A Közlekedési Múzeum Évkönyve 6. 1981-1982 (1983)

II. RÉSZ • Közlekedéstörténeti tanulmányok 131 - Bálint Sándor: A Budapesti Autóbusz Közlekedési Rt. (BART) története 521

lalkozó — ő is a tönk szélére került. Békefyék, látva Malonyayné vergődését, felkeres­ték és felajánlották a vonal átvételét. Az 1931. július 27-én kelt kötlevél így hangzik: a BÁRT részéről elvállaljuk a vonalra szóló „... iparengedély üzemkezelését, vagy­is az autóbusz járatnak saját kocsikkal, saját költségünkre és veszélyünkre való vi­telét. A járatokat az eddig folytatott keretben kívánjuk fenntartani (egy kocsival), kikötjük azonban magunknak azt a feltétlen jogot, hogy a szükségnek megfelelően és az üzemvitel rationalisabb folytatása érdekében is a járatok számát, a menetrendet, úgy­szintén a viteldíjakat is legjobb belátásunk szerint módosíthassuk, illetve megállapít­hassuk. Magától értetődik, hogy a rendes kereskedő gondosságával mindent elfogunk követni, hogy az autóbuszjáratok üzemvitele megfelelő legyen és a járatok lebonyolítása megbízható pontossággal történjék. Vállaljuk az üzem fenntartásával egybekötött összes kötelezettségeket, úgyszintén közterheket, ellenőrzési díjakat és az előírt hatósági rendszabályok betartását. Amennyi­ben Nagyságod ezen megállapodásunk tartama alatt ezen járatot kiegészítő, vagy ah­hoz csatlakozó új géperejű társaskocsi ipar gyakorlására jogosító engedélyt kapna, úgy kívánságunkra köteles annak üzemkezelését is nekünk adni. Az üzemvitelből szár­mazó összes bevételek — beleértve az esetleges hirdetési díjakat is — kizárólag ben­nünket illetnek meg. Mi az üzemkezelés átengedése fejében fizetünk Nagyságodnak minden hónapban, éspedig a hó 15. napjáig havi 200,— azaz Kettőszáz pengőt, tekintet nélkül az üzemvitel nyereséges, vagy veszteséges voltára. Ezenfelül amennyiben a Tököl—Csepeli útvonal bruttó bevétele 3000,— azaz Háromezer pengőt havonta meghaladná, úgy a többlet­összeg 10, azaz Tíz százalékát fogjuk Önnek minden hó legutolsó napját követő 3 napon belül a fix összegnek tekintendő 200,— pengőn felül megfizetni. Amennyiben mi a tö­köli autóbuszon a csepeli vonalra vagy más vonalra is érvényes átszállójegyeket fogunk kiadni, úgy a többi vonal jegybevételének csak valamennyi összetett vonaljegy összárá­nak és az átszállójegy árának egymás közötti arányához képest lecsökkentett része te­kinthető. Ha tehát pl. a tököl—csepeli jegy 1,1 P, a csepeli vonaljegy pedig 40 fillér, a két vonalra érvényes átszállójegy ára pedig 1,3 P, úgy az eladott átszállójegyekből a tököli vonal bevételeként az 1,1 P helyett csak annak 13,33%-kal csökkentett része, vagyis 105,34 fillér tekinthető. A havi összbevétel megállapítása végett mi Nagyságod­nak vonatkozó elszámolásunkat készséggel felmutatjuk. Ezen megállapodásunk a Nagyságod iparengedélyének fennállásának időtartamára, vagyis 1933. évi június 30-ig köttetett. Amennyiben az iparengedély időtartamát a Ke­reskedelemügyi Miniszter Úr meghosszabbítaná, úgy jogunkban áll nagyságodtól szer­ződésünk időtartamának az így meghosszabbított időtartamra való kiterjesztését kí­vánni. Arra való tekintettel, hogy mi az ügyvitel rentabilitását nem ismerjük, fenntart­juk magunknak azt a jogot, hogy ezen szerződést 1931. december 31-ig, Nagyságodnak előzetes 30 napon belül ajánlott levélben küldött értesítéssel 1931. december 31-i hatály­lyal felbonthassuk. Amennyiben a tököl—csepeli út az útépítés miatt elzáratnék s így az autóbusz járatot átmenetileg beszüntetni volnánk kénytelenek, úgy a szüneteltetés időtartamára ezen szerződésben foglalt kötelezettségeink is szünetelnek. Mi kötelesek vagyunk Nagyságodnak, illetve házanépének személyes használatra 3 drb névre szóló Tököl—Csepel Templom tér útvonalra szóló szabadjegyet díjmentesen kiszolgáltatni. Ezen megállapodás csak akkor lép hatályba, ha Nagyságod a Pogány Pál Pestvidéki Autóbuszfuvarozó Vállalattal kötött szerződést felbontja s ennek megtörténte után az iparengedélyt nekünk átadja. Kötelezzük magunkat, hogy az erről szóló értesítés vé­tele után legkésőbb 8 napon belül az üzemvitelt megkezdjük s a kezdés napjától szá­mítódnak az ezen megállapodásban foglalt kötelezettségeink is..." 554

Next

/
Oldalképek
Tartalom