Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Európai középkor - Magyar középkor - TEKE ZSUZSA: Adalékok Zsigmond várospolitikájához 1387-1405

dőn áruikkal körükbe érkeznek, ad depositionem earundem verum et bonorum nem kényszeríthetik non obstantibus quibuscunque litteris in contrarium presentium datis vei dandis. Mindezt pedig mind Budán, mind pedig Lőcsén közhírré kellett tenni. A későbbi fejleményekből ítélve, legalábbis Buda esetében, meg kell állapítanunk, hogy a kassaiak elővigyázatossága nem volt hiábavaló. Az 1405. évi városi határozat XI. cikkelyéből kiderül,

31 hogy az 1402 őszén bevezetett megszorítás a budaiakra nem vonatkozott. A szöveg szerint a budai polgárok egészen mostanáig - hucusque - éltek azzal az egyébként Zsigmond által is megerősített jogukkal, hogy mind a bel-, mind a külföldi kereskedőket áruik lerakására és eladására kötelezzék. 1405-ben azonban a király facta generali congregatione quarumlibet civitatum oppidorum ac liberarum villarum, velük tanácskozva úgy döntött, hogy megszünteti - revocare - Buda árumegállító jogát a belföldi kereskedőkre nézve, nehogy egyetlen város haszna és előnye miatt az ország egész közössége szenvedjen kárt és veszteséget. Megjegyzendő, hogy 1402-ben a „régi árumegállító joggal" rendelkező városok még érvényesíthették ezt a jogot az erdélyi kereskedőkkel szemben, most azonban Buda elvesztette ezt a kiváltságot. Ennek előzményeként értékelhetjük Zsigmond 1404. július 30-i rendelkezését. Amíg az ellenkező tartalmú kiváltságokat a prelátusokkal és a bárókkal meg nem vizsgálja, megtiltja, hogy bárkik, főként a budaiak akadályozzák a kolozsváriakat Velence, Bécs, Cseh-, Morva-, valamint Lengyelország felé irányuló kereskedelmükben.

32 1405-ben tehát lényegében visszaállították a korábbi gyakorlatot. A különbség csak annyi volt, hogy most nemcsak az erdélyi és a Dalmáciába tartó belföldi kereskedő, hanem minden királyságbeli polgár mentesült Buda árumegállító jogának hatálya alól. Ugyanakkor a budaiak kereskedelmi szabadságával és jogaival felruházott kassaiak esetében Zsigmond továbbra is érvényben hagyta 1402. évi októberi határozatának az erdélyi kereskedőkre vonatkozó részét.

33 Lőcse esetében nem tudunk ilyen egyértelmű magyarázatot adni. Az 1402. évi kiváltság eltörlése feltehetően nem szüntette meg Lőcse Károly Róberttől kapott és I. Lajos, valamint Zsigmond által egyaránt megerősített árumegállító jogát,

34 amely azonban csak a külföldi kereskedőkkel szemben volt érvényesíthető. Éppen ezért érthetetlen a kassaiak aggodalmaskodása. Talán Bebek Detre nádor 1400. évi ítéletlevelében foglaltak keltettek gyanút a kassaiakban. Az ítéletlevél ugyanis lehetőséget adott a lőcseieknek, hogy árumegállító jogukat szélesebb körre, nevezetesen a belföldiekre is kiterjesszék. Bár a nádor utalt a királyi privilégiumokra, a hangsúlyt nem a kereskedőkre, hanem az árukra helyezte, kimondva, hogy universa mercimonia et res mercimoniales quae in districtum territorii Scepusiensis apportarentur et causa venditionis adducerentur, primitus in ipsa civitate (...) iuxta dicta mandata regia tegyék le, és 15 napig bocsássák áruba.

35 1411-ben egyébként Zsigmond, anélkül hogy az 1402. évi kiváltságlevélre utalt volna, újabb kiváltságlevélben biztosította a várost, hogy mind a bel-, mind pedig a külföldi kereskedőket megállíthatják, áruik eladására kötelezhetik,

36 ellentmondásba kerülve ezzel korábbi, 1402 októberében hozott rendelkezésével. Úgy tűnik, hogy 1405-re az októberi határozatok többségükben érvényüket vesztették. A városi határozatba például már csak annak a ti31 Décréta regni Hungáriáé, Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301-1457. Szerk. Franciscus Dőry, Georgius Bonis, Vera Bácskai. Bp., 1976. 199. (a továbbiakban: Décréta) 32 Urkundenbuch, III. nr. 1512. A kolozsváriak felpanaszolták a királynak, hogy az utóbbi időkben sok kárt szenvedtek, és ezért kérik őt, hogy de opportuno remedio cum elargitione doni regalis gondoskodjon a számukra. Erre a király felhatalmazza őket, hogy versus Venecias, Viennam, ac Bohemiam, Poloniam et Moraviam szabadon mehetnek és kereskedhetnek libertate civitatis nostrae Budensis qui dicitur sonare in contrarium, non obstante. Bár az oklevél az ország minden számba jöhető hatóságának van címezve, a címzettek közül csak Budát emeli ki név szerint: ... et signan ter iudici et iuratis civibus nostris budensibus. 33 Ondrej R. Halaga: A mercantilist initiative to compete with Venice: Kaschau's fustian monopoly (1411). The Journal of European Economic History, 12. (1983) nr. 2. 407-435. 34 ZsO, I. nr. 2792. 35 Domanovszky: A szepesi városok, i. m. Adattár nr. 7. 36 Uo. nr. 9.