A Közlekedési Múzeum Évkönyve 7. 1983-1984 (1985)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 89 - Bálint Sándor: A BART története 1937-től 1947-ig 417

Pestszentimre—Budapest, Soroksár—Alsónémedi, Csepel—Királyerdő', Csepel— Tököl, Csepel—Kispest, Budapest—Érd, Budapest—Zsámbék, Zsámbék—Bicske— Vál—Baracska, Zsámbék—Héreg, Zsámbék—Perbál vonalon, bár eró'sen ritkított járatokkal, de még ellátta feladatát. A pesti és csepeli autóbuszai fó'leg a hadiüzemek munkásait szállították, a budai oldalon levők pedig olyan területeket kapcsoltak a fővároshoz, ahonnan más tömegközlekedési eszköz nem állt az utasok rendelkezésére; emellett a települések közötti polgári forgalmat is lebonyolították. Hamarosan azonban a csobánkai, a perbáli, a héregi, a nagykovácsi, a solymári, a hidegkúti, a baracskai, a soroksári járataikat leállították. A budapesti fuvarozó vállalatok az üzemen kívül helyezett járműveiket vidékre telepítették. A BSZKRT Bicskére és a Balaton mellé, a MÁVAUT a vidéki kirendeltségeire vitte autóbuszait, s bakkra állította őket. A BÁRT hasonlóan cselekedett. A Kerepesi úti garázsban álló autóbuszok közül többet Zsámbékra és Válra vitt. Az anyagvállalata Graef Stift gyártmányú luxus járművei a váli garázsban, a MÁVAG-ok, a Rábák és az Opelok részben Zsámbékon kaptak helyet. Bernáth László kirendeltségvezető végigjárta a település nagygazdáit, a tárolásra alkalmas udvarokat összeírta, a címeket a központba továbbította. Sissovics József 'műszaki igazgató vezetésével Haltenberger Tibor igazgató és Wechsler János forgalmi főnök megállapodott a gazdákkal, és a forgalomból kivont BÁRT autóbuszokat udvaraikba beállították. Volt olyan gazda, aki három autóbusznak is adott helyet. Az állványokra helyezett járműveik akkumulátorait, gumiabroncsait a még forgalomban levők üzemének fenntartására használták fel. A zsámbéki forgalmi autóbuszok műszaki ellátását mindvégig a Kerepesi úton végezték, a központ és a kirendeltség közötti kapcsolatot a gépműhelyesek autóbusza még szorosabbá tette. Visszaemlékezésekből tudjuk, hogy a német megszállás a kirendeltség életét — közvetlenül — alig érintette. Néha előfordult, hogy a németek motorkerékpárjaikkal, kisebb autóikkal beálltak a mosó területre és járműveiket lemosták. Alkatrészt, motalkót, vagy szerelőt sohasem kértek, mindent a maguk készleteiből pótoltak és saját szakembereikkel javítottak. 1944 őszén a nagyarányú behívások miatt — és a rendeletekben kiadott tilalmakon túl — tovább kellett csökkenteni a budapesti és a Budapest környéki autóbusz járatok számát. A BSZKRT szeptember 26-án tartott igazgatósági ülésén elhangzott, hogy a 10 000 dolgozóból eddig 3300 férfit már behívtak, s pótolni nem tudják őket. Kaptak ugyan néhány száz vidéki leventét, azonban ezekre sem járművezetést, sem karbantartást nem bízhattak, betanításuk hosszú időt igényelt volna.

100 Gondjukon tehát nem segítettek. Elérkeztek arra a pontra, hogy járművük volt, ám forgalmi személyzetet már nem tudnak kiállítani. A BÁRT, illetve a szürketaxi érdekeltség hasonló bajokkal küszködött, azzal is megtetézve, hogy a katonaság az Alföldön folyó harcokhoz, illetve a hadműveleti területekre újabb autóbuszokat vitt el. Az év harmadik negyedében — eddigi ismereteink szerint — már csak a zsámbéki és a Csepel környéki vonalon jártak BÁRT autóbuszok, majd ezek is leálltak. Az autótaxik száma is rohamosan fogyatkozott. A fiatalabb magántaxisokat behívták, helyükbe újak nem léptek, továbbá a gumiabroncs és a motalkó hiánya miatt sokan ki sem álltak a forgalomba. A június hónapban megjelent miniszteri ioo R L. XI. 1519. ig. jkv. 10. doboz. 31 481