Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - XIV. Az emlékezés helyei: emlékműkultusz - Szűcs GYÖRGY: Ars memoriae, ars obliviendi. Emlékművek térben és időben
ábrázolt személy vagy esemény korát idézi fel. Tehát Szent Istvánról, Mátyásról, Petőfiről beszélünk, s maga a szobor is átitatódik az ábrázolt kor - Alois Riegl kifejezését kölcsönözve - „régiség-értékével". 7 Találkozhatunk olyan monumentumokkal is, ahol a „régiség-érték" növelhető, a szinte mágikus erővel bíró múlttöredék a fiatalabb emlékmű jelentésstruktúrájába illeszkedik, mint az 1888-ban állított székesfehérvári Vértanúk oszlopa esetében, melyet a román kori bazilika egyik oszlopából alakítottak ki, vagy a budapesti 32-es Mária Terézia-gyalogezred emlékművének (Szentgyörgyi István, 1933) konzolján nyugvó, ereklye funkcióban megjelenő márványdarabka, Fadrusz János pozsonyi Mária Terézia-szobrának maradványa. 8 A kulturális emlékezetbe beépülő vagy éppen feledésre ítélt múltkép és a „faragott kép" viszonyában egészen a 20. századig furcsa örökségként felismerhető az a másik mágikus mozzanat, hogy az emlékmű elpusztítása az ábrázolt személy valódi vagy képletes elpusztításával szorosan összefügg: szélsőséges pillanatokban a szobor későbbi elpusztítását megelőzi a személy elpusztítása. Az 1848-1849-es forradalmat és szabadságharcot követő megtorlást az akkori konstantinápolyi követ, gróf Andrássy Gyula fizikailag elkerülte, de távollétében in effigie kivégezték. 1906-ban mint a kiegyezés első minisz3. Zala György (1858-1937): Gróf Andrássy Gyula lovas szobra, 1906. Képeslap 1914-ből terelnöke, a Monarchia külügyminisztere szobrot kapott (Zala György, 1906) a Parlament épületének déli bejáratánál. Az északi szárnynál annak a gróf Tisza Istvánnak a szobra állt (Zala György, 1934), akit viszont valóban megöltek a forradalmak idején. Ilyenformán szoborlétükkel mindketten az örökkévalóság esélyét érdemelték volna ki, ha 1945 után az új történelmi-politikai berendezkedés nem ragaszkodott volna a két térrészlet elfeledtető ürességéhez, majd később újabb értelmezést adva a térnek felajánlotta a „vörös gróf" Károlyi Mihály (Varga Imre, 1975) és a „rakodópart alsó kövén ülök" József Attilája (Marton László, 1980) számára. Az emlékmű minél maradandóbb anyagból - márványból, bronzból - készül, annál inkább a változatlanságot, az örökkévalóságot célozza, legalábbis annak illúzióját kelti. Mögötte támaszként áll az aktuális korszak (ideológia) sugallta történelem, amely a kortársak számára mindig egységesnek mutatkozik: éppen az a lényege, hogy a váltakozó, gyakran ellentétes államalakulatok ideológiai burkán nem látszik repedés, az eseménysorok szövetében a fragmentumok pontosan illeszkednek egymáshoz. Egy-egy történelmi korszak hosszabb (Osztrák-Magyar Monarchia) vagy rövidebb (Tanácsköztársaság) ideje alatt tehát az aktuális jelen szempontjai szerint láttatott hivatalos történelem a korábban ko4. Zala György (1858-1937): Gróf Tisza István szobra, 1934 Pesti Napló Képes Melléklete, 1934. április 22.
