Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - X. A történelem képei a magánélet körében a 19. században

X-25. Dalidó és palotás magyar tánc az erdélyi fejedelem udvarában 1858 Vizkelety Béla (1825-1895) Papír, kőrajz, 270 * 365 mm Felirata a kép alatt középen: „Dalidó és palotás magyar táncz az erdélyi fejedelem udvarában." Jelezve balra a kép alatt: „Rajzolta: Vizkeleti Béla". Jelezve középen a kép alatt: „Kiadta: Vahot Imre." Jelezve jobbra a kép alatt: „Nyomt. Reiffenstein és Rösch Bécsben" - A Napkelet 1858. 1. melléklete Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Grafikai Osztály, ltsz.: G. 73.128 A dalidó az ötvenes évek társas életének jellegzetes eseménye. Vahot Imre szerint így neveztek ekkor „minden oly mulatságot, melyhez nem csak evés-ivási tivornya, a tulajdonképpeni dáridó, hanem egy kis nemesebb élv, lélekemelő dal avagy költészet is csatlakozik, fejezze az ki magát bár énekben, szavalásban, dallamos zenében avagy táncban, csakhogy tisztán nemzeti legyen s magasztos honszerelemre, barátságos egyetértésre hangolja a... kedélyeket". Bár maga a szó legkorábban az 1850es években Losonczy László verseiben és Jókai Mór elbeszéléseiben bukkant fel, Vahot a zenés-dalos-táncos dalidókat a 17. századi Erdélyből eredeztette. X-25. Vizkelety Béla kőrajza, némi anakronizmussal, egy magyar „ősdalidót" elevenít fel, amelynek helyszíne a nemzeti kultúra hiteles őrzője, Erdély. „Aranykorának e fénypontját örökíté meg a művész jelen képében, mely az akkori dalidókban divatozott lassú, szép palotás magyar táncot tünteti fel, a mint ezt Erdély főrangú hölgyei és férfiai méltósággal és bájjal lejtik, vagy inkább körbe sétálják. A deli alakok, a nemzeti öltöny, a címerekkel és hadi jelvényekkel díszített lovagterem és bútorzat régi antik szabása... megannyi jellemző kiegészítő részei ezen, régi dicsőségünkre elevenen emlékeztető becses képnek" - kommentálja Vahot a képet. A folyóirat következő számaiban közreadott képmagyarázatok, Jókai egy történeti elbeszélésének részletei (Petki Farkas leányai) vagy Lisznyai Kálmán költeménye, az abszolutizmus Erdély fénykoráról alkotott ideálképét festik, felemlítve a lakomák bőségét, a „tősgyökeres palotás magyar tánc" daliás szépségét, a főúri viseletek nemes előkelőségét. Vizkelety műve inkább nemzeti divatkép, mint históriai ábrázolás. Az önkényuralom éveiben a magyaros ruha viselete politikai demonstráció eszköze. A 16-17. századi erdélyi nemesség öltözete a 19. századi magyar történeti viselet elsődleges forrása, mely végleges formáját éppen a század hatvanas éveiben nyeri el. E vonatkozásban Vahot megfelelő munkatársat talált Vizkelety Bélában, aki ekkor már komoly viselettörténeti tanulmányokat folytatott. A históriai lap aktualizált párdarabja a Napkelet 1860. évi mellékleteként látott napvilágot. A szintén Vizkelety által tervezett kőrajz tárgya a Magyar dalidó 1860-ban, nem csupán a történeti viseletek korszerű formáját mutatja be - felsorolva azon szabók címét is, akik a nemzeti öltönyök készítésében jeleskednek -, hanem felidézi a nemzeti irodalmat és művészeteket is szolgáló társasági eseményt, az országszerte oly népszerű dalidók hazafias hangulatát. R. E. N. N.: Dalidó és palotás magyar tánc az erdélyi fejedelmek udvarában. Napkelet 2 (1858. január 3.) 16; JÓKAI MÓR: „Petki Farkas leányai" cimü beszélyéből. Némi magyarázatuk a „Dalidó és palotás magyar tánc az erdélyi fejedelmek udvarában" cimü, lapunk 2-so száma mellett megjelent képhez. Napkelet 2 (1858 január 17.) 45^16. (A teljes elbeszélés megjelent 1853-ban a Délibábban, majd 1854-ben külön kötetben: JÓKAI MÓR: Erdélyi képek. I. Pest 1854, 3-53); LISZNYAI KÁLMÁN: Dalidó és palotás magyar tánc az erdélyi fejedelmek udvarában. Napkelet 2 (1858. január 24.) 49-50; BOCSKAI PAPP LAJOS: Dalidó Apafi fejedelem udvarában. Napkelet 2 (1858. február 7.) 8486; VAHOT IMRE: Patikárus Ferkó menyegzője és dalidónk. Napkelet 2 (1858. december 12.) 795; N. N.: Magyar dalidó 1860-ban. Napkelet 4 (1860. január 1.) 16; NAGY, Z. 1934, 128. X-26. Emese álma 1864 Orlay Petrich Soma (1822-1880) - Marasztani József (1834-1895) Papír, kőrajz, 490 x 645 mm Felirata középen a kép alatt: „TÖRTÉNELMI KÉPCSARNOK I. EMESE ÁLMA." Jelezve balra lenn a képen: „O. S. 1864". Jelezve balra lenn a kép alatt: „Orlay Soma tervrajza. Marasztani József tollrajza. A »Csaladi Kör« 2-dik félévi műlapja, 1864." Jelezve középen a kép alatt: „Mindennemű utánzás tilalmas." Jelezve jobbra lenn a kép alatt: „Nyomatott Deutsch testvérek müintézetében Pesten 1864. Kiadó-tulajdonos Emilia." Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz.: 4763 Szegfi Mórné Kánya Emília (1830-1905), a Családi Kör szerkesztőnője adta ki Orlay kompozícióját. Emese álma a lap 1864-ben indított Történelmi Képcsarnokának első darabja. Kánya Emília folyamatosan tudósítja előfizetőit Orlay történeti allegóriájának sajtóvisszhangjáról is, bőven idézve a Pesti Napló, az Ország Tükre, a Magyar