Hausner Gábor - Kincses Katalin Mária - Veszprémy László szerk.: A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria. 4. „Kard és koszorú”. Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. (Budapest, 2001)

VESZPRÉMY LÁSZLÓ: Előszó

alkalmazása. Nem véletlen, hogy ezekben a kritikus években festik meg először nagy hitelességgel a magyar koronát, mégpedig 1555-ben Augsburgban. A Habsburgok teljes joggal lépnek fel, igaz sokáig sikertelenül az ország egységének a helyreállításáért. R. Várkonyi Ágnes két dokumentum, Wolfgang Laziusnak és Sylvester Jánosnak, valamint további jelentős hazai humanisták közreműködésével 1552-ben elkészült, s 1556ban megjelent ország-térképe és Johann Nell 1582-ben megjelent fametszete kapcsán enged tanulságos bepillantást a kor magyarországi késő-humanista értelmiségének gondolatvilágába. A források tudomást vesznek az ország harmadának elestéről, de a térképen a hangsúlyos helyen elhelyezett magyar címer, a fametszeten pedig Hungária és a magyar történelem szimbolikus alakjai, köztük a török ellen elesett magyar hadvezérek vagy éppen László király emlékeztetik az olvasót az ország virtuális egységére és jövő reménységére. Egyúttal az ország egységének gondolatát a keresztény világgal való szövetséggel, az összetartozás tudatával kapcsolják egybe. Ennek lesz szerves folytatása Révay Péter koronaőr XVII. századi - jól ismert - munkássága a korona történetéről, hogy ismét csak kiemelje a múlt és jövő szerepének a felismerését és a szimbólumok nyelvén való megjelenítését a jelen megoldhatatlannak tűnő problémáinak megoldására. Az országos politika után Kincses Katalin Mária esettanulmánya a korszak másik koronázó városa, Sopron példáján mutatja a városi hatalmi reprezentáció kellékeit. Új források bevonásával elemzi a városi jelképek sorsát, a város politikai szerepvállalása és uralkodói jóindulat gesztusai, Habsburg-hűség és nemzeti elkötelezettség közötti kapcsolatot az 1622. és 1681. évi országgyűlések közötti időszakban. Ebben természetesen nagy szerep jut a neves ötvös-dinasztiából származó humanista műveltségű Lackner Kristófnak, aki művei alapján a legnagyobb mértékben ismerte és használta a korszak emblematikáját, szimbólumait. Olvashatunk az 1608-ban a várostorony tetejébe ültetet egy fejű sas körüli heves vitáról. Érthető módon - ti. az a XX. század előtt politikai szimbólumként nem jelent meg - senki sem a turulra asszociált, hanem az osztrák kétfejű sasra, ami azután később, 1680-ra valóban fel is került az akkor újjáépített toronysisakra. Mindenesetre a város török elleni megerősítésekor emelt falakra is feliratokat és emblémákat helyeztek el. A korabeli politikai aktualitásokról pedig a városi magiszterek jól értesültek voltak a Neue Zeitungok, illetve a számukra kézzel írott s a városi levéltárban a mai napig fennmaradt „sajtófigyelők" révén. A romantikus és idealizált Erdély-kép kevésbé ismert részletei közé tartozik az erdélyi fejedelmek beiktatási szertartása, ha úgy tetszik „trónralépése". A téma kutatói, B. Szabó János és Erdősi Péter világosan vázolják a rituálé hazai (például választás, közfelkiáltás, eskütétel) és török eredetű elemeit, egészen addig, hogy amikor a fejedelem felesége, Brandenburgi Katalin kevesebb kaftánt kapott a megszokottnál, a botrány elkerülése végett azt maguk az erdélyiek pótolták ki. A nemzetközi kitekintés persze meggyőzi az olvasót, hogy az erdélyi rituáléban kifejezésre jutott Erdély - igaz törékeny - hatalmi súlya, szemben a birodalom más tartományaival, ahol - mint például a román vajdaságokban - ilyen esetekben a puszta tudomásulvétel maradt. Különösen érdekes II. Rákóczi Ferenc 1707-es marosvásárhelyi beiktatásának leírása, amit az erdélyiek és a fejedelem merőben másként éltek át, s a helyi deszakralizált rituálét csak a trónraültetés beillesztésével tudták valamicskét közelíteni a nyugati típusú szertartásokhoz. Basics Beatrix a koronázási jelvényegyüttes utóéletével foglalkozik, pontosabban azzal, hogy miként ismerte meg 1790 után a szakmai elit és a nagyközönség az immár hitelesen lerajzolt tárgyakat. Mint tudjuk, az insigniákat szigorú őrizet alatt tartották, s