Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-491

U HM. országos ülés 19U határozott elvek szerint, minthogy megváltoztatásának szüksége nem mutatkozott.« Én felszólítom a t. igazságügyminister urat, felszólítom a t. igazságügyi bizottságot, hogy jogászi komolysággal és szabatossággal itt a ház szine előtt mutasson rá arra a komoly szükségre, amely ennek a fokozatossági rendszernek áttörését sürgeti. A büntetőtörvénykönyv tárgyalása alkalmával a sajtóügyi felelősség kérdését olyannak tekintették, hogy ha annak terén bármiféle változtatás szüksége mutatkoznék, ennek' megfontolását arra az időre kell halasztani, amikor a törvényhozás a büntetőtörvénykönyv életbeléptetésével foglalkozik. És ez az idő elkövetkezett. Tárgyalták az életbeléptetésre vonatkozó törvényjavaslatot. Egyetlen egy hang nem emelkedett sem az akkori igazságügyi bizottságban, sem a képviselőház plénumában, a fokozatos felelősségi rendszernek bármiféle megváltoztatása iránt. Sőt felhívom a többség különösen azon tagjainak figyelmét, kik az irodalom jelesei közé tartoznak, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) arra a példára, amit Jókai Mór tanúsított a sajtójogi felelősség szempontjából a büntetőtörvénykönyv életbeléptetését ozélzó törvényjavaslat tárgyalása közben. Nem kisebb ember, mint Jókai Mór, tartotta szükségesnek, hogy azon híresztelések hatása alatt, melyek arra vonatkoztak, hogy az életbeléptetés keretében a sajtójogi fokozatos felelősségen valami változtatás történhetnék, 1880 május 29-én tartott képviselőházi ülésében interrjellácziót intézzen az akkori igazságügyministerhez, amelyben megkérdezte tőle, mi igaz van ezen híresztelésekben. Jókai Mór a minister válaszát tudomásul vette ; nem ám ugy, ahogy azt holmi megrendelt interpellációk példái mutatják, hanem megindokolva a tudomásul vételt tartalmazó nyilatkozatot. Ö tudomásul is vehette azt a nyilatkozatot, mert az teljesen megfelelő volt a sajtószabadság azon felfogásának, melyet Jókai Mór teljes mértékben illetékesen kéjjviselt, legalább oly illetékesen, mint azon t. képviselőtársaim, akik, mint mondám, az irodalom jelesei közé tartoznak és akik Jókai Mórnak ezen illetékességét nem fogják kétségbevonni. Tudomásul is vehette az akkori igazságügyministernek. aki Pauler Tivadar volt, azt a válaszát, hogy eszeágában sincs a sajtójogi fokozatos felelősség rendszerén változtatni, arra nem is gondol, ezt ő meg sem is fogja engedni. Tudomásul vette Jókai Mór ezt a választ és ezt indokolta azon felfogásának bővebb kifejtésével, miért tartja ő a fokozatos felelősséget sajtójog terén a sajtószabadság egyik legfontosabb garancziájának. Nagyon sajnálom, hogy az ő tanítványai, kik most a többség padjain foglalnak helyet, megtagadják mesterüket és támogatnak olyan javaslatot, amely azt, amit Jókai a sajtószabadság leghatalmasabb garancziájának ismert fel, amit a fúvó szellőtől is oltalmazni akart, a legalacsonyabb mértékre szállítja le, a legteljesebb mértékben átjanuár 12-én, hétfőn. lyukgatja és hasznavehetetlenné teszi, hogy a kormány szájaize szerint dolgozó sajtó működését favorizálja. Ez nemcsak a politikai meggyőződésnek, de az irói meggyőződésnek is bűnös megtagadása. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Említettem volt, hogy a t. igazságügyminister ur nemcsak Tarnay Jánost sorolja fel azok között, kiknek jogi tanácsát igénybe vette, hanem Finkey Ferenczet, a büntetőjog szintén kiváló művelőjét is. Nem értem igazán, mikép szolgálhatott Finkey tanár ur a t. igazságügyminister urnak olyan tanácscsal, mely az általa tervezett újítások helyeslését foglalja magában, mert Finkey teljes jogászi nyilvánosság előtt, a jogászegylet ülésén ugy nyilatkozott, hogy ő a fokozatos felelősség elvének fentartása mellett foglal állást. A sajtóvétségről tudomással nem bíró személyeknek, mint például — megjelöli — a nyomdatulajdonosoknak a felelősségi sorozatból való teljes kihagyását kívánja. Hát bocsánatot kérek, én máskép látom a t. igazságügyminister ur javaslatát, mert hiszen az ő felelősségi rendszerében olyanok is benfoglaltatnak, akik az elkövetett sajtóvétségről előzetes tudomással tulajdonképen nem is bírhattak. Legalább, aki ismeri a sajtónak működését, az időszaki lapok előállításának technikáját, ezen állításomnak teljes mértékben igazat fog adni, hogy a nyomdatulajdonos, a nyomdász, — ez alatt remélem, hogy most már legalább az igazságügyminister ur sem a szedőt, sem pedig a metteur en pages-t nem érti és nem érti a lap technikai előállításában közreműködő egyéb alárendelt közegeket sem, hanem a nyomdának felelős tulajdonosát, azt a nyomdai vállalkozót — miképen szerezhetne közvetlenül tudomást a sajtótermékben foglalt büntetendő cselekményről ? Ma az élet mindennapi tapasztalatai szerint ennek lehetősége mégis inkább csak kizártnak tekinthető, ha a felelősség rendszerének ilyen kitágításával nem azt czélozza a t. miniszter ur, amit nekem kell állítanom a javaslat bírálatában, t. i. a sajtószabadság korlátozását, akkor ezt ki kell hagynia. Ennek a felfogásnak megvédelmezésére egyedül az alkalmas, ha határozottan kihagyja a felelősségi sorozatból — ugy amint a tanácsba hivott Finkey mondja ezen jogászegyleti értekezésében — mindazokat, akik a sajtóvétség elkövetéséről előzetes tudomással nem birtsk. Hivatkozhatnám még a gyakorlati jogászi működés terén maguknak kiváló nevet szerzett más jogászok véleményére is, kiknek közreműködését csakugyan nagy kár volt igénybe nem venni a t. igazságügyminister urnak. Mert ha csakugyan semmi egyéb nem vezette volt, mint a sajtó iránti jóakarat, amelynek mellőzésére a t. igazságügyminister urnak igazán sem mint ministernek, sem mint egyénnek semmiféle oka nem lehet, akkor azokat a gyakorlati jogászokat, akik ebben a kérdésben állást foglaltak és akiknek megfelelő nevük is van a jogász világban, egészen bátran és joggal igénybe vehette volna javaslatának előkészitésénél. Nagyon sajnálom, hogy nem tette, hogy pél-