Képviselőházi napló, 1892. XXI. kötet • 1894. november 26–1895. január 9.

Ülésnapok - 1892-392

108 392, országos ülés 189é. uovemlitr 30-án, pénteken. a részvényesek összessége akar, (Igaz! Úgy van! a hal- és ssélső baloldalon.) A dolog természete kizárja, hogy nekünk ez elégséges garanezia lehessen. Elégséges garanezia csak magába a törvénybe felvett dispoziezió lehetne, melyet azonban a t. belügyminiszter ár felvenni nem akar. T. képviselőház! Azt mondja t. képviselőtársam, Jókai Mór, tegnapi beszédében, hogy idején és helyén való volt az az óvatosság, a mely a nemzeti színház, az akkor úgynevezett nemzeti játékszín létesítése alkalmával az alapszabályokba felvétetett, hogy ott kizárólag csak magyar nyelvű előadások tartassanak; ma azonban, a mint a t. képviselő úr mondja, erre szükség nincsen, mert a magyarság, a magyar kultúra annyira megizmosodott itt a fővárosban és az országban, hogy e tekintetben semmiféle aggodalom fenn nem forog, úgy, hogy nyugodt lelkiismerettel megszavazhatjuk ezt a színházat. Megengedjen nekem a t. képviselő úr, de talán mégis első sorban a főváros reprezentácziója van hivatva megítélni azt, hogy miként látja ő a helyzetet, és ha egyszer a főváros veprezentácziója nagy többséggel dokumentálta azt, hogy már több esetben visszautasított oly törekvést, a mely német színház létesítését czélozía, ebben az esetben is már egyszer vagy kétszer visszautasította a támogatást, még pedig nem másért, hanem azzal az indokolással, a miből mi is érveinket merítjük, hogy tudniillik az idegen kultúrának, de főleg a német kultúrának behozatala és istápolása a Budapest fővárosban szépen és örvendetesen megindult magyarosítási mozgalmat veszélyezteti. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) T. képviselőház! A főváros intelligens és valóban hazafias reprezentácziójával szemben ellenkező álláspontot foglalni el a magam részéről nem tartanám helyesnek. A t. képviselő úr azt mondotta, hogy akkor, mikor a nemzeti színház létesült, helyén volt az a gondoskodás; ma azonban ennek helye nincs, mert a magyarosodás ügye oly erős, és akkora dimenziókat öltött a fővárosban, hogy ez már többé veszélyeztetve nincsen. Jókai Mór: Egy szóval se mondottam! Gulner Gyula: Engedje meg' a t. képviselő úr, hogy én is csatlakozzam Herman Ottó t. képviselőtársamhoz a tekintetben, hogy nekem is nagyon fájt a t. képviselő úr tepnapi felszólalása. Megmondom miért, t. képviselőház. (Halljuk! Halljuk !) Mert mindenki felszólalhatott volna, — s ezt ne vegye személyes vonatkozásnak a t. képviselő úr, — mindenki inkább olyan hangon és olyan konklúzióval, mint a t. képviselő úr. (Igás! Úgy van! lalfelóí.) A t. képviselő úr úgy állt, úgy áll ma is . . . Fenyvessy Ferencz előadó: És fog is állani! Gulner Gyula:... és fog is előttem állani mindig, hogy tiszteletemet, nagyrabecsülésemet és iránta való szeretetemet nem ingathatja meg az ilyen és ehhez hasonló felszólalás, nem pedig azért, t. ház, mert én azon meggyőződésben vagyok, hogy annak a Jókainak, a kit a nemzet csak legutóbbi jubileuma alkalmával is osztatlan, igaz és őszinte lelkesedéssel egy piedesztálra helyezett, a kinek megmérhetetlen érdemei vannak a körül, hogy Magyarország állameszméje erősbödött és erősbödik, a ki a magyar kultúrával annyi szolgálatot tett, hogy hozzáfogható alig található, annak a Jókainak egy ilyen csekély felszólalás, mint a milyen a tegnapi volt, azon érdemeit lerontani nem fogja. De egyet engedjen meg nekem a t. képviselő úr. (Halljuk! Halljuk!) Épen azért, mert gyermekségem óta ragaszkodom ő hozzá, ragaszkodom az ő nimbuszához, nekem fáj nagyon az, hogy a nemzet első költője maga szakít le egy levelet ebból a babérból, a melyet a nemzet font homloka köré. (Igás! Úgy van! a haloldalon.) Nekem, t. képviselőház, és sokaknak ez országban Jókai Mór nem egy személy, Jókai Mór egy szimbólum, a magyar irodalomnak, a magyar kultúrának, a magyar költészetnek szimbóluma, melyen, fáj nekünk, ha folt esik. (Zajos helyeslés halfelöl.) T. ház! Még azokra kívánok egy szót szólani a t. ház engedelmével, a miket Horváth Gyula t. barátom mondott. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő úr azt mondotta, hogy mi, kik nem akarjuk megszavazni ezt a törvényjavaslatot, tulaj donképen személyek ellen küzdünk, és nem állunk az objektivitás terén. T. ház, én nem élek azzal a banális, elhasznált frázissal, hogy ezen föltevést visszautasítom. Én azt gondolom, t. ház, hogy bajos így rámondani egyesekre, még inkább pártokra, hogy tisztán személyes motívumokból dolgoznak, s az objektivitás teréről eltávoztak, letértek. Nekem nincs bajom személyekkel. En ebben politikát, bibás lépést, rendszert látok, melyet magamévá nem tehetek, a melynek következéseitől félek. És ha már itt vagyok, kötelességem szavamat érvényesíteni e tekintetben, hogy gyenge szavazatommal útját álljam egy helytelen, egy szerencsétlen, egy a nemzeti kultúrára veszélyes lépés megtételének. (Helyeslés a hal- és szélsőbalon.) Nem személyek ellen küzdünk mi, hanem küzdünk azon politika ellen, azon rendszer ellen, azon intézmények ellen, a melyek szerintünk az ország legelső érdekére, az ország magyarságának érdekére veszélyt hozók és fenyegetők