Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - X. A történelem képei a magánélet körében a 19. században

X-26. Sajtó, A Hon és az Üstökös elismerő kritikáit. A sikeres műlaphoz kapcsolódik az a Családi Körben ekkor megjelent, Tihany álnéven publikált költemény is, amely a közismert eredetmítoszt verseli meg. Orlay és a vers szerzője egyaránt Béla király névtelen jegyzőjének krónikájából meríti tárgyát. Anonymus gestájának magyar fordítása 1860-ban Szabó Károlynak, a magyar őstörténet jeles kutatójának jóvoltából látott újra napvilágot. Az ősanya álmát ennek Almos vezérről szóló harmadik fejezete írja le: Álmos „anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el". 1862-ben őstörténeti tárgyú elbeszélés-sorozatában az álomlátás jelenetét egy másik szerző, Remellay Gusztáv Zádor főpap jóslatával helyettesíti. Az általa átdolgozott, dramatizált legendát Vizkelety Béla illusztrációja kíséri az Ország Tükre lapjain. Vizkelety kőrajza a Családi Kör jutalomképének időben legközelebb álló előképe, azonban felfogását tekintve gyökeresen eltér attól, hiszen Orlay invenciója különféle tér- és idősíkokat összekötő nagy ívű történeti allegóriát formál a mítoszból. A Kánya Emília által szerkesztett Magyar Nők Évkönyvének 1862-es folyamában Álmos szülőanyja mint a nemzet jövőjének megálmodója, egyben mint a Magyar Nők Pantheonjának első lakója jelenik meg: „A nemzet legszebb leányai voltak az ősmagyarok jósnői, s mert váljon a jövő nem-e éppen a nők szemei előtt állhatott nyitva, azok előtt, kik e hon fiait nevelni fogják, kik annak jövő reményeit szülik?" De a magyarság mitikus ősszülője nem csupán a női nem általános hivatásának szimbóluma, hanem a jelen törekvéseiben is erőt adó példakép: „Hölgyeink, Emőse unokái! a ti álmaitok is teljesülhetnek a hon jövőjéről, mert lesztek és vagytok reményeinek anyái - hisszük is, hogy azok teljesülni fognak." Az allegória elemzését Maszák Hugó adja, az általa szerkesztett első hazai képzőművészeti szakfolyóiratunk, a Magyar Képzőművész lapjain 1864-ben. Maszák értelmezésében az első három jelenet - Vérszerződés, Árpád vezérré emelése, Vajk megkeresztelése - a „honszerzési küzdelemeket, a hosszú utat és fáradtságot", míg az ezt követők a „dicső királyokat" idézik meg. Elsőként Nagy Lajost, „ki alatt hazánknak három tenger part virányi vetettek határfalat", majd Mátyást, a tudományok és művészetek pártfogóját. A „fényes múlt" képeit a közelebbi múlt hősei követik. Vörösmarty Mihály, amint „a múlt dicsőséges napjain és a jelen keservein mereng", előtte pedig az aktív, cselekvő ember jelképeként gróf Széchenyi István. Orlay allegóriája a nemzet történelmét a múltból a jelenig ívelő töretlen haladásként, szerves