Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 5 (190. szám) - A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP):
654 hogy igen, a vámszabadterületi tevékenységet leveszem erről, és kapok egy nemzeti teljesítménymutatót, arra azt mondom, hogy igen, ez valóban alkalmas arra - egy főre jutó, nem egy főre jutó, úgy számolhatom, ahogy akarom , hogy valamit kimutasso n, de a GDP az égvilágon semmire nem alkalmas, szélhámosság, önámítás, félrevezetés. Ebből következik, hogy az egész mutatórendszer úgy, ahogy áll, nem ér semmit. De mondhatnám ezt más területre is, például a munkanélküliség kérdésére és annak megítélésére . Lehet, hogy Európában ez a divat, lehet, hogy Európaszerte mindenütt így csinálják, lehet, hogy az egész világon így csinálják a munkanélküliség statisztikai számbavételét, de akkor is azt kell mondanom: a ma használt, munkanélküliséget kimutató statisz tikai mutatók nem tükrözik a valódi helyzetet. Ebből következik, hogy ez a mutatószám is alkalmatlan arra, hogy az egész rendszerben szerepeljen. Csatlakozva a fideszes kolléga megjegyzéséhez, abszurdumnak tartom azt is, hogy a munkáltatói oldalt, tehát az t, hogy hány embert tudok foglalkoztatni az adott térségben egy beavatkozással, ennyire degradált mértékben vegyék figyelembe, mint ahogy ebben az anyagban van. Ez egyenesen nevetséges! Kénytelen vagyok azt mondani, hogy ez az anyag tele van dodonai lózung okkal, tele van - mint megtudtuk - egy korábbi határozat szolgai lemásolásával, és talán azt is hozzátehetném, hogy elrontásával és túlkomplikálásával; ez semmivel nem fogja átláthatóbbá tenni a pénzelosztás vagy pénzmegszerzés lehetséges útjait és módjait . A másik: lehetetlennek tartom azt, hogy pénzeket osztogassunk; jó, természetesen pályázatok alapján meg a térségi szakvélemények figyelembevételével meg sok minden figyelembevételével, de nem banki közvetítéssel jut a pénz a felhasználókhoz. Méghozzá úgy értem a banki közvetítést, hogy a bank természetesen a célokat és a ráfordításokat is megfelelő módon figyelembe veszi, figyelemmel kíséri és elemzi. Megmondom, miért tartom ezt abszurdumnak. Azért, mert így tűnnek el a pénzeink, így nem lehet lemérni azt , hogy egy adott összeget célszerűen, okosan, értelmesen használte föl valaki, vagy nem. Erről szintén egy árva szó nincs sehol. (21.10) Hogy ez mennyire fontos és hogy ezt a kormányzat is felismerte tulajdonképpen, az a héten tárgyalandó Magyar Fejleszté si Bankanyagnál majd ki fog derülni. Hát kérem, nem lehet ma már úgy pénzeket osztogatni, hogy megpályázom, megnyertem, azt csinálok vele, amit akarok! Hát ez egy abszurdum! Úgyhogy én is azt javaslom miniszter úrnak, miután ebben az egész műsorban tulajd onképpen vétlen, hogy vonja vissza ezt az anyagot, mert én nem tudom elképzelni, a józan ész alapján nem tudom elképzelni, hogy ennek az anyagnak az alapján csak egy jottányit is előre lehetne lépni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a MIÉP soraiban.) ELN ÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Kékkői Zoltán úr, a Független Kisgazdapárt képviselője. KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben képviselőtársaimhoz hasonlóan nekem is ju tott idő a választási körzetem településeinek választópolgárait foglalkoztató hangsúlyos kérdések, felvetések megismerésére. Tapasztalataimat képviselőtársaimmal kívánom megosztani, egyúttal szeretném felhívni szíves figyelmüket a két évre jóváhagyott költ ségvetési törvény sikeres végrehajtását segítő konkrét teendőkre. Előrebocsátom, körzetem lakosságát a költségvetési törvény élénken foglalkoztatja. Körükben megnyugvást keltett a gazdaság élénkítésére alapozott sokrétű fejlesztés, kormányzati szándék, a