Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Kiss József: Tóth Gáspár, Petőfi "mecénása" : egy jeles polgári magyar szabómester a reformkorban és a forradalomban = Gáspár Tóth, Petőfis Mäzen : ein herrvorragender bürgerlich-ungarischer Schneidermeister im Reformzeitalter und in der Revolution 241-286

tató Intézetével egyezkedjenek, s ezen költségfelszámítást, mint szintén a nyomtatásróli tervüket... a legközelebbi közgyűlésre nyújtsák be."

35 Mindez hamarosan meg is történt: a kiküldött vizsgáló bizottság kedvező véleménye alapján Petőfi a 75 pengő forintot legkésőbb három héten belül megkapta (s így a lelkiismeretét súlyosan terhelő debreceni adósságot a vállalt határidőre kifizethette); a Versek kiadásával kapcsolatos javaslatot Vörösmarty a májusi közgyűlés elé terjesztette; ennek jóváhagyása után előfizetési felhívást, gyűjtőíveket küldtek szét, majd kiadták a nyomdának a megbízást; Petőfi Versei- nek első füzete az 1844. évi őszi vásárra megjelent, s nagy közönségsikert aratott.

36 A Kör határozata, amelyhez hasonlóra mindaddig nem volt példa a magyar irodalmi életben, az egykorú sajtóban is hangot kapott. A Nemzeti Újság március 30-án az alábbi hírt közölte: „A Kör ismét nemes törekvése jelét adá, midőn Vörösmartynknak indítványára egy áldott lantú költészünk buzdító pártfogására lelkesedett, s hogy anyagi gond nélkül gyűjthesse egybe közkedvességű költelmeit [költeményeit], 60 pengő forint ösztönpénzt rendelt, mivel pedig ennek beszedése hosszabb ideig tarthatott volna, Tóth Gáspár polgári jeles magyar szabó Kör és választmányi tag a neveztük összeget azonnal lefizette; mire rendeltetett, hogy Petőfynk (neve e védencnek) munkái a Kör költségén, annak idejében a munka árából levonandóan adassanak ki, s előfizetésre minden tud. intézetek és olvasó társulatok a Kör által fölszóiítassanak." (A hírt az egyik hazai német nyelvű hírlap, a Pesther Tageblatt április 4-i száma is átvette.) Jókai Mór emlékezéseibe, melyeknek keretében a „polgári jeles magyar szabó" nagylelkű felajánlását ismételten felidézte, már túlzások is kerültek (maga Jókai csak később, mások elbeszéléséből hallhatta az esetet), de nagy regényírónknak köszönhetjük az egyetlen olyan leírást, melyből Tóth Gáspár külső megjelenésére következtethetünk. Tarka élet c. kötetében (1855) - tehát még Tóth Gáspár életében — úgy adta elő ezt a Petőfi pályáján sorsfordulatot jelentő epizódot, hogy Vörösmartynak a Nemzeti Körben beterjesztett indítványa egyesek értetlensége, önzése miatt már-már megfeneklett, — „ha ekkor elő nem állt volna egy emberséges derék szabómester, s azt nem monda, hogy ő megbízik abban, miként Vörösmarty rosszat nem ajánlhatott, s ha más nem akad, ő egyedül egymaga viseli a nyomtatási költségeket, még harminc forintot előlegez is a költőnek, hogy élhessen egy ideig. Ezt a derék kézművest nevezik Tóth Gáspárnak. Aki Petőfit szerette, méltán megsüvegelheti őt, mert ő volt a költőnek első és egyetlen Maecenása."

37 Néhány évtizeddel később, amikor Jókai Az én életem regényé-X írja, további romantikus elemekkel bővül az emlékezés: „elém tolakodik annak a társas körnek képe, melynek olvasó asztalánál egy öreg poéta ül, s egy fiatal író kézirataiból költeményeket olvas fel a figyelmes társaságnak. Az öreg költő által felolvasott versek mindenkit elragadnak. „Ezt a kötet verset a mi kaszinónknak kell kiadni, indítványozza a veterán író." S mielőtt a pénztárnok ellenvetést Itehetne, „kinyújtja a karját az asztalon keresztül egy mareiális [harcias külsejű] alak, akit két kifent bajusza dandárvezérnek minősítene, ha gömbölyű két piros arca szelídebb hivatásra nem vallana, s tenyerét rátéve a verses kéziratra, így szól : magamra vállalom az egész költséget, nyomtatással, honoráriummal együtt. — A veterán író volt Vörösmarty, a beajánlott ifjú költő Petőfi Sándor, az önként ajánlkozó mecénás Tóth Gáspár szabómester."

38 - Mint láthattuk, az egykorú forrásokból világosan kitűnik, hogy 250