Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.
Ülésnapok - 1887-563
J90 563 ' országos illés 1891. azt mondja Horánszky Nándor t. képviselő úr, hogy számos megvedlés ért bennünket? Az történt velünk, hogy azt a politikát, melyet a hajdani nemzeti párt folytatott az absolut Ausztria ellen, a mely sarkát fejünkre tette, ugyanazt a politikát nem folytaíjuk ma a velünk egy érdekért, egy czélért vállvetve harezoló alkotmányos Ausztria ellen; (Élénk helyeslés a jobboldalon. EUenmondások bal felől.) hanem iparkodunk érdekeinket összeegyeztetni egy oly módozat alapján, melynek helyességét csak nyolez évi tapasztalat után ismertük el, csak nyolez év után történt meg a fusio a bal közép és a Deák-párt közt. Nem restelem bevallani, hogy ez véleményváltozás volt, de a tapasztalat által kényszerítőit vélemény-változás. Helfy Ignácz: Felfüggesztés! Jókai Mór: Nem. Mikor belementünk a fusioba, az első közös conferentián én voltam, a ki pártom előtt kinyilatkoztattam, hogy ha most megalkotjuk e pártot, tegyük azt azon őszinte becsületes szándékkal, hogy azt, a mit elfogadtunk, keresztül is fogjuk vinni, fenn fogjuk tartani és semmiféle háttéri gondolat nem fog vezetni bennünket. B. Kaas Ivor: De a programmot nem vitték keresztül! Jókai Mór: Azt majd más fogja megítélni. (Helyeslés jobb felöl.) Még egyéb is történt. Természetes lefolyása az időknek az, hogy fiatal korunkban sanguinicusak voltunk, vénségünkre phlegmaticusak lettünk. Linder György: Pecsovicsok! Jókai Mór: Hanem sokkal nevezetesebb az, hogy mások fiatal korukban voltak phlegmaticusak és hajlott korukban lettek sanguinicusakká. Megérem én még azt az időt, hogy az igen t. nemzeti párt egynéhány év múlva meg fogja unni a mostan fölvett czímet, fel fogja venni a legújabbat, ad formám »ifjú esehek« — »fiatal magyarok* pártja lesz. B. Kaas Ivor: Nagyon jó! (Élénk derültség jobb felől.) Fiatal Magyarország! Ugron Gábor: Önök pedig »Rokkant Magyarország!« Jókai Mór: Gratulálok az örök ifjúsághoz! (Halljuk! Halljuk!) De t. képviselőtársam ez iránt a mostani kormány iránt nem akarnak bizalommal viseltetni főkép azért, mert állításuk szerint a közigazgatás reformját kudarcz elé vitte és az elfogadott kétszakaszos törvény által ezt a kudarezot a maga számára is elfogadta. Hát én bátor vagyok mindkettőt tagadni. Tagadom azt, hogy maga a reformeszme, a közigazgatás reformja az elhalasztás által kudarezot vallott volna. Engedje meg a t. ház;, hogy mélyebben beleoktóber 22-én, csiit«rtriJi5n. pillanthassak ezen ügy tárgyalásába. (Halljuk! Halljuk!) Hogy megyei közigazgatásunk sok kívánni valót hagyhatna, azt, úgy hiszem, mindnyájan elismerjük; maguk a munieipalisták is, ámbár más módon, de bizonyosan kívánnak valami előmenetelt, valami sanálását az eddigi bajoknak. De ezen bajoknak legelső kútforrása az, hogy hiányzik a, hozzá való emberanyag. A megyei hív talok bizonytalansága, a visszatérő restaüratiok esélyei miatt a megyei közigazgatási hivatalokra vagy olyan ember vállalkozik, a ki más pályán semmikép nem boldogulhatott, vagy olyan, a kinek elég vagyona van, hogy a mellett megélhet másból és nem törődik azzal, hogy van-e ez a hivatalba, de úgy is veszi aztán e hivatalt, mint mellékes foglalkozást; vagy pedig olyan, a ki biztosítva van a, megyei nexusnál s családi összeköttetésnél fogva, hogy holtig meg fogja tarthatni azt a hivatalt, a melynek pályájára lép. Mind e három katbegoria gyenge; hiányoznak azon erőteljes elemek, a kik már elejétől fogva missioval bíznák rá, a kik arra készültek, hogy a megyei közigazgatást kezükbe vegyék. T. ház! En koczkáztatom, hogy épen a saját pártomnál nem fogok tetszésre találni, de mégis kénytelen vagyok kimondani, hogy nem tartom sem kudareznak, de szerencsétlenségnek sem azt, hogy e törvényjavaslat a következő országgyűlésre halasztatott. Ez oly fontos, az egész nemzet életébe vágó átalakulás közügyeink terén, hogy itt, a midőn száz ember van még a túlsó oldalon, a ki azt ellenzi, nagyon méltó meggondolni, hogy daczára a nagy majoritásnak, mely azt elfogadta, nem szükséges-e, hogy még egyszer appeláljunk a nemzetre: nyilatkozzék, hogy nekünk volt-e igazunk, vagy ő nekik. És én nem tartózkodom kimondani, hogy a midőn Buddha szekerének kerekei elé száz képviselő odaveti magát, én nekem nincs báTörságom ezen szekeret az ő testükön keresztül erőszakolni. Ábrányi Kornél: A szekér tört össze! Jókai Mór: Nem tört össze! Azért e törvényjavaslat törvénynyé fog válni, nem úgy, a mint Apponyi Albert t. képviselőlársam jászberényi választói előtt említette, hogy e párt és e kormány oda fog törekedni, hogy a jövő választásnál a függetlenségi, a municipalista pártot megsemmisítse . . . Gr. Apponyi Albert: Tudom, hogy ellenünk fognak leginkább törni. Jókai Mór: . . . és így a törvényt létrehozni. Senkinek sincs szándékában a függetlenségi pártot megsemmisíteni (Élénk derültség a szélső baloldalon) és ha nem volna függetlenségi párt, sorshúzás utján kellene egyet csinálni. Igen, fogunk a jövő választásoknál törekedni
