Technikatörténeti szemle 6. (1971-72)
TANULMÁNYOK - Stier Miklós: A Magyar Mérnök-Egylet megalakulásának történetéhez (1866–1867)
következetesen össze tudták egyeztetni a haladás és a nemzeti függetlenség gondolatát a korszerű fogalmában. Majd amikor több mint egy évtized elmúltával, miközben a fejlett, polgáriasult nyugateurópai államok a műszaki, ipari fejlődésnek egymásután adják világraszóló tanújelét (1851: világkiállítás Londonban pl.), azt kénytelenek tapasztalni, hogy „Magyarország 1848 óta azon kevés államok közé tartozott, amelyekre nem egy tekintetben a stagnáció átka súlyosodott", 45 akkor a hazai erőviszonyoknak, a történeti fejlődés irányának reális számbavételével új koncepciót képesek kidolgozni. Olyan új elképzelést, amellyel sikerül feloldaniok a fentebb jelzett ellentmondás tudatot szorító hatását, amellyel végülis megtalálják alapvetően progresszív, mert polgári helyüket a következetesen polgári elemben, törekvésekben — a reformkor, a forradalom és a szabadságharc akkor még származásában köznemesi, de funkciójában polgári bázisához képest, — ezidőre oly igen megszűkült magyar társadalomban. Kétségtelen, hogy ezen új, a magyar társadalom továbbhaladásának útját is körvonalazó, kiutat kereső és megtaláló koncepció kialakulásának hátterét az 1848—49 utáni — bizonyos fokig kétségtelenül korlátozott, ám az állami önállóság problémájának megoldatlansága mellett is előretörő — polgári fejlődés, a magyarországi kapitalizálódás alkotja. Sajátos és lényeges — tulajdonképpen teljesen magától értetődő — vonása koncepciójuknak az, hogy számukra a társadalmi haladás legfőbb biztosítéka nemcsak általában a kapitalizálódás, s különösen nem az adott korszakban uralkodó, kétségtelenül az osztrák érdekeknek leginkább megfelelő agrárkapitalizálódás és a mezőgazdasági terményeket feldolgozó iparágak fejlesztése, hanem mindenekelőtt „a hazai műipar" felvirágoztatása. Hollán Ernő nyomatékkal hangsúlyozza előadásában, hogy „nem lehet az emberi nem történetében felmutatni egy országot sem, melyben a földmívelés műipar nélkül a tökély fokára emelkedett volna." Hivatkozik a korszak nagy technikai felfedezésére, „a külföldi iparműveltség" hallatlanul gyors gyarapodására, amelynek „átültetése, meghonosítása" a hazai ipar fejlődésének nélkülözhetetlen feltétele. „Egyik felfedezés a másikat követi. Gőzerő és villámdelejesség mintegy nagyszerű lökéssel egyszerre mozdította ki lassú menetéből az emberiség fejlődését, s e roppant változás a szellemi élet minden mozzanatait szabályozza nemcsak, de az anyagi viszonyok minden ágazataira is kiterjed, sőt folytonos haladásra ösztönöz." Egy másik, ugyancsak figyelemreméltó társulás a „Magyar Országos Iparegyesület" „előleges gyűlésén", 1867. január 13-án ugyanezek a gondolatok hangzanak el. 46 Fest Imre hangsúlyozza felszólalásában, hogy „hazánk állandó jólléte belföldi ipar és általa eszközlött nagyobb belfogyasztás nélkül sikeresen nem biztosítható". Elismeri, hogy a műipar kifejlesztése nehéz feladat, de hangsúlyozza, hogy az „ez irányban gátló akadályok nem olyanok, miket a természet megváltoztathatatlan törvénye emelt." Rámutat arra, hogy „az iparnak fő alapja a jeles nyersanyag és az olcsó mozgatóerő (a kőszén) nálunk megvan." Világosan látja, hogy az egyik legfőbb akadály a tőkehiány, de szellemesen megfogalmazott — s alapjában helyes — gondolatával érzékelteti az ellentmondás megoldásának módját : „a pénztőke pedig, e nagy kosmopolita, el fog jönni hozzánk. Alig van példa, hogy valóban nyereséges iparvállalatra nem találkozott volna tőke." A továbbfejlődés legfontosabb politikai feltételeit pedig egészen nyíltan, „a jogbiztonságban és egyesülési szabadságban, az igazságos adózásban és a helyes vámrendszerben ..." tehát a liberális jellegű, polgári viszonyok teljes uralomrajutásában látja. 47 Ebben az iparfejlődést centrumba állító koncepcióban lehetetlen fel nem ismernünk a polgári átalakulásért vívott reformkori küzdelmek eszmei hagyatékának örökségét. Teljes mértékben megegyezik Kossuth tételével: „Ipar nélkül a
