Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.
Ülésnapok - 1967-9
677 Az Országgyűlés 9. ülése, 1967. december 21-én, csütörtökön 678 mai csak alá tudom támasztani, meg tudom erősíteni az elmondottakat Csepel viszonylatában. Az új gazdasági mechanizmus bevezetésére Csepel dolgozói alaposan, nagy gonddal felkészültek. Vállalataink részére e gondos felkészülést az tette lehetővé, hogy dolgozóink felismerték azt a nagyszerű lehetőségét az új irányítás egész rendszerének, melyben vállalataink okosan ki tudják bontakoztatni az egész népgazdaság és az egyéni érdekek összhangjának figyelembe vételével eredményességüket. Vállalataink felnőttek az önálló cselekvést megkívánó, sokoldalú, magas színvonalat biztosító gazdaságos termelés megvalósítására, melynek számtalan példáját lehet elmondani. Ugyanis vállalataink gazdálkodási tevékenységének kibontakozása elsősorban a dolgozók széles támogatásával érvényesül. El kell mondanom azt, hogy a szocialista brigádok tevékenysége, magasfokú, gyakorlati tapasztalatokban gazdag ténykedése a termelésben minden feladatmegoldására képes. Ezt bizonyítják az eddig elért nagyszerű eredmények, amelyeket vállalataink a kerületben értek el. Ugyanis a mi dolgozóink nem ismernek lehetetlent. Például a Csepeli Vas- és Fémmű a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére indított munkaversenyében az Egyedi Gépgyár, a Csőgyár egyik egysége az 1967. éves, a Csepel Művek pedig exporttervét november hónapban teljesítette. De a többi vállalatok se maradnak el, mert a napokban sorra jelentik ez évre meghatározott tervek befejezését, így a Vasmű 24-ére fejezi be éves tervét. Itt kívánom megemlíteni, hogy az elmúlt hónapban a kereskedelem által rendezett minőségi cikkféleség-kiállításán a Motorkerékpárgyár P—10-es gyártmányú motorjával elérte a kiváló minőségű termék szintjét, amelynek eredménye a gyár dolgozóit még jobb minőség elérésére serkenti. El szeretnénk érni, hogy a hazai szükségleteket az 1969-es évben a Pannónia 250 köbcentiméteres kategóriából elégítsük ki. A csepeliek eddig elért eredményét azzal is lehet illusztrálni, hogy Csepel dolgozói megértve a pártunk IX. kongresszusán hozott határozatot, azt a gyakorlatban tudják realizálni, amit jól előkészített, alapos politikai és gazdasági munka eredménye során valós'tanak meg. Csepel egyes vállalatainál a "Munka Törvénykönyvében lefektetett 44 órás csökkentett munkahét bevezetésére kerül sor. Elsősorban a Magyar Posztógyár egyes részlegeiben, a Vasműn belül, a Kerékpár-Varrógépgyárban lesz bevezetve január 1-ével. Ez az intézkedés e két vállalatnál összesen körülbelül 3600 dolgozót fog érinteni. Ezt úgy kívánjuk elérni, hogy továbbra is tartják az eddig elért mennyiségi és minőségi szintet a meglevő létszámmal. Ezt a munka jó megszervezésével, az üzemi tartalékok teljes feltárásával oldjuk meg. Ez úiabb lépést jelent kerületünk dolgozói életkörülményeinek megjavításában. Ami az új árrendszert illeti, elmondhatom, hogy kellemes csalódást váltott ki a fizikai dolgozók sorában, mivel dolgozóink körében meglehetősen nagyobb hordereiű támogatások voltak, valamint sokkal nyugtalanítóbb árrendezést vártak, mint amilyen itt az ülésen a pénzügyminiszter elvtárs expozéjában elhangzott. Ugyanis a kerület dolgozói körében olyan hír volt elterjedve az utóbbi hónapokban, hogy a fogyasztási cikkek, valamint a közszolgáltatások árainak mintegy 30—40 százalékos emelkedésével lehet január 1-vel számolni. Sőt, tovább menve: a kósza hír odáig jutott, hogy minden lakást az országban felmérnek, légköbméterenként és így fogják a lakások új, felemelt bérét a falvakban is megállapítani. Ez viszont nem így történt. Úgy gondolom, hogy még nyugdíjasaink is, akik kerületünk lakosságának számottevő részét, mintegy 10 százalékát teszik ki, megnyugvással fogadták ezt az árrendezést. Tudomására kívánom hozni a tisztelt Országgyűlésnek azt, hogy Csepel dolgozói körében az elmúlt hetekben, illetve hónapokban sem lehetett tapasztalni felvásárlási lázt, pedig kereskedelmünk kitűnően felkészült a nagy forgalomra, bőséges, nagy áruválaszték várja a vevőinket. Fizikai dolgozóinknak, akik más kerületekből Csepelre járnak dolgozni, azoknak is az a véleményük: ezekután, hogy tudomásukra jutott az árrendezés konkrét ténye most már, hogy a szorgalmasan gyűjtögető felvásárlók, valamint a rémhírterjesztők most is, mint ahogy már az utóbbi időben szokott lenni, nevetségessé válnak a dolgozóink körében. Szeretném az illetékes szervek figyelmét azonban felhívni arra, hogy az árak alakulását nagy gonddal ellenőrizzék, nehogy felszaladjanak burkolt áremelés formájában. Ügy gondoljuk, illetékes szerveink fel vannak készülve ezekre az eshetőségekre, nevezetesen akik az új árrendszer adta lehetőségekkel visszaélnek, azokra a törvény teljes erejével sújtsanak le. Nem lennék őszinte, ha azt állítanám, hogy fizikai dolgozóink, vagy kerületünk összdolgozói ennek a szükségszerű lépésnek nagyon örülnének. Meg kell azonban mondanom, hogy a Központi Bizottság határozata megértésre talált, és azt Csepel munkásai támogatják saját jövőjük és az egész dolgozó nép érdekében. Megvalljuk, sok a gondunk, nemcsak az árak rendezésével kapcsolatosan, hanem az új gazdasági rendszer bevezetésével is. Megnőttek feladataink. így többek között nagy problémát jelent a telephelyjellegű vállalatok sorsa, amely a mai napig nincs rendezve. Vagy például vállalatainkhoz egyre csak érkeznek a megrendelések, ami olyan méreteket ölt, hogv ezeket képtelenek va^vunk minden esetben kielégíteni. Hasonló gondjaink vannak a kohászatban is, amely az alapanyagellátás területére korlátozódik. Komoly munkaerőhiánnyal küszködnek vállalataink, amely még fokozódni fog, mert vannak olyan dolgozók vállalatainknál, akik az új törvény adta lehetőséggel élve próbálkoznak elvándorolni más vállalatokhoz. Ezekre a gondokra azonban már előre számítunk és vállalataink dolgozóinak, a kollektívának az ereje ezeket sorra meg fogja oldani. Németh Károly elvtárs tegnapi felszólalásában szólott a peremváros csatornahálózatának a kérdéséről. Elmondotta, milyen nehéz körülmények vannak a peremkerületekben. Csepel dolgozói nevében ezt a felszólalást teljes egészében támogatom, azonban úgy érzem, hogy a szóban-