Képviselőházi napló, 1878. X. kötet • 1880. február 20–márczius 9.
Ülésnapok - 1878-216
284 216. országos ülés mtecziua 4. 1880. melyet az előbbi nemzet nagyon is megkövetelt, ha úgy állította volna oda, a mint Jókai ur, higyje el, hogy akkor egy lélek sem szólott volna Jókaihoz. Jókai ur igen elérzékenyült beszédében felkiált, hogy csak nyolczan vannak már, a kik a ministerelnök mellett híven és tántoríthatatlanul küzdenek. Jókai Mór (közbeszól): Ezt sem mondottam. Szabályi Antal: Ugyanazon alkalommal mondotta. Megmutathatom a naplóból, hogy mondotta. Hát én csak reflectálni akarok erre. Jókai Mór (közbeszól): A kik aláirtuk azon nyilatkozatot. Szabély Antal: Én úgy értettem akkor és most is úgy értem, hogy akkor beszélt azokról, a kik a fusiót megcsinálták s ezek csak nyolczan voltak. (Zaj jobb/elöl.) Jókai Mór (közbeszól): Hiába! inert ezt nem mondottam. Szabélyi Antal : És engedjen meg nekem Jókai ur, hogy reflektálják arra, miként nem nyolczan, csak heten vannak, (Derültség) mert azon nyolczadik pedig, a kit okvetlenül vele számít és a ki minden párton keresztül eljutott oda, a hol már a lábát emelgeti a ministeri székbe, ha egyszer ezek búcsút vesznek a kormánypárttól , legyen meggyőződve, nem fog önökkel menni. De nem számítható oda ezen nyolczadik azért sem. (Közbeszólás jobb felöl! Ki azt) Méltóztassék a nevet kitalálni, (Derültség) mert nevet megemlíteni nem fogok. (Derültség) Nem számíthat Jókai ur ezen képviselő úrra azért, mert ezen ur sokkal előbb elhagyta mesterét, ugy, hogy nem ő a mesterét, hanem a mester követte őt. Jókai ur egy másik felhevülésében — és igen örülök, hogy én mondhatom meg Jókai urnák — ekként kiáltott fel, megjegyzem, hogy nem mostani beszédében, hanem egy előbbeui beszédében, hát engedje meg nekem a t. képviselő ur, hogy emlékeztessem, miként 1848 márczius 14-én jöttünk össze a Komlókertbeu, (Elénk derültség) tudom én, hogy ez nem tetszik Jókai urnák. (Felkiáltások jobbfelöl: Nagyon tetszik!) Tizennégyen jöttünk össze, mondom, a Komlókertben ott, a hol elkészítettük azon 12 petitionális pontot és Jókai ur volt ezen petitiónak a főfő factora, a mely a forradalomnak fő alapját megteremtette. (Halljuk ! Felkiáltásuk jobbfelöl: Nem tartozik dologra! Halljuk az elnököt!) Elnök : T. képviselőház ! Azt hiszem, a t. ház nem hányhatja szememre, hogy az egész vita alatt a képviselő urakat arra intettem volna, hogy méltóztassanak a tárgynál maradui, habár széles mederben áradozik a vita, de a legközelebbi napokban volt alkalmunk látni, hogy egy személyes megjegyzés kellemetlen jelenetet idézett elő. Ugy látom, hogy a mit a képviselő ur mondott és valószinüleg a mit mondani kivan (Derültség balfelöl) Jókai Mór képviselő úrról, az egészen személyes dolog, a mely a tárgygyal semmiféle összefüggésben nincsen. Én tehát a képviselő urat, a házszabályok által rám rótt kötelességemnél fogva intem, méltóztassék a tárgynál maradni. (Helyeslés jobbfelöl. Halljuk!) Szabélyi Antal: Sajnálom, hogy el kell térnem attól a momentumtól, a mely a históriának lesz átadva, hanem erre mégis kénytelen vagyok, ha többé nem is folytatom ezen tárgyat, annyit elmondani, hogy én legalább mindazt, a mit Jókai képviselő ur mondott, a mint magát Jókai képviselő ur fiatalságában viselte, én a magam részére nézve is dicsőségnek tartom és nem látok benne szegyeim" valót. Ha szégyelni valója volna, az csak az lenne, hogy ma meg akarja tagadni azt, a mi életének legdiesőbb, legfényesebb pontja volt; ha szégyelni valója volna, az csak az lenne .... Elnök: (Csenget.) Kérem a képviselő urat, méltóztassék a személyes dolgoktól óvakodni s ha a t. képviselő ur igy folytatja, kénytelen leszek tőle a szót megvonni. (Helyeslés.) Szabélyi Antal: Elhagyom ezen tárgyat, tartózkodni fogok minden személyes vonatkozástól, de egy megjegyzést mégis kötelességem tenni, bár meglehet, hogy ez is személyes lesz. (Derültség. Halljuk! a szélső baloldalon.) A honosítási törvényjavaslat tárgyalásánál történt, hogy a képviselő urak a túloldalon hivatkoztak arra, hogy ha az ellenzéknek meggyőződése van, engedjük meg, hogy nekik is lehessen meggyőződésük. Én az ő meggyőződésükben soha nem kételkedtem és elismertem azt egészen a honosítási törvényjavaslat tárgyalásáig. Ekkor történt, hogy éppen azon képviselő urak, kik hivatkoztak arra, hogy engedjük meg, hogy nekik is lehessen meggyőződésük, midőn az elnök ur egy szakasznál feltette a kérdéct, egyszerre felálltak, midőn azonban látták, hogy a ministerelnök ur nem áll fel, ők is leültek, (Derültség balfelöl) mig a többiek állva maradtak. Részemről az ilyen meggyőződést nem irigylem. A ministerelnök úr már többször és e vita alkalmával moodott beszédjében is dicsekedett avval, hogy ő három évvel előbb lehetett volna minister, mint a mikor azzá lett. Én ezt elhiszem, sőt meg vagyok győződve, hogy még hamarább is lehetett volna. De sajnálom, hogy minket olyanoknak néz, a kik mindjárt elhiszik azt, hogy valóban ez volt rugója annak, hogy akkor a ministerséget nem fogadta el. Hiszen' a ministerelnök úr, azt hiszem, most is verbuvál egy tárczához egy képviselőt s az az úr épp
