszítések, amelyeket a magyarság pogány kori előtörténetének szándékos kiiktatása okozott. Kristó Gyula joggal állapíthatta meg, hogy „a 11-12. században a magyarországi latin nyelvű irodalom nem tanúsított érdeklődést a magyar történelem pogány korszaka iránt ... Amikor tehát még viszonylag sokat tudtak a magyar régmúltról, ideológiai okok miatt elzárkóztak annak tárgyalása elől, amikor pedig feltámadt a pogány idők iránti érdeklődés (Európa-szerte a 12. század második felétől kezdődően), Magyarországon már oly távoli messzeségbe került a Szent István előtti kor, hogy legfeljebb forgácsok, töredékek őrződtek meg róla". 115 Viszonylag pontosan tudjuk: a magyarság világtörténelmi helye meghatározásának útja a Trója-regény irodalmi ihletésére létrehozott származástörténet megalkotásán (Anonymus), a bibliai genealógiának s a hunok történetének a magyar történet elé illesztésén (Kézai) át vezetett. 116 A 14. századra csak az a korrekció maradt, amely a magyarságot az európai nemzetek közösségének egyenrangú tagjaként jelenítette meg: Noé fiai közül nem Chámtól s így az átkozott zsarnok Nimródtól, hanem a latin világ többi rendes nemzetének módjára, Jáfettől való származtatásuk bizonyítása. Az eredmény a francia-nápolyi Anjou-dinasztia bölcs és igazságos uralkodását megalapozó, a bibliai és az antik történelmet is átfogó történelmi horizont lett, amely mindmáig alkalmas kerete történelmi tájékozódásunknak.
