Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 14 (9. szám) - A kincstári vagyonért való miniszteri felelősség rendjének megváltoztatásához szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája - FONT SÁNDOR, az MDF - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP
205 FONT SÁNDOR , az MDF képviselőcsoport nevében : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Még rövidebb ideig fogom igénybe venni türelmüket. Az előttem felszólalók beszédidejének időtartamából is látható volt, hogy különösebben nincs miről érdemben vitázni. Biztos vagyok abban, hogy ha majdan a kor mány esetleg meg is teszi azt az ellenzék részéről most hallott ötletszerű javaslatot, hogy a pénzügyminiszter hatáskörét még növelni kellene, lehet, hogy az épp előttem felszólaló fogja vitatni, hogy miért kellett a pénzügyminiszter hatáskörét megnövelni. Én úgy látom, hogy az ellenzék a felsorolt törvények és bekezdések ismertetésével a saját igazát véli megerősíteni, a kormánypárt ugyanezt teszi az idézett paragrafusokat tekintve, és történeteket felidézve a maga részére. Mi a helyzet? Van kormánypárti, kormányzati, miniszterelnöki felelősség. Ennek a felelősségnek a tudatában kaptunk egy beterjesztést, amelyben a kormány a kincstári vagyon felelősségének megváltoztatását szeretné. Mivel az előterjesztésben és az előterjesztéshez fűzött indoklásban a Magy ar Demokrata Fórum kivetnivalót nem talál, egyben átérzi a kormányzati felelősség súlyát is, a beterjesztett törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megadom a s zót Rozgonyi Ernőnek, a MIÉPképviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselőnek. ROZGONYI ERNŐ , a MIÉP képviselőcsoport nevében: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A kincstári vagyont kezelő szervezet annak idején a Némethkormány országlása alatt alakult meg. Ez összefüggésben volt akkor a Munkásőrség azonnali megszüntetésével. A kezelt vagyon először a Munkásőrség vagyona volt, aztán később ehhez kerültek különböző úton egyéb vagyontárgyak, például a szovjet hadsereg kivonulása kapcsán az it t hagyott javak, BősNagymaros, társadalmi szervezetek vagyona, az állam mint örökös vagyona és egyéb, jogszabályok által aztán már a kincstári vagyonkezelés hatáskörébe utalt ügyek. A szervezetet annak idején Békesi László, akkori pénzügyminiszter hozta l étre, azt kell mondanom, hogy félelmetes és hihetetlen felelőtlenséggel. Valami irtózatos szervezet jött létre, ahol a lényeg az volt - hiszen az vezérelte az alapítót ennek a szervezetnek a létrehozásában , hogy elbújtassa azokat az embereket, akiket ese tleg egy várható rendszerváltozás netántán kellemetlenül érinthet. Így aztán a kincstári szervezetnek - amit akkor már ZÁVKInak, Zárolt Állami Vagyont Kezelő Igazgatóságnak hívtak - az összetétele valahogy úgy nézett ki, hogy tábornokok, volt sztszesek, hármas ügyosztályosok, munkásőrök és egyéb megbízható káderek valóságos gyűjtőhelye, arzenálja volt ez a cég. Azt kell mondanom, hogy magának a vagyonnak a kezeléséhez - mit mondjak, kezeléséhez, a nyilvántartásba vételéhez - értő ember az egész cégnél nem volt. Hozzá kell tennem, hogy a valódi hozzáértés hiánya mellett a legtöbb esetben - és ezt nyugodt lélekkel kijelenthetem - a tisztesség és a felelősség hiánya is végigkísérte ennek a szervezetnek a működését. És bár sok minden változott az évek során, a zért én még ma is hiányolom a szakértő vezetés kialakulását, és a törvényesség érvényesülését ennél a szervezetnél. Állításaimat egyébként nem az ujjamból szoptam, ezt számtalan ÁSZ- és KEIvizsgálat, no meg a saját tapasztalataim is alátámasztják. Ez a sz ervezet az állatorvosi lóhoz hasonlóan az összes létező betegséget bemutatta, cipelte évekig, részben még ma is, továbbá tudatos és rafinált szélhámosságok hihetetlen televényét és szövevényét hozta létre. Bíróságokon több ügy, több szálon zajlik, és ha