Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)
Európai középkor - Magyar középkor - TEKE ZSUZSA: Adalékok Zsigmond várospolitikájához 1387-1405
jogot a királytól: Sopron, Pozsony, Nagyszombat, Bártfa és Lőcse, amelynek korábbi, Zsigmond által is megerősített, csak a külföldiekre érvényes árumegállító jogát a belföldiekre is kiterjesztette Zsigmond. 26 Az öt város lényegében azonos kiváltságokat kapott, de azért voltak eltérések. Mindenekelőtt a kereskedelem irányának megjelölésében mutatkozott különbség. Míg Sopron, Pozsony és Nagyszombat Németország, Ausztria, Cseh- és Morvaország, illetve onnan az említett városok felé irányuló kereskedelemben volt érdekelt, addig a két észak-magyarországi városnál ugyanebben a vonatkozásban Lengyelország és Oroszország (Halics) szerepelt. Mind az öt város azonos tartalmú árumegállító jogot kapott. Mind a kül-, mind a belföldi kereskedők universas (...) res et bona ibidem deponere sive reponere, nec inde disportare, sed ibidem religare (...) vendére vei commutarefinalem que compositionem ibidem facere teneantur iuxta ritus et consuetudines in aliis regni nostri locis et civitatibus circa depositiones rerum mercimonialium hactenus solitas observare. A szöveg alapján azt hihetnénk, hogy a kül- és belföldi kereskedők az említett városokból nem vihették tovább áruikat, tehát az árumegállítás szigorúbb formája érvényesült, miként Budán és Kassán is. A kiváltságlevelek azonban azt is előírták, hogy a kereskedők jelentkezzenek a harmincadosoknál, megnevezve előttük a várost, ahová megmaradt áruikkal továbbmenni szándékoznak. 27 Mindebből az következik, hogy áruik egy része nem a soproni, pozsonyi, nagyszombati vagy lőcsei piacokon cserélt gazdát. Ez a kitétel a bártfai kiváltságlevelében nem szerepelt. Bártfa kiváltságai egyébként nem teljesen azonosak a négy másik városéval. Hiányzott az egymás árumegállító joga alóli mentesség, és kereskedelmük irányának megjelölésénél csak Zengg, illetve a tengermellék fordult elő, míg a többieknél ehhez járult Erdély is. Feltehetően ez utóbbival lehetett összefüggésben, hogy a bártfaiakat, miként korábban a Dalmáciába igyekvőket, csak a budai árumegállító jog hatálya alól mentesítette az okmány. A többi kiváltságolt város viszont az ország bármely más városának árumegállító jogát figyelmen kívül hagyhatta. 28 A bártfaiak ugyanakkor nem tartoztak vámot fizetni a királyi vámhelyeken. A többi kiváltságlevél ezt a kedvezményt nem tartalmazta. Bár a rendelkezés a központi fekvésű városok árumegállító jogát nem szüntette meg, az említett városok javára korlátozta külkereskedelmüket. Az új rendszer mindössze háromnegyed évig volt érvényben. Zsigmond 1402. október l-jén Kassa számára kiállított oklevelében számolt be az újabb intézkedésekről. 29 Miként korábban, úgy most is a királyság és az alattvalók érdekeire hivatkozva, előkelői tanácsával, a városi polgárok jelenlétében visszavonta az újonnan adományozott árumegállító jogokat - praelibatas depositiones -, 30 megújítva a dudum et ab antiquo ilyen joggal rendelkező városok kiváltságát. A megújítás azonban azzal a megszorítással történt, hogy a városok csak a külföldi kereskedőket kötelezhetik megállásra, akik in praetactis civitatibus et signanter in dicta Kassa, és csakis itt adhatják el áruikat. A belföldi kereskedők pedig mentesülnek ezen városok árumegállító joga alól, a harmincadok és vámok megfizetése mellett szerte az országban és azon kívül is kereskedhetnek. A belföldi kereskedők sorából kiemelte a király azokat, akik de omnibus partibus Transilvanis származtak. Őket ugyanis nem mentesítette ab huiusmodi depositionibus antiquis, azaz mind Budán, mind pedig Kassán meg kellett állniuk áruikkal. Feltehetően a kassaiak elővigyázatosságának tudható be, hogy az általános érvényű rendelkezések mellett szerepel egy olyan rendelkezés is, amely csak rájuk vonatkozott. Eszerint sem a budaiak, sem pedig a lőcseiek a kassaiakat, amiZsO, II/l. Bp., 1956. nr. 1410-1414. Vö. Fach Zsigmond Pál: A harmincadvám az Anjou-korban és a 14-15. század fordulóján. Történelmi Szemle, 41. (1999) 3-4. sz. 251. ...non obstantibus aliis litteris nosths super facto depositionis rerum mercimonialium huiusmodi cuiuscunque vei quibuscunque datis et concessis. ZsO, II./1. nr. 1949. A rendelkezés értelmezéséről a legújabban 1. Kubinyi: König Sigismund, i. m. 115. Hajnik Imre: Adalékok a magyar kereskedelem történetéhez a vegyes házakbeli királyok alatt. Századok, 2. (1868) 154-155.
