Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Török Katalin: A szántóföldek és a rétek aránya Magyarországon a XVIII. században

A SZÁNTÓFÖLDEK ES A RETEK ARÁNYA MAGYARORSZÁGON A XVIII. SZÁZADBAN (AZ 1720. ÉVI ORSZÁGOS ÖSSZEÍRÁS ÉS AZ 1780. ÉVI ÚRBÉRI TABELLÁK ALAPJÁN) TÖRÖK KATALIN A XVIII. századi gazdaság- és társadalomtörténettel foglalkozó munkákban szinte kivétel nélkül idézik a szerzők az 1715—20. évi országos összeírást és a Mária Terézia elrendelte úrbérrendezés adatfelvételeit. Mindkét forrás ugyanazon ellentmondást rejti magában: az adataik mögött meghúzódó sok hibalehetőség miatt felhasználásuk (különösen az 1715—20-asé) komoly nehézségeket okoz, nagy óvatosságra inti a kutatót (mint az alábbiakban látni fogjuk, teljes joggal), ugyanakkor eredményeiket figyelmen kívül hagyni még akkor sem lehet, ha a vizsgált terület vagy témakör az átlagosnál sokkal jobban dokumentált egyéb levéltári iratokban. Valamennyi hátránya ellenére mindkettő a maga nemében egyedülálló, s ez készteti legtöbbször, különösen a nagyobb területi vagy táji egységgel dolgozó szakembert arra, hogy inkább vállalja a forráskritikai elemzés nehéz munkáját, mint a két felvétel valamelyikének elmellőzését. Az 1715—20-as összeírás egyedülálló abban, hogy az első és az egyetlen

1 országos felmérés a török utáni Magyarország úrbéres népességének gazdasági és társadalmi állapotáról.

2 Első ízben értesülünk az adókötelesek határbeli vagyonáról — ha annak nem is teljes egészéről —, a szántók, irtások, rétek, szőlők - kiterjedéséről. Az úrbérrendezést előkészítő, 1767-ben meginduló munkálatokkal ugyancsak az adózó lakosság állapotának megismerése volt a központi cél. Az eredmény értékét elsősorban az adja, hogy a parasztság helyzetének olyan képe tárul elénk, amely még mentes minden állami beavatkozástól.

3 A szöveges részek (a 9 kérdőpontra adott válaszok) jól reprezentálják, különösen ha az 1715—20-ban tett megjegyzésekkel összevethetők, a közel fél évszázad alatt megtett utat, s annak körülményeit, eredményeit. Nem is ezekkel adódik probléma, sokkal inkább a számokban kifejezett meghatározókkal. A velük kapcsolatos viták és kutatási nehézségek alapját és fő okát az adja, hogy felvételi módszerükből adódóan (a mérnöki felmérés hiánya, 1. Az 1696. évi utolsó országos portális összeírás, jellegéből adódóan, csak előzménye lehet az 1715 — 20. évinek. Lásd még : Dávid Zoltán: Az 1715 — 20. évi összeírás. A történeti statisztika forrásai. Szerk. Kovacsics József, Bp. 1957. 146. p. 2. 1715-ben nem írták össze a három katonai határőrvidéket (dunai, tiszai, marosi); a temesi bánságot, amely csak 1718-ban szabadult fel a török alól és 1751-ben kapcsolták Magyarországhoz, Szabó István: A magyarság életrajza. Bp. é. n. 143. p.; a 13 szepesi várost (Dávid Zoltán: az 1. jegyzetben i. m. 191. p.); Trencsén és Vas megye, valamint Trencsén és Kőszeg város vonatkozó iratai pedig nem maradtak ránk. — Acsády Ignác: Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában. 1720-1721. Bp. 1896. Magvar Statisztikai Közlemények Űj Folyam. 12. (továbbiakban MStK. U. F. 12.) 93. p. 3. Lásd erről: Wellmann Imre: Határhasználat az Alföld északnyugati peremén a XVIII. század első felében. Agrártörténeti Szemle (továbbiakban AtSz), Bp. 1967. 9. évf. 3 — 4. sz. 347. p.