Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.
Ülésnapok - 1910-491
4.9/. országos ülés 1914 január 12-én, hétfőn. 35 dául dr. Bálás Elemért, aki egyike azoknak, akik a legbehatóbban foglalkoztak a sajtójognak és különösen a sajtójogi felelősségnek kérdésével a Magyar Jogászegyletben, igénybe nem vette. Nem idézem az ő bosszúra nyúló nyilatkozatait. (Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) El fogja nekem hinni az ío-azságügyminister ur, — hiszen kétségtelenül ismeri ezeket a nyilatkozatokat — hogy * azokból csakugyan nem lehet semmi esetre sem érvet kovácsolni a sajtójogi fokozatos felelősségnek olyan megrontására, aminőt a minister ur kontemplál a maga javaslatának megváltozott felelősségi jogrendjével. De ha már ezen a téren a hivatkozások jogával élek, hát hivatkozom megint arra a férfiúra, még pedig igen röviden való idézésével az ő nyilatkozatainak, akit mint egyik legnagyobb tekintélyt csakugyan tanácsba hívott a t. minister ur. Tarnay János ugyancsak a Jogászegyletben erről a kérdésről a következőképen nyilatkozott (Olvassa) : »Azt a kérdést vetem fel, hogy a közönséges felelősségi rendszernek a sajtó terén való alkalmazása mellett lehet-e egyáltalában fentartani a sajtószabadságot ; történelmi példák igazolják azt, hogy másképen, mint a fokozatos felelősség mellett nem lehet«. Es itt elmondja a belgiumi példát. 1830-ban t. i. megtörtént Belgiumban az, hogy egyes ellenzéki lapok szerkesztőségének valamennyi tagját összefogdosták, hogy igy egyáltalában lehetetlenné tegyék az ellenzéki közvélemény megnyilatkozását. Ez aztán olyan felháborodást keltett, amely azt a kormányt teljesen elseperte, aminek végső következménye annak az államjogi kapcsolatnak megszakítása volt, amely addig Hollandia és Belgium között fennállt. De ugyanilyen veszélyeket idézhet fel az a rendszer, amelyet a német birodalmi sajtótörvény követ és amely összevegyiti a fokozatos és a köztörvényi felelősség elvét. Helyesen mondja az ilyenekről ugyancsak Tarnay, hogy »ily körülmények között, — amelyek között t. i. nem tartja alkalmazhatónak még a közvetitő rendszerek érvényesítését sem — én nem tudok mást javasolni, mint hogy maradjunk meg a mi fokozatos rendszerünk mellett; ez fér össze legjobban a főczéllal, a sajtószabadság megóvásával.« Nagyon kíváncsi vagyok, vájjon Tarnay János curiai tanácselnök ur, akinek tanácsát kérte a t. miniszter ur, ennek a nyilatkozatnak megfelelő tanácsot adott-e ? Balogh Jenő igazságügyminister: A leghatározottabban : Bakonyi Samu : Akkor ezt a tanácsot nem követte a t. minister ur, mert nem egyéb üres, általános szólamnál azt mondani, hogy a fokozatos felelősségi rendszer alapján áll és azután olyan rendelkezéseket behozni, amelyek büntetik mindazokat, akiket beszédem folyamán már megjelöltem ; ezzel a mindenkori kormány el tudná nyomni mindenféle agitáczió szabadságát! Ez nem felel meg Tamay nyilatkozatának. Nem is | tudom feltételezni egy ilyen tekintélyes jogászról, hogy más tanácsot adott volna az igazságügyminister urnak. Ha jjedig ezt a tanácsot adta — nem akarom a minister ur jóhiszeműségét kétségbevonni, — akkor azt a minister ur félreértette. (Igaz ! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Balogh Jenő igazságügyminister: Majd felelek! Bakonyi Samu : A törvényjavaslatnak rendelkezései ellentmondanak annak a feltevésnek, hogy ezt a tanácsot a minister ur félre ne értette volna. Egy másik általa említett, tanácsbavont jogtudósnak, Finkeynek, a sajtójogi felelősségről való felfogása, ugyancsak a Jogászegyletben tartott értekezletből megállapithatólag, teljes mértékben megegyezik Tarnaynak a nyilatkozatával, ugy hogy ő reá vonatkozólag is ugyanazon aggodalmaim vannak, m'nt Tarnaynál, hogy t. i. vagv nem azt a tanácsot adta a t, minster urnak, amit a Jogászegyletben elhangzott felszólalásában nyilvánított — amit róla mégis bajos feltenni — vagy pedig a minister nem értette meg a tanácsot, ami igazán olyan feltevés, amelynek csak nagy sajnálkozással merek kifejezést adni és amit az ő elméjének jogászi lucziditásáról nagyon merész volna feltételezni, vagy pedig meghallgatta a tanácsot, de a maga akaratából nem követhette. (Felkiáltások a baloldalon : Nem volt szabad követnie I) Azokkal a szemrehányásokkal szemben, amiket az eddig felszólalt t. ellenzéki képviselőtársaim hangoztattak, amiatt, hogy a felelősséget a javaslat a szerkesztőn kivül a lap előállításában közreműködő egyéb tényezőkre is kiterjeszti, a t. minister ur jónak látta válaszolni. Ebben a válaszban azonban igazán semmi köszönet nincs. Ez a válasz olyan tartalmú, hogy éppen abból a becsülésbői kifolyólag, amelyet a t. minister ur jogászi tekintélye iránt éreznem kell, a legmesszebbmenő csodálkozásomat kell kifejeznem, hogy ilyen válaszszal elintézhetőnek tartotta a kérdést. Azt mondta ugyanis, hogy alkalma volt megismerni a sajtótermék előállításában közreműködött különböző tényezőket magában foglaló testületeknek a véleményét. Igaz, hogy nem előzetesen volt kíváncsi e testületek véleményére, hanem csak amikor a közvélemény felzúdult azok mellőzése miatt. Ez csakugyan eső után köpönyeg. A minister ur, meghallgatva őket, azt tapasztalta, hogy a különböző szaktestületek a legellentétesebb nyilatkozatokat tették, mindegyik csak a maga felelősségével törődött és a maga felelősségét nagyon szívesen áthárította volna másra. Ilyen viszonyok közt és ilyen nyilatkozatok után, úgymond a t. minister ur a maga mentségére, legegyszerűbbnek azt kellett tartania, hogy nem hallgatott egyikre sem, hanem összefogta valamennyit egy kalap alá, és valamenynyit felelőssé tette. Bocsánatot kérek, ez a felfogás és ez az eljárás nem egészen fér össze és nem is egészen méltó a t. minister urnak eddig 5*
