Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)

TANULMÁNYOK - Stier Miklós: A Magyar Mérnök-Egylet megalakulásának történetéhez (1866–1867)

programot, majd ezt megismétli augusztus elejéig több napilapban és folyóiratban. Valóban gazdag, változatos, határozottan érdekes és vonzó az augusztus 4-én estétől 7-én estig tartó összejövetel műsora. A vidékiek érdekében sikerült elérniök, hogy a résztvevők a belföldi vasutakon és gőzhajókon mérsékelt áru jegyeket kapjanak.

42 1866. augusztus 4-ének estéjére a fővárosban szép számú mérnök gyülekezett. 5-én reggel a tervezett programnak megfelelően, összeült a Köztelken

43 az első, a résztvevők szándéka szerint alakító, a Helytartótanács engedélye szerint „előkészítő" közgyűlés. „Szép számmal jelentek meg a szakférfiak a haza minden részéből, kivéve azokat, kiket a közlekedési és más viszonyok gátoltak... A testvérfőváros szakemberei, mérnökök, építészek teljes létszámmal jelentek meg, daczára az esős időnek. Ott láttuk Liedemann országos építészeti igazgatót, ott volt Hollán Ernő, továbbá Reitter Ferenc, Feszt Vilmos, Lechner Gyula, a Tisza-szabályozástól Herrich Károly, Glasz Márton; Stoczek, Grechenek, Schnedák és valamennyi tanára a budai műegyetemnek, a reáliskolák igazgatói, valamennyi építész, a vasúti társaságok mérnökei, továbbá szép számmal volt képviselve az ifjabb nemzedék, úgy, hogy összesen mintegy harmadfélszázra lehet tenni a jelen voltak számát. Csak ezen első gyűlés alkalmával közel 200-an írtak alá a kitett íveken, akik tudniillik hozzáférhettek. Érdekes látvány volt e gyülekezet, amely jobbára erőteljes, s az élet derekán levő életteljes, férfias alakokat, eszes, okos arczokat foglalt magában." — írja a Pesti Napló a nevezetes eseményről szóló beszámolójában.

44 A közgyűlés kiemelkedő része Hollán Ernő elnöki beszéde volt. Jól szerkesztett, szépen megformált, emelkedett hangú, ünnepélyes beszéd volt ez, széles látókörű, politikus ember beszéde. Anélkül, hogy részletes tartalmi ismertetését adnánk, — hiszen korábbi fejtegetéseinkben többször utaltunk rá — megemlítenénk, hogy legfőbb sajátja — túl az egyetemes műszaki fejlődés, a hazai viszonyok, a mérnökség problémáinak mélyreható, koncepciózus elemzésén — valami hallatlanul rokonszenves tettvágy, cselekvőképesség, a szó nemes értelmében vett patriotizmus jellemzi Hollán Ernő nézeteit. Űgy érezzük, hogy beszéde, amely egy kicsit a magyar mérnök-értelmiség programadása is, kiválóan tükrözi — s egyben mintegy kvintesszenciáj át is adja azoknak —, a kiegyezésre készülő magyar társadalom mérnök-értelmiségének nézeteit önmagáról, az ország helyzetéről, s a jövő útjának irányáról. Valahol tanulmányunk elején az abszolutizmus időszakának polgári átalakulásáról írott sorainkban a következő megállapítást tettük: A polgári forradalom által teremtett lehetőség, s az ezt közel sem realizáló tényleges fejlődés — ez az abszolutizmus korának egyik sajátos ellentmondása. Ezt az ellentmondást hazai mérnökértelmiségünk legkiválóbbjai felismerik. Hollán is beszél erről, amikor kiemeli, hogy az 1848-as törvények „a haladás szellemében voltak alkotva", de az eddigi kormányrendszerek „megnehezítették a korszerű haladást." Másokban másként fogalmazódik meg e probléma, gyökere azonban közös. Oly nemzedékről van itt szó ugyanis, amely többségében mint fiatal ember valamilyen módon érdekelt volt, vagy részt is vett már a reformkor küzdelmeiben, majd részese vagy egyenesen megvívója is volt a polgári forradalomnak és a szabadságharcnak. E mérnökgeneráció tagjai lelkük legmélyéig igenelték e harc következetes végigvitelét, mert a technikai és társadalmi haladással legszorosabban összefonódó hivatásuknál, állásuknál, polgár mivoltuknál fogva, a polgári társadalom megteremtése volt alapvető szükségletük s éppen ezért vágyuk és céljuk. S nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy mindezt a XIX. század közepén tették magukévá, a nemzeti államok létrejöttének nagy korszakában. Tudatukban a független polgári nemzetállam megteremtésének gondolata rajzolódott ki, s 1848/49 folyamán kiválóan és