Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-16

204 18. országos ülés 1892. márezius 17-én, esfltörtokön. semmit sem változtat; hanem Tisza Kálmán más tévedést is követett el, ő nyolcz év után azt mondotta, hogy az elveit szegre teszi és hogy az államtönk el ne érje a nemzetet, a Deák párttal kezet fog és a tönkrejutást megakadályozza, elveit azonban nem adja fel, csak felfüggeszti, Itt már nem tényre vonatkozó tévedést követett el, mert nem ismerte fel azt, hogy ezek a törvények megváltozhatatlanok és ebben a jogi tévedésben nemcsak nyolcz éven keresztül élt, hanem egészen a múlt hétfői napig, (Úgy van! a haloldalon.) mert csak akkor jelentette ki azt, hogy ezek a törvények változhatatlanok : tehát 24 éveu keresztül folytonos tévedésben volt. (Úgy van! Derültség a baloldalon.) Már most, t. ház, hogy meri magát feltolni az, a ki két rendbeli ilyen súlyos tévedést követ el, tekintélynek, azon állítás mellé, hogy ezek a törvények soha sem változtathatók meg; és hogyan akarja feltolni ^magát az illető egyén, hogy a t. túloldalnak Deák Ferencze legyen? Elismerem különben azt, hogy ez a kérdés nem tartozik reánk : ez a t. kormánypártnak a házi ügye. Ezek a kérdések, mondom, bennünket kevésbbé érdekelnek. Áttérhetek tehát a második pontra. A pártomat inkább érdeklő második kérdés, t. ház, az: vájjon az 1867. évi törvények olyan bevégzettséggel lettek-e elkészítve, hogy azokat többé magyarázni sem kell és nem is szükséges, de nem is szabad, vagyis azon nagy kérdéseknek minden részét felöl eltek-e ezen törvények, a mely kérdésekre kiterjeszkedtek és hogy a megoldás helyesen történt-e? Ha úgy állana a dolog, a mint nevezetesen Tisza Kálmán, Jókai Mór és Hegedűs Sándor urak kifejtették : akkor ennek a pártnak, a melynek soraiban szerencsém van helyet foglalhatni, kevés létjogosultsága lenne, habár — mint később lesz szerencsém megjegyezni — mi még egyebekre nézve is eltérünk a t. túloldaltól. Nézzük tehát, t. ház, mennyiben irták körűi ezen törvények kellő szabatossággal azon tárgyakat, a melyekre vonatkoznak. Mivel a t. házat e tekintetben untatni nem akarom, (Halljuk!) csak egyetlen egy szakaszra hívom fel becses figyelmét, még pedig csupán azért ezen egyetlen szakaszra, mert hitem szerint ez a legfontosabb; a legfontosabb pedig azért, mert a pénzügyi részre alig van köztünk eltérés. Az 1867. évi XII. tcz. 11. szakasza következőleg szól (olvassa): »ő Felségének a hadügy körébe tartozó alkotmányos fejedelmi jogai folytán mindaz, a mi az egész hadseregnek és így a magyar hadseregnek is, mint az összes hadsereg kiegészítő részének, egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, ő Felsége által intézendőnek ismertetik el. < E szakaszban, úgy, a hogy, elég szabatossággal körűi vannak írva ő Felsége jogai, de szerény nézetem szerint absolute nincsenek körülírva a nemzet jogai. Bármilyen nagy tisztelettel viseltetem is az 1867-iki kiegyezés alkotói iránt, ez a tisztelet nem tart vissza annak kimondásától, hogy ez a szakasz semmivel sem szerencsésebb szövegű, mint az a két szakasz, a melyet a múlt évben a közigazgatás rendezésére vonatkozólag a törvényhozás megszavazott. Mert méltóztassék megmondani: vájjon szó szerint kell-e érteni ezt a szakaszt? Mert ha szószeriot értendő : akkor kénytelen mindenki elismerni, hogy magyar ha 1seregnek kell lennie; és akkor kétségtelenül t. szomszédaink felfogásának van igaza. Ha pedig másképen kell érteni : akkor ez semmi egyebet nem tesz, mint azt, hogy az í 867-iki törvények magyarázatra szorulnak. E magyarázat szerint nekünk jogunk van megkívánni, hogy a milyen mértékben járulunk a hadsereg fentartásához; a milyen mértékben újonczokat állítunk a közös hadseregbe, oly mértékben alkalmaztassanak a nemzet fiai a tiszti karban; és jogunk van kívánni azt, hogy a milyen mérvben történik részünkről ezen hozzájárulás, oly mérvben vitessék keresztül, teremtessék meg a közös hadseregben a magyar nemzeti szellem. Azt mondta tegnapi beszédében Jókai Mór t. képviselőtársam, hogy hiszen ez mind megvan, mi a legtöbbször nevetséges csekélységekből csinálunk gravameneket, nevezetesen a múltban egy horvát kapitányocska követett el ballépést és ezt felhozzuk mindig s felfajjak nagy dologgá. Ámde, t. ház, nincs igaza Jókai úrnak. Az ő állításával szemben szabad legyen nekem egy fenyítő tárgyalásnak anyagát elbeszélni. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Egy alkalommal bepereltek egy uzsorást. Azt állították, hogy több ember megrontására törekedett működésével. A tárgyalás folyamán be lett Igazolva az a tényállás, hogy elmentek hozzá a megszorult emberek, kölcsönt kértek tőle és ő azt mondta nekik: »Adok én kölcsönt hetenkint minden forint után egy krajczár kamatocskáért; mert nem szoktam nagyobb kamatot szedni.« A szegény emberek megörültek és szívesen megajánlották a kamatot. Csak később, mikor a per bekövetkezett, akkor derűit az ki, hogy ez a percentecske tulaj donképen 25 százalék volt. Azt gondolom, ha tüzetesen megvizsgáljuk ezt a dolgot, akkor fogjak látni, hogy a Jókai Mór képviselő úr által tegnap elénk állított egy horvát kapitányocska legalább 50 százalékkal szerepei a hadseregben. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.)