Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Török Katalin: A szántóföldek és a rétek aránya Magyarországon a XVIII. században
az eltagadás lehetősége, az összeírok nem kellő előkészítése, az egyes felvételi szempontok változó megoldása stb.) nem megbízhatóan rögzítik a korabeli állapotokat. Azt tudjuk a két forráscsoportról, hogy a valóságosnál kisebb úrbéres népességről és általuk művelt területről adnak számot, azt viszont már csak elég ritkán, hogy a különbség milyen nagyságrendű. A probléma rendkívül nehéz önmagában is, akkor viszont még fokozottabban az, ha országrészeket vagy az egész országot illetően boncolgatjuk. Addig ugyanis, amíg egy vagy néhány településsel, ill. kisebb területtel foglalkozunk, megtehetjük, sőt igényes munkánál nélkülözhetetlen, hogy egyéb levéltári iratokat is felhasználjunk (pl. urbáriumokat, családi és egyházi levéltárak vonatkozó gyűjteményeit, anyakönyveket, kéziratos térképeket és földkönyveket stb.). Nyilvánvaló azonban, hogy ilyen hozzáállás, ill. igény az ország egészére kutatva, kivihetetlen. A két összeírásból kimaradt mennyiségek számszerű meghatározása véleményünk szerint csak konkrét, helyi mélyfúrásokkal végezhető el (ha erre megfelelő források állnak rendelkezésre), amelyek rendkívül sok munkát és nem utolsósorban időt igényelnek. Ugyanakkor nem tehetjük meg, hogy mindaddig, amíg ezek eredményeiből össze nem áll kisebb-nagyobb pontossággal az országos kép, nem használjuk fel vitatott összeírásainkat, vagy ha mégis, akkor szinte minden szerző más eredményre jut. 4 Úgy véljük, mindkét eset nagyjából elkerülhető, ha megtaláljuk a két forrás jellegének és természetének legmegfelelőbb megközelítési és feldolgozási eljárást. Jelen dolgozat olyan módszerrel végzett kísérlet eredménye, amelyet eddig — a két összeírás vonatkozásában — nem hangsúlyoztak a szakemberek. Egyfelől látnunk kellett, hogy az 1715—20-as összeírás és az úrbérrendezés anyaga olyan hiányosságokat mutat, amelyek a kutatások jelen állása mellett, országos viszonylatban, nem korrigáihatók. Másfelől azt tapasztaljuk, hogy a témát érintő szerzők, ilyen vagy olyan meggondolásból és megközelítéssel, de mind arra tettek kísérletet, hogy meghatározzák az adózó úrbéres népesség kezén levő művelt terület abszolút vagy relatív nagyságát, sőt kikövetkeztessék az összes, művelés alatt álló terület kiterjedését. Elsősorban ez a két felismerés vezetett el ahhoz, hogy felhagyva az eddigi gyakorlattal, ne konkrét számokat keressünk, hanem a feljegyzést nyert adatok és mennyiségek alapján kibontható arányokat, viszonyokat próbáljuk felszínre hozni. Mindkét alkalommal az összeírt terület valamennyi művelési ágában jelentkező hiányosságok fő okai azonosak, ezért ezek országos viszonylatban nagyjából kiegyenlítődnek, és a közöttük fennálló arányt alapvetően nem módosítják. Az összeíró kérdéseire válaszoló községi megbízottnak vagy magának az egybegyűjtött közösségnek az volt az érdeke, hogy lehetőleg minden adóköteles művelési ág kiterjedését kisebbnek hitesse el, ill. a telkiállományon kívüli birtoktestek létezését elkendőzze. A kiegyenlítődés abból adódik, hogy az egyes helységek, ill. megyék egymás4. Idézünk néhány munkát, amelyek megkísérelték a két összeírásban szereplő népesség, művelt terület vagy mindkettő számszerű meghatározását: Acsády Ignác: a 2. jegyzetben i. m. — Bakács István: Mezőgazdasági fejlődés. Magyar művelődéstörténet. Szerk. Domanovszky Sándor. IV. köt. ,,Barokk és felvilágosodás". Bp. é. n. 194. 211. p. — Pólya Jakab: Gazdasági viszonyaink a XVIII. század első felében. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle (továbbiakban MGtSz.), 1895. 2. évf. 202 — 203. p. — Varga János: A jobbágyi földbirtoklás típusai és problémái 1767 — 1848. Értekezések a történeti tudományok köréből. Bp. 1967. 109 — 130. p. — Pápai Béla: Magyarország népessége a feudalizmus megerősödése és bomlása idején (1711 —1867). Magyarország történeti demográfiája. Szerk.: Kovacsics József. Bp. 1963. 155—156. p. — Magyarország 1720-iki összeírásának eredményei. Közli: Kőszeghy Sándor, MGtSz. Bp. 1894. 1. évf. 286—287. p. — Dávid Zoltán: az 1. jegyzetben i. m.
