Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XIV. Az emlékezés helyei: emlékműkultusz - Szűcs GYÖRGY: Ars memoriae, ars obliviendi. Emlékművek térben és időben

difikált, immár érvénytelenített múltkép kiüresített helyét tölti ki. Az ideológia vizuális összképét megteremtő emlékművek talapzatai a korszakhatárokon a legingatagabbak, hiszen értelmezésüknek kisebb módosulásai árán a helyükön maradhatnak, de ha a metamorfózis sikertelen, menthetetlenül átadják a helyüket a következő szobornak. Az eredeti üzenet semlegesítésének „beszédes" adaléka a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előtt álló egykori Magyar Igazság Kútja, amelynek irredenta köriratát - „E kutat hálás magyarok emelték Nagy-Britannia méltó fia, viscount Rothermere tiszteletére. Az ő betűje megöli a hatalmaskodást, az ő lelke megeleveníti az igazságot, 1928" - 1945 után levésték, domborművű arcképét eltávolították, a kitörlés azonban nem volt tökéletes: az ékezetek megmaradtak a kút káváján. A mű eredeti, konkrét üzenete megszűnt, az istennőhöz simuló nőalak elvesztette a „reménykedő Magyarország" allegorikus értelmét, s a páros a városképbe belesimuló, hagyományos Justitia-szoborrá vedlett vissza.

9 Az emlékezés és emlékeztetés folyamatának összetett voltából következik, hogy az emlékmű statikus (fizikai) állapota, a látvány, illetve a változó ideologikus értelmezés (pl. ünnepi beszédek, plakátok, könyvillusztrációk) eltávolodhatnak egymástól, más alkalommal pedig a szoborműbe kódolt emlékállapotot fogadjuk el mint emblémát, s a múltbeli eseményről előhívható „kép" a bevált és megszokott emlékmű képe lesz.

10 Kelet-Európában a történelmi törések sajátos védekezési mechanizmusaként alakult ki az „ellen-emlékezet", amely összegyűjti és továbbadja a múlt feledésre ítélt részleteit, s ezeket a hivatalos állásponttól eltérően összefűzve alternatív történelmi láncolatot hoz létre. Az ideológiákkal dacoló alternatív tudat a régi utcanevektől (Felszabadulás tér - Apponyi tér), az elbontott épületek elfoglalt helyéig (Regnum Marianum - Sztálin-szobor) számon tartja a múltat, megőrzi az orwelli „emlékezetlyukakba" dobott, megsemmisítésre ítélt múltinformációkat. Az egyes korszakokban tabuként kezelt témák az 1848-1849-es forradalom, a II. világháború valódi története, 1956 eseményei - a szóbeliség útján, ellenzéki irodalomként vagy a hatalom érvényességi területén kívül terjedtek.

11 Minden előzőt felváltó korszak természetesen újabb tabutémákat termel ki, míg mások alkalmasint „hivatalossá" válhatnak: a történelmi lomtárból előkerülnek a hirtelen ismét fontossá váló „tények" és a még nélkülözhetetlenebb szimbólumok. Ez a fajta duális, kétarcú múltfelfogás azonban a nehezen kezelhető történelmi skizofrénia tüneteit hívja elő, hiszen a privát történelem és a nyilvánosságnak szánt történelem élesen elválik egymástól, s mi-ők oppozíción nyugvó mesterséges történelemtudatot fejleszt ki. Az egymásnak feszülő ideológiák harcából kibontakozó szimbolikus térfoglalás jól modellálható az 1989 utáni Romániában, ahol kétféle szoborállítási tendencia figyelhető meg. Altalános jelenség, hogy a nyilvánosság helyszíneinek átértelmezésével a korábbi diktatórikus rend elfeledtetésére, az új, hivatalos országkép kialakítására történik kísérlet. A Székelyföldön a többé-kevésbé egy tömbben élő magyarság szimbolikus térbirtoklása, a földrajzi-történelmi terület újra megjelölése viszont a magyar nemzeti alapú identitás megerősítését szolgálja. Székelyudvarhelyen A Székelyföld leírása szerzőjének, Orbán Balázs emlékművének (Hunyady László, 1995) vagy Csíksomlyón a moldvai csángók által szentként tisztelt Domokos Pál Péter szobrának (Bodó Levente, 1996-1998) egyaránt a könyv az attribútuma, amely a tanító, kultúraőrző magatartás jelképe. Érdekes „kombinált" emlék a Székelyudvarhely és Csíkszereda között elterülő Tolvajostetőn felállított Hármaskereszt (1996), amely a honfoglalás általános jelentését, a regionális értékekkel együtt jeleníti meg: a János Zsigmond erdélyi fejedelem unitárius seregeit legyőző csíki székelyek (a csíksomlyói búcsú) és Márton Áron katolikus püspök emlékét hirdeti.

12 Másfajta, jóval összetettebb jelenség tapasztalható Kolozsvárott, ahol a történelmi városmag, az organikusan kialakult főtér vizuális átfogalmazása, tényleges szimbolikus térfoglalás zajlik. A Mátyás-szobor (Fadrusz János, 1902) környezeti kisugárzásának programszerű 5. Fadrusz János (1858-1903): Mátyás-szobor, 1902. képeslap kioltásával párhuzamosan a román ellenidentitás fogalmazódik meg, melynek látható elemeivé szintén a nemzeti múlt vállalt eseményeinek emlékművei váltak. Magát a Mátyás-szobrot a század folyamán többször is megkísérelték eltávolítani, végül csak „apró" kiigazításokat kapott a talapzaton, s az idők változásával így lett Mátyás királyból Matei Corvinul, majd a II. világháború után kompromisszumként Mathias Rex - mely felirat alatt halványan még mindig átsejlik a lefaragott magyar nagycímer félköríves sziluettje. A 90-es években a szobor értelmezésének „átírása" folytatódott, 1992-ben a név alá bronz márványtábla került Nicolai Iorga román történész szavaival: „Legyőzhetetlen a csatákban. Vereséget csupán saját népétől szenvedett, amikor Moldvabányánál a legyőzhetetlen Moldvát megpróbálta elfoglalni". A „szoborháború"

13 szemközti arcvonalán elhelyezett monumentumok, a memorandisták emlékműve (Paul Eugen, 1994),

14 a másolatban felállítandó Traianusoszlop „alapköve" (1998) és az 1989-es decemberi for-