Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 23 (57. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ROZGONYI ERNŐ (MIÉP):
1239 Köszönöm szépen, miniszter úr. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Rozgonyi Ernő frakcióvezetőhelyettes úr, a MIÉP képviselőcsoportjából, "A pénzcsinálás módja az EUbizottság lemondása után" cí mmel. Frakcióvezetőhelyettes úr, öné a szó. ROZGONYI ERNŐ (MIÉP) : Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az Európai Unió bizottságának lemondása, amit frakcióvezetőnk tegnap napirend előtti felszólalásában is megemlített, olyan tény, amely mellett nem lehet elmenni szó nélkül, és az Országgyűlés sem engedheti ezt meg magának. Ez ugyanis olyan válság, amelyik magát az Uniót ugyan nem veti szét, de az új tagok felvételének a kérdését, akár tetszik nekünk, akár nem, a beláthatatlanul hosszú, bizonytala n távlatba állítja. Ha pedig a magyar közvélemény az elégtelen tájékoztatás miatt, a Magyar Országgyűlés az oda nem figyelés miatt, a kormány pedig pusztán az európai megfelelés érdekében ezt a tényt nem érdeme, fontossága és következményeinek súlya szerin t kezeli, akkor jóvátehetetlen hibát követ el. Innentől kezdve ugyanis felesleges minden fillér, amit az európai csatlakozásunk érdekében a közös európai kalapba beledobálunk! Felesleges és idő előtti minden olyan megszorítás, amelyet magunk, iparunk, mező gazdaságunk, kereskedelmünk ellenében ígérünk és alkalmazunk az európai csatlakozás reményében, mert ebből a csatlakozásból a következő évszázad első tíz évében bizonyosan nem lesz semmi! Az a Bizottság ugyanis, amelyik ezt a csatlakozást a részes államok és kormányok fölött, sokszor azok akaratával szemben szorgalmazta, amelyik tervezte és hajtotta mielőbbi felvételünket, az elbukott és megbukott, mégpedig sűrű, hajókötél vastagságú korrupciókötelekben - a korlátlan piac és a dereguláció nagyobb dicsőségér e. Az Unió ettől természetesen megmarad. Megmarad magának, és egészen addig megmarad, amíg megteheti, hogy mindent kihasznál a közvetlen környezetében, amellyel enyhítheti a saját gondjait, amelyek szintén súlyosak. Képtelenség, hogy a szegény, kirabolt, k atasztrófák sújtotta Magyarország egy évtizedes ácsorgás és idomulás után, termőföldjének, iparának, kereskedelmének átengedésével, értelmetlen alakoskodással, nettó befizetőként várakozzék még egy évtizedig, teljes bizonytalanságban! Álljunk meg hát! Hall junk szót végre! Mondjanak bizonyosat! Döntsék el a saját belső ügyeiket, és hagyják abba az üres ígérgetéseket! Ha pedig most másra nem képesek, mondják meg, mondják ki: bevettünk benneteket a NATOba, legyen ennyi elég! Elég is! Ebből az is következik, h ogy a hitelfelvételek és kötvénykibocsátások politikájából is elégnek kell lennie! Az a felvetés ugyanis, hogy vegyen fel a kormány vagy az MNB, vagy akárki 2 milliárd dollár hitelt az árvízkárok helyreállítására és újjáépítésre, teljességgel elfogadhatatl an! Erről szó sem lehet! Mert van itt pénz, kérem, mindenre! Hiszen kamatot fizetünk, törlesztünk, bankokat konszolidálunk - mindent fizetünk, amit csak kívülről diktálnak nekünk! Aztán van itt pénz, bent a magyar bankokban, bent a Magyar Nemzeti Bankban. Azt írja ugyanis a zöld Világgazdaság - egy osztrák lapra hivatkozva , hogy az MNB nem talál vevőt bécsi bankjára, amelynek 4 milliárd schilling behajthatatlan követelése van. (9.40) No de akkor ennek a 4 milliárd schillingnek mint fedezeti tőketartalékna k és mint biztosítéknak ott kell lennie Surányi György bankjában, a Central Wechsel und Credit Bankban! Ha nincs ott, akkor csaltak, és akkor büntetés jár érte - mégpedig komoly! Ahelyett, hogy Surányira bíznánk az újabb hitelfelvételt vagy kötvénykibocsát ást, hozzák haza azt, ami megmaradt Bécsben a kétes hírű, ellenőrizhetetlen vállalkozásból! A bécsi fiaskót - és ez nagyon szépítő kifejezése a dolgoknak - elszámolásnak, elszámoltatásnak és büntetéseknek kell követnie. A 4 milliárd schillinget forintra sz ámítva ma már közel hússzal kell beszorozni - hála Surányi úr inflációs monetáris politikájának, természetesen. Ezt a pénzt szórták szét az osztrákoknak és a jó ég tudja, kiknek a Magyar Nemzeti Bank által alapított bankban. Ebből, kérem, újra lehet szabál yozni a Tiszát, helyre lehet állítani a bel- és árvízkárokat, és munkát lehet adni 200 ezer embernek - és még kölcsönt sem kell felvenni. (Az
