Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)
VESZPRÉMY LÁSZLÓ: Előszó
tás övezte. (Más összefüggésben a lengyelek mindmáig igen büszkék Boleszló egyébként fiktív királlyá tételére a német császár keze által, s a királyi lándzsa lengyeleknek küldött példányát Krakkóban meg is őrizték). A lándzsa-probléma megítélése valóban a közép-európai új államok és a császárság közti viszony korabeli és újkori megítéléséhez szolgáltat értékes szempontokat. Szabó Péter jó érzékkel figyelt fel a magyar koronázási szertartások leírásaiban a hüvelyben tartott, illetve a hüvely nélküli, „meztelen" kard közti megkülönböztetésre, annak társadalmi és művelődéstörténeti jelentőségére. Utal arra, hogy Mátyás idején még egy korábbi, Nagy Károlyra visszavezethető világhódító ideológia jeleként lehet a meztelen kard felbukkanását értékelni, míg II. Ulászló király esetében az ezzel a karddal végzett négy vágás a török veszély felismerésének a bizonyítéka. Lényeges megjegyzést tesz a nádor szerepére II. Ulászló koronázásakor, ami nyilván a rendiség erősödének a bizonyítékaként fogható fel. S egyúttal korai jele a nádornak magyar koronázási sajátságként értékelt korai, világi szerepvállalására. Közismert módon Szent László az 1300-as évekre népszerűségben utolérte első királyunkat, s sok tekintetben második örökös királyunkká (rex perpetuus) vált, amiről a pénzverés vagy a Thuróczy-krónika metszetei szépen tanúskodnak. Szent Lászlónak már említett historiográfiai és ikonográfiái jelentőségét vizsgálta Wehli Tünde, kiegészítve azt a legfrissebb laskodi falképleletek eredményeivel. A falképek és miniatúrák Lászlóábrázolásait tekinti át a fegyverzet, a hercegi-királyi viselet szempontjából. A viselet, a bárd feltűnése alapján arra a következtetésre jut, hogy lényegi üzenete van az árpádsávos, kettős keresztes címeres heraldikai változatoknak. A bárd használata a világi nemesi réteg László-szemléletének a bizonyítéka lehet, ami a hivatalos udvari művészetbe csak időben megkésve talált bebocsátást. Végül felhívja a figyelmet László néhány helyen felbukkanó lovagi tornaöltözékére, ami a lovagi kultúra hazai recepciója vizsgálatakor eddig nem került hangsúlyozásra. Figyelemre méltó s további vizsgálatot igénylő megjegyzése a kakaslomnici freskó koronájának a függőire vonatkozik. Mindenképen érdekes, hiszen Vencel cseh trónkövetelő pénze mellett a korona függőinek ez lenne a második (valóságalappal esetleg rendelkező?) ábrázolása. Az előbbi tanulmányhoz hasonlóan olyan forrásterületet tekint át a régész szerző, Búzás Gergely, amit mindnyájan jól ismerünk. Európai, elsősorban francia összehasonlító anyag birtokában fogalmazza meg, hogy a magyar szabályos alaprajzú várpaloták, mint például Diósgyőr, Zólyom, Végles és Tata a nyugat-európai udvarai kultúrához való, legalább részben sikeres hazai felzárkózás „kézzel fogható" bizonyítékaiként értékelhetők. Záró megjegyzése a Mátyás-kori humanizmus lengyelföldi hatását ismerve egyáltalán nem hangzik meglepőnek, miszerint e magyar közvetítéssel eljutott várépítési gyakorlatnak szép példáival találkozunk a moldvai fejedelemség néhány várában, így Scheisa, Suceava és Neamt esetében. Magától értetődő, hogy a Szent korona akkor vált újra és újra különösen fontossá a magyar politikai életben, amikor belső vagy külső zavarok miatt az ország vezetőinek legitimitása megingott, s a politikai élet szereplőinek szüksége lett a korona támogatására, így történt már Károly Róbert trónra lépésekor, majd e jelenség folyamattá vált attól kezdve, hogy Mátyás király visszaszerezte Frigyestől a koronát. A török hódítás drámai eseményei, majd még inkább a tény, hogy 1551-ben a korona visszakerül a Habsburgok tulajdonába, a koronának, a koronázások szertartásának és külsőségeinek nem lebecsülendő aktuálpolitikai jelentőséget kölcsönöz; azon Rudolf király például a hun uralkodó, Attila jelmezében jelent meg, és gyakori volt a magyar nemzeti színek
