A Közlekedési Múzeum Évkönyve 7. 1983-1984 (1985)

II. RÉSZ • Módszertani és közlekedéstörténeti tanulmányok 89 - Barkóczi Jolán: A máramarosi vasút tervei 223

adatokkal bizonyítja, hogy Magyarország és Erdély sókészlete Európa igényét ezer, a birodalomét több tízezer évre kielégítené, mégis a magyarországi sófogyasztás (1858: 1 678 340 q) alig több mint a felét fedezi a tényleges igénynek (3 090 817 q). A magyarországi lakosság sószükséglete ugyanis 2 316 607 q, mert az európai átlag szerint egy személy sófogyasztása évenként 18 fontot (1 font=0,56 kg) tesz ki (Svájc­ban 25, Bajorországban 19, Poroszországban 18 1/2, Szászországban 16 1/2, Francia­országban 13, Magyarországon csak 12 font), az állatállomány pedig 774 210 q sót igényel. „E tények megvilágítják egyrészt a jólét csökkenését, a lakosság fokozatos el­szegényedését, másrészt előre látható, hogy a máramarosi sóipar előtt, amely most még csak fejlődésének fele útján tart, milyen jövő áll. Egyelőre a máramarosi termelés jelenlegi számaihoz tartom magam. A Máramarosból elszállított só mennyisége 1855­ben 907 200 q-t, 1856-ban 945 657 q-t, 1862-ben 1 034 085 q-t tett ki... Az előző szá­mok alapján Máramaros termelését 1 000 000 mázsára teszem, és a további számítások bázisaként ezt tekintem." Alapos számításokkal jut arra az eredményre, hogy a só vasúton, és nem a Tiszán, szálfákon történő' szállítása útján a kincstári erdőgazdaság 600 000 forint többlet­összeggel számolhatna, hiszen minden szálfát Máramarosban 4, Szolnokon és Szege­den 7 forintért lehet eladni. Az egymillió mázsa só vasúton történő szállításából az államnak 1 042 250 forint többletbevételt helyez kilátásba. A vasút nyereséges lesz: „1. A tervezett vasút elsősorban a kereskedelemnek három fő pontját, melyeknek jelen­tőségét nem lehet rangsorolni, vagyis Debrecent, Szatmári és Szigetet köti össze. Debrecen az Alföld felső részének középpontja, ahol e vidék termékei összegyűlnek, Szatmár hasonlóképpen egy termékekben gazdag vidék forgalmi központja, Sziget e vidékek kereskedelmét közvetíti Galíciával és Bukovinával. 2. E vasútvonal Magyar­ország egyik leginkább lakott részén vezet keresztül. Városok nagy számát mutatja itt a térkép. Debrecenen kívül a vasút mellett közvetlenül: Vámospércs, Nagykároly, Szat­már, Huszt, Técső, Visk, Sziget, közvetve a bányavárosok: Nagybánya, Felsőbánya, Szi­nyérváralja, Erdőd, Tasnád, Mátészalka, Gyarmat, Nagyszöllős, Tiszaújlak, Beregszász és igen tekintélyes számú helység sorakozik. E vasútvonal keresztül vezet Szabolcs és Bihar megye egy részén, egész Szatmáron, Beregen és Máramaroson, a beregi járás jelentős részén és az erdélyi Partium egyik részén. 3. E vasútvonal Debrecen által össze­köti az Alföld termékeinek gyűjtőhelyét a nyersanyagokban, természeti kincsekben igen gazdag hegyvidék központjával, és a már ma is jelentős forgalom további fejlődését idézi elő. Ma az Alföld a hegyvidék lakosainak az élelmiszereket, a gabona, bor, szalonna, zsír, olaj mindenféle fajtáját szállítja. A hegyvidék olyan természeti kincseket szállít az Alföldnek, melyek ott majdnem teljesen hiányoznak. E téren a főszerepet a só és a szén játssza." Kovács Lajos e vasútvonalra a kormánytól 3%-os kamatgaranciát kért, vi­szonzásként évi 1 millió bevétel és egyéb, előre ki nem számítható haszon — a vidék kereskedelmi forgalmának fokozódásából keletkező előny, a vasútvonal mellett fekvő állami birtokok értékének növekedése — felsorolásával kívánja bizonyítani, hogy e vállalkozás az állam számára nem jelent újabb terhet, hanem jelentős nyereséget fog hozni. Kovács Lajos e kérvényéről az ügyiratot a Kereskedelemügyi Minisztériumban 1864. augusztus 25-én fektették fel, október 8-án a Pénzügyminisztérium a kérelmet jóváhagyta. 38 A debrecen—szigeti vasútra az egy évre szóló előmunkálati engedélyt Kovács Lajos és a más vasutaknál (pest—'losonci, kassá—oderbergi) is jelentős szerepet játszó, ud­varhű Forgách Antal, aki a kassai kormánykerület főispánja, 1861 júliustól 1864 áprilisig Magyarország kancellárja, az 1866-os porosz—osztrák háború idején Észak­38 Verkehrsarchiv, Ministerium für Handel, 12 323/1864. 238

Next

/
Oldalképek
Tartalom