Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XI. A nemzeti szenvedéstörténet képei

A Krisztus siratását felidéző kompozíció, a halott lábánál síró asszonyok, a templomi környezet, a gyertyák és mécsesek fénye és az ólomüvegen beszűrődő hajnal derengése, a profán jelenetnek mintegy a szakralitás hangulatát kölcsönzik, s a mozdulatlanság és időtlenség szférájába emelik ezt a királyellenes, republikánus tartalmú „magyar pietát" (BERZEVICZY, 1925). S. K. TÓTH LŐRINC: Hunyadi László. Történeti dráma öt szakaszban. Pest, 1846, IV. szín; A nagy képről: A Pesti Műegylet által 1859. évi május 9-től június 13-ig kiállított művek lajstroma, Pest, VII. évf. 72. kiállítás, „Történelmi tárgyú pályaművek, melyek közül a megválasztandó, jövő évi műlapúl szolgáland", 82. sz; [JÓKAI MÓR]: Kakas Márton a műtárlatban. VU 6 (1859.) 260; VU 8 (1861) 346; MÁTRAY 1862, 54; Nefelejts 1 (1859) 151; ORLAI: Hazai pálya festmények. Hölgyfutár 10 (1859) 1256; GOSZTONYI FERENC: Hunyadi László kedvese. Nefelejts, 1 (1859) 452; BERZEVICZY 1925, 523; SZÉKELY 1854, 6, 28-30; BODNÁR 1987,18. Erről a kisebb változatról: Budapest 1904, 49. sz. (eladó); RADOCSAY 1941, 75,12. sz.; Budapest 1995,244-245. XI-8. Az utolsó Zrínyi 1860 Madarász Viktor (1830-1917) Papír, kőnyomat, 615 * 445 mm Felirata középen a kép alatt: „AZ UTOLSÓ ZRÍNYI. A 'Divatcsarnok' előfizetőinek. 1860". Jelezve balra a kép alatt: „Az eredeti képet festette Madarász Győző". Jelezve jobbra a kép alatt: „Pest 1860. Werfer Károly Műintézetéből". Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Grafikai Osztály, ltsz.: G. 82. 3 műlap képmagyarázata rámutat, Madarász képének hőse Zrínyi János, a Wesselényi-összeesküvésben való részvétele miatt 1671-ben lefejezett Zrínyi Péter fia és Thököly Imre sógora. A mű kommentátora történeti forrásként Cserei Mihály krónikáját jelöli meg, amely említi Zrínyi János történetét. Cserei Mihály (1669-1756) kéziratos Erdély históriája, mely a későbbiekben is művészeink kedvelt kútfője Erdély 1661-1711 közötti történetére vonatkozóan, 1852-ben Kazinczy Gábor gondozásában jelent meg az Ujabb nemzeti könyvtár köteteként. A kortárs krónikás Cserei elbeszélése szerint a kémkedéssel és az uralkodó elleni merénylettel megvádolt Zrínyi Jánost „Tyrolisba vitték, majd tizenöt esztendeig egyedül, egy sötét házban tárták, nem volt senkinek szabad hozzája menni, egy kis lyukon adtak száraz kenyeret s vizet be napjában, természet munkáját is abban a házban kellett végezni. A köntöse utoljára leszakadott róla, haja s szakálla megnőve s körmei, emberi forma nem vala már rajta, az emberi szót is elfelejté, nem lévén kivel annyi esztendeig beszélleni, utoljára mint a marha csak úgy ordított, s meg is bolondult abban az ideig való pokolban". Zrínyi János alakja azonban már Cserei kéziratos históriájának kiadását megelőzően is ismert volt. Remellay Gusztáv 1848 nyarán az Életképekben Az utolsó Zrínyi címen megjelentetett elbeszélése, Fessier Ignác nyomán, Zrínyi Boldizsár néven ismeri a hőst (FESSLER 1815-1825IV, 324-325). Története Remellay átiratában a Wesselényi Annával szövődő szerelmi szál révén romantikus felhangot nyer. Mivel az erre való utaA Császár Ferenc által 1853-ban alapított Divatcsarnok kiadását 1859 novemberében Werfer Károly József veszi át. Werfer, aki nem sokkal korábban nyitott litográfiái intézetet a fővárosban, nagy gondot fordít a képes mellékletekre. 1860-tól a gondozásában megjelent folyóirat nemcsak megújult külsejével, nemzeti divatképeivel, hanem Madarász Viktor történeti festménye, Az utolsó Zrínyi monokróm színnyomatával is újdonsággal szolgált. A nemzeti történeti festészet megújítójaként ünnepelt Madarász legújabb históriai tárgyú alkotásának, a Hunyadi László siratásának sokszorosítási jogait is átengedi Werfernek, aki a mű olajnyomatát ugyanebben az évben küldi meg a Képes Újság előfizetőinek. Madarász Az utolsó Zrínyit első alkalommal 1856 nyarán mutatja be a pesti közönségnek, majd 1859 májusában a Hunyadi László siratásával és a Zách Feliciánnal együtt ismét kiállítja a Műegylet tárlatán. A Párizsban készült mű Madarász harmadik nagy történeti festménye, mely hasonlóan az 1855-ben kiállított Kuruc és labanchoz és az 1856-ban bemutatott Bujdosó álmához a kuruc korból meríti tárgyát. Amint erre a kőrajzolatú