Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-667

390 667. országos ülés 1901. február 25-én, hétfőn. országban a művészek a történeti irány fej-lesztésóben a legodaadóbb támogatást nyerik államaik részéről. És ón a nemzeti irányt a művészetben akkor látom meghonosodva, lia a művészet annak a nemzetnek történelmével, nagy múltjával, nagy eseményeivel foglalkozik. Ebből indul ki aztán a nemzeti felfogás, a nemzeti izlós, a nemzeti támogatás, a művészet iránti szeretet. Ott látjuk Spanyolországban Bellimet, Carbonerot, a csehek közül Brozikot, a lengyelek közül Matejkot, a kik nagy és hatalmas történelmi vásznakat teremtettek, ós e nagy történelmi vásznakat mindig az állam támogatásával teremtik. Nálunk térjen vissza a múltba a művész? Nálunk legyen eszméje és törekvése az, hogy a múlt nagy eseményeibe mélyedjen bele ? Mindjárt kétféle akadályra is talál: az egyik a. politikai, a másik a közjogi viszonj^okban rejlik. Mi a politikai akadály? T. ház! Én nem jártam talán annyi művészeti galériát, mint itt a, képviselőháznak számos tagja, de annyit ón is tudok, leírásokból, másolatokból, hogy, akármely nagy nemzet művészetét nézzük, ott találjuk e művészet leglelkesebb szószólóit : a nagy ós hatalmas történelmi eseményeket ; (Úgy van! a szélső baloldalon.) ott látjuk a nagy és hatalmas történelmi alakokat, a kikre évezredeken át büszke egy nemzet. (Úgy van! a szélsőhal oldalon.) És mit látunk még ? Látjuk azt, hogy a nagy szenvedélyek és a, szabadságra való törekvés: ezek lelkesítik a művészt, ezek ihletik meg kezében az ecsetet, a vésőt, így alkotja a nagyot és hatalmasat; mindig a, szabadságot ós a haladást jelképező nagy események azok, a melyek művészeket teremtenek a külföldön, a melyek megteremtettek, a, mint említem, egy Matejkot, a ki képeivel nemcsak műremeket alkotott, hanem egy elbukott, egy elhagyatott, eltaposott, érzelmeiből teljesen kivetkőzött nemzetbe visszateremtette újra a nemzeti érzés iránti fogékonyságot, a hazaszeretet fogalmát ós a nemzeti egység gondolatát. (Ügy vau!) Minálunk, a mint ezt nagyon helyesen mondotta egy alkalommal irodalmunk egyik legkiválóbb fórfia : B.ákosi Jenő, beleszól az eszthetikába a politika, minálunk beleszól a művészetbe is a politika. Magyarország képtáraiban, a magyar állam és magyar kormány előtt zárt ajtókra találnak azok a képek, a melyek háromszázötven óv szenvedéseinek jelképei és a melyek hivatva volnának e nemzetnek a jövőbe vetett reményét ós bizalmát felkelteni. (Ugy vau,! a szélső baloldalon.) Közjogi helyzetünk is beleszól művészetünkbe. Minálunk azoknál, a kik elfoglalják azokat a bársoixyszékeket. a művészet, az irodalom terén épen úgy, mint a többi kórdós terén túlteng a hiperloyalitás. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hol vannak minálunk vászonra megörökítve azok az események, a melyek e nemzet szenvedéseit, szabadságának, jövőjének fentartására való törekvéseit képviselik? Hol vannak a Rákóczy- és Bercsényikorszak nagy ós isteni eseményei? (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Hol vannak 1848-nak nagy és hatalmas képei ? E nemzet két alapérzelme : a szabadság iránti vág}? ós a függetlenségre való törekvés az a két érzés, a mely nélkül művészt elképzelni nem lehet; ós az ezen érzelmeket tárgyazó képek nálunk eleve el vannak Ítélve ; nálunk a művész nem fordulhat történelmi emlékekhez, mert itt mindig utasítás szerint kell cselekednie. Igen, egyben van érzéke kormányzatunknak a, művészet iránt: az utasítás tekintetében. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon,) Egyetlenegy utasítást kapnak nálunk történelmi képekre, egy átalános utasítást. Mi az, ón nem keresem, ha eltagadják, én tovább nem is állítom; pedig megtörtént. Ez az utasítás az, hogy csak egyre vigyázzanak a magyar művészek, — akkor történt, mikor 1896-ban érdeklődés volt a történelmi képek iránt, ós kezdett a miniszter úr érdekükben buzdítólag hatni — hogy tudniillik a fekete-sárga zászló sohase feküdjék a földön és hogy annak a rúdja soha se legyen eltörve. Meglehet, hogy a t. ház azt véli, hogy én csak általánosságban beszélek. Én nem akarok személyekről, nem akarok egyes nagy művészi alkotásokról megemlékezni. Mindenki, legalább e háznak nagy többsége különb műérzékkel tudja ezt elbírálni. De itt van egy nagy és hatalmas kép, a mely egy művész által készítve, teknikájával, szinpompája által meglepetést ós elismerést keltett. Tárgya az aradi vértanuk kivégzése. Midőn azt a képet meglátta az, a kinek lelkiismerete meg nem dobbant, midőn e nemzet utolsó reményét képező hadseregnek títasítást adott, hogy a fegyvert letegye; lelkiismerete felébredt ós könnyek fakadtak szeméből. Azt a képet ott lepi a por most egy vidéki város kis házának padlásán. Merészelt volna a magyar állam képviselője, a kormány, csak egy garast is áldozni arra, hogy az aradi vértanúk halálát ábrázoló kép helyet találjon valahol Magyarországon ? (Felkiáltások a szélső baloldalon: Olyan nincsen! Mindegyik Bécs kegyét keresi!) T. ház! A közoktatásügyi miniszter úrnak egy kiváló tisztviselője, a ki előtt tisztelettel hajlom meg, a művészi tudását respektálom és elismerem, czikket írt nemrég, úgyszólván tárogatót, művészeinknek neveléséről. Irt egy