Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 11 (49. szám) - A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ROZGONYI ERNŐ (MIÉP):
455 Köszönöm szépen, elnök úr. Nem mentem el, itt vagyok, csak egy percre hívta k ki valamiért, s Keller László rögtön bejelentette, hogy elmentünk. Sőt, hosszabb ideig is itt maradunk ennek a témának a kapcsán, hogy tovább folytassuk a vitát, mert ez nagyon komoly kérdés, nem lehet csak úgy átsiklani rajta. Végre megvitathatjuk a Mag yar Nemzeti Bank jelentését a plenáris ülésen is, még ha kevesen vagyunk is! Tehát amiket említett, azok benne vannak ebben a jelentésben, de ez önmagában még nem sokat mond; akkor is maradt ott 150 milliárd, ami tisztázatlan. A tételes elszámolás nem azt jelenti, hogy ennyi az egyik, annyi a másik oldala, hanem arról tételesen el kell számolni, hogy miből keletkezett, milyen valutanemben, honnan, milyen irányból állt össze ez a fajta adósságmennyiség - ez az egyik oldala. Tehát ez a tételes kimutatás hiány zik, de továbbra is azt mondom: lehet, hogy ön bizonyos titkok külön tudója, s abban benne van ez. A másik, ami nagyon lényeges, hogy végül is valamilyen megállapodás alapján egy kamatmentes hitel piaci kamatozású devizahitellé alakult át, ami nagyon súlyo s terhet jelentett a költségvetésnek. Azért ezzel is számolni kellett volna abban a bizonyos vitában, amelyet volt szíves említeni, de nyilván itt más megegyezések zajlottak le! Végül a harmadik dolog, hogy ez valójában olyan költségvetési terhet jelentett , amely bizony a költségvetés kiadási oldalát terhelte és terheli még 2000 után is, 2001ig, ahogy ezt látni lehetett a költségvetési vitából. Ha ezeket a forrásokat nem építjük be a költségvetésbe, akkor ez a költségvetés kiadási szerkezetét bizony sokkal jobbá tehette volna, s nem vitás, hogy szociális vagy jóléti intézkedésekre lehetett volna költeni. Lényegesen fontosabb a családok helyzetének javítása, mint ezek a fajta pénzügyi tranzakciók! ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Keller László képviselő úré a szó, kétperces felszólalásra. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Bizottsági előadóként utaltam arra, hogy a költségvetési bizottságban a '98. év első nyolc hónapjának folyamatát elemeztük. Ha visszatekintünk, abban az időszakb an a folyó fizetési mérleg hiánya rendben volt. Magam is úgy ítélem meg, és Tardos képviselő úr is utalt már arra, hogy valóban kedvezőtlen folyamatok indultak el, és a folyó fizetési mérleg hiánya egyre kedvezőtlenebbül alakult. Azt gondolom, erre nekünk, ellenzéki képviselőknek is fontos odafigyelnünk, de még fontosabb odafigyelnie a kormányzatnak erre a kérdésre. Azt gondolom, neki van meg az az eszközrendszerük, amellyel ezt kezelni kell. Bízom abban, hogy ezt a pénzügyminiszter úr érzékeli, és a szüksé ges lépéseket e tekintetben meg fogja tenni. (19.40) Csúcs képviselő úr is utalt többek között erre a hozzászólásában egy másik kormánypárt részéről, hogy bizony a gazdasági folyamatok bizonyos pontokon hordoznak magukban bizonytalanságot. Azt gondolom, ho gy ez a mai vitanap is, csakúgy, mint a különböző szaksajtócikkek, rávilágítanak arra, hogy ezzel a kérdéssel hangsúlyosabban és érdemben szükséges foglalkoznia a kormányzatnak. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Rozgonyi Ernő kép viselő úr kétpercese következik. ROZGONYI ERNŐ (MIÉP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Ez nem fog tartani két percig sem. Igen tisztelt képviselőtársam, Keller úr, a Bokroscsomag egyik nagy vívmányának lett nevezve az, hogy javult a fizetési mérleg állapota. A ztán kiderült az, hogy persze, hoztak egy intézkedést, amelynek következtében muszáj volt neki javulni, és utána elindul ugyanaz a folyamat, amely előtte volt. Mert az folyik most pillanatnyilag, kérem szépen! És ezt nem elég megállapítani és nem elég mone táris eszközökkel