Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. április 13 (134. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területrendezési tervének elfogadásáról s a balatoni területrendezési szabályzat megállapításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - ROZGONYI ERNŐ
2037 múlt század végén, a századfordulókor Nagyvázsony nagyon komoly térségi feladatot töltött be. Ezt most csak akkor lesz képes betölteni - ahogy az előter jesztő a mellékletben és a szöveges részben kívánja , ha a veszprémtapolcai utat Vázsonyon keresztül lekötő két balatoni út megfelelő módon kiépül. A fent kifejtettekre figyelemmel, és az általam indokolják azt, hogy a 2398as törvényjavaslatot a Magyar Demokrata Fórum és a saját nevemben támogassam, és önöknek elfogadásra ajánljam azzal, hogy az első balatoni törvényt alkossák meg Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzász ólásra következik Rozgonyi Ernő képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportja nevében. Képviselő úr! ROZGONYI ERNŐ a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A Balaton - és ez köztudott, ezzel nem mondo k nagy újdonságot - Közép- és NyugatEurópa legnagyobb tava, és sajátos lehetőségeinek a figyelembevételével nyugodtan azt mondhatjuk, hogy hazánk büszkesége és egyben kincse. Sok mindent megélt, sok minden túlélt már, és koránál fogva bizony elég törékeny az egészsége. A Balaton geológiai kialakulása a tudomány szerint valamikor a pleisztocén végén kezdődött. Ez ugyan évtízmilliókat jelent, de a tó és környéke nagyjából a mai formáknak megfelelően nyilván ennél jóval fiatalabb, mintegy 25 ezer éves. Azért ez sem egy kis kor! Mivel a tó állandó vízutánpótlással, egyben lefolyással is rendelkezik, a vízminőség védelmében egy óriási vízgyűjtő terület megfelelő védelme is szükséges. A közvetlen környék mintegy 2550 négyzetkilométeres vízgyűjtő, a legnagyobb táp láló folyónak, a 139 kilométer hosszú Zalának pedig mintegy 2622 négyzetkilométeres a vízgyűjtő területe. Mint az közismert, mederforrások nem táplálják a Balatont. Az évszázadok folyamán óriási a feltöltődés, elsősorban a nyugati medencében, de lassúbb fe ltöltődés történik valamennyi, a tóhoz futó völgyfenéken is, ami aztán tulajdonképpen magában a tómederben rakódik le. A geológusok véleménye szerint minden állóvíznek azonos és közös a sorsa; nevezetesen, lassan feltöltődik és elhal. Ez szerintük a Balato nnál is így lesz, bár igaz, hogy ezt egy több ezer éves folyamatnak tekintik. Azonban ezek intő jelek, érdemes e problémákra odafigyelni. A geológusok azt is tudják a mederben végzett fúrások alapján, hogy bizony volt, amikor a tó vízszintje lényegesen mag asabb volt a jelenleginél, és bármily hihetetlen, volt, amikor a tó kiszáradt. Ez is egy érdekes dolog, hiszen mai szemmel elképzelhetetlennek tűnik, hogy természetes körülmények között egy ilyen tó kiszáradjon. Igaz tehát - egy ilyen rövid áttekintés is i gazolja , hogy bizony a Balaton már mindent túlélt, átélt; érdemes, kell vele foglalkoznunk. (10.30) Óriási történelmi, kulturális, zoológiai, botanikai és geológiai múlt tapad a Balatonhoz és környékéhez. Úgy gondolom, a tó megőrzése, életének fenntartá sa nekünk, ma élő magyaroknak elsőrendű feladatunk, annak ellenére, hogy ez a feladat az idők folyamán egyre nehezebb, egyre bonyolultabb, és mondjuk meg őszintén, egyre költségesebb. Évmilliók során a természet maga sok mindent megoldott: kivédett, átalak ított; de aztán olyan újabb, távolról sem természetes események következtek be, amiket a természet már nem tud korrigálni, nem tud kijavítani. 1861ben nyitották meg a DunaSzávaAdriavasutat, és ezzel megindult a tömeges turizmus, a tömeges üdülési, nyar alási folyamat, és átalakult, tulajdonképpen megkezdődött az átalakulása a Balatonnak mint üdülőhelynek. Olyan civilizációs folyamatok indultak el, amelyek gyorsították a tó öregedési folyamatát. A partokat elérte ez a civilizáció és ezzel együtt a szennye zés, a rombolás, azért, mert ezzel a folyamattal nem tartott lépést, még nyomokban sem, a célszerű és előrelátó védelem. Különösen elképesztő mindaz, ami a szocializmus építésének korszakában történt ezzel a