Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-29

XXIX. ülés 1861. május 25-kén. 261 mi e hazában összpontosul, tétlenségre van kárhoztatva; midőn kénytelen vagyok kimondani, hogy ama sok fontos tárgy elintézése csak azért marad el, mert a német kormány a mi erkölcsi és jogi kifejlődésünket akadályozza, és miért? akadályozza azért, hogy egy egységes Ausztriát alakitson, mely — mint barátom Jókai Mór tegnap jól kifejté — nem is létezik : akkor mély fájdalom tölti keblemet; de reményem él, hogy nemsokára az örökös tartományokat lakó testvéreink előtt ismét jó híre leend a magyarnak. És ha most önmagamat kérdem, melyik az az ut, melyen haladni kellene, hogy nemzeti jogainkat visszanyerhessük? — ezen megvallom — megáll az eszem! Ezen állapoton segíthet a véletlen, segíthet a sors, segíthet. Isten keze. Oly helyzetben vagyunk, hogy az okoskodás nem képes bennünket azon térre vezetni, hol azt lehetne kimondani, hogy biztos a siker; s ott, hol nem látom, hogy a siker bizonyos, ott csak a törvényekre támaszkodom. Ezt tovább nem akarom vitatni; én itt pártot nem látok, csak egy hazafiúi erős akaratot, s nem a fölirásban, nem a határozatban — hanem hazafiuságunkban rejlik erőnk, s ha készek leszünk — bármiképen forduljon a koczka — kiállani arra a síkra, hova az igazság szent szava szólít, akkor győzni fogunk. Ha pedig nem leszünk készek kiállani még ezen egy krízist, akkor ha elveszünk, jobb sorsot talán nem is érdemeltünk; mert ha oly nemzet vész el, mely önmagát elhagyja : az sorsát megérdemli. (Ugy van!) — Sorsát megérdemelte, ha becsületét előbb eltemetvén, oly gyáván kimúlt, hogy az emberiség geniusa sirat ól elfordul. (Helyes!) Meggyőződésem, hogy én a határozat terén talán erösebben állok, mint ha a felírás mellett szavazok ; hanem azon férfiakkal, kik a felirást pártolják, a hazafiúi téren csak ott állok, hol ők. Egyébiránt ha tekintjük mennyi fondorkodások vitettek végbe eddig is ellenünk, és hogy daczára annak még is élünk — lehetlenségnek tartom, hogy az ármány képes volna e nemzet erejét megtörni. Azon szuronynak hegye, mely mindig befelé van fordulva, eltompul, midőn azt külellenség felé kellene irányozni; azon kard, melyet polgári vér fertőztetett, élét elveszti, midőn ellenséget támad meg; azon kar, melynek oly rendszert kell védeni, mely azt lánczra fűzte, tétlenül esik le az ellenség előtt. (Igaz!) Ez uraim nemcsak reánk alkalmazható, ez alkalmazható az egész birodalomra; és ott hol a kormány erkölcsi erőre nem számolhat, ott anyagi erővel sem győzhet. (Zajos helyeslés.) Véglegesen szabad legyen néhány szót még mondanom. (Halíjuk!)Hallottam itt felemlíteni a horvátok ügyét és a concordatumot. A concordatum mellett az hozatott föl, hogy ha abban valami jó van, az a placetum eltörlése; mivel azáltal a szabad vallási közlekedés helyreállíttatott, melynek a vallás feje s hivei között léteznie kell. — Én uraim katholikus vagyok, szeretem, tisztelem vallásomat, hanem vallásos elvekkel politikai téren győzelmeket kivívni nem akarok, nem is hozom a vallást kérdésbe ott, hol tisztán csak politikai dolgok fordulnak elő. (Helyeslés.) A placetum nem azért adatott meg a magyar királynak törvényhozás utján, mivel azáltal azon tiszta, egyházi kedélyes szívből eredő vallási köteléket, melynek az egyház föpásztorai és hívei közt léteznie kell — szétszakítani, vagy felfüggeszteni lehetett volna; hanem azért volt a placetum nagyon helyesen a királynak megadva, hogy ő, ha némelyek a főpásztorok közöl egyházi állásukat félreértve, polgári térre léptek és világi politikus dolgokba avatkoztak, ezt akadályozhassa. És ha a placetum oly bullák kihirdetését akadályozta, minő a coena domini, csak a vallásnak tett szolgálatot, mert az ilyenek, mint például a Texel által Németországban véghez vitt bucsukereskedés, a vallásosságot bizonyára nem emelik. — (Helyeslés.) Igen csodálkozom, hogy magyar egyházi oldalról történnek ily megjegyzések; mert a kinek a placetum nem tetszik, annak nem szabad tetszeni mind azon törvényeknek, melyek a kath. Clerus törvényes állását biztosítják; a kinek nem tetszik a magyar törvénykönyv, mondjon le magas állásáról, s legyen az egyháznak egyszerű napszámosa. Kijelentem, hogy a placetum eltörlése törvénytelen, de nem is politikus; kijelentem, hogy a concordatum csak azért volt behozva, hogy a magyar egyháznak önállósága porba döntessék. (Ugy van!) — Magyarországnak törvénykönyve eltöröltetett, de a magyar egyházat Kriegs-Gericht által eltörölni nem lehetett: oda más kellett, oda kellett a pápa ö szentsége. Hogy ez igy volt, mutatja állapotunk, mely szerint szomorúan kellett a katholikusoknak Esztergom felé tekinteni, mert ha Isten rajtunk nem segített volna : ott látta már ez országnak utolsó prímását, s eszerint a jövő nemzedéknek nem a magyar prímáshoz, hanem más eminentiához kellett volna folyamodnia. (Igaz! Ugy van!) A mi a horvátokat illeti, én testvér kezemet nyújtom mindenkinek, ki azt elfogadja; de nem haragszom, ha ezt mindjárt el nem fogadja : mig reményem van, hogy azt majdan elfogadandja. Nem tartom politikusnak, hogy annak, kivel barátságot akarok kötni, hibáit szemére lobbantsam, s azt hiszem, hogy Horvátország jövője Magyarországéval oly szoros kapcsolatban van, hogy azt elválasztani nem lehet anélkül, hogy Horvátország jóléte, jövője egy véletlen csapásnak ki ne tétessék. Mellőzöm tehát mindazt mi Horvátországot megsérti, de nem is mondok olyat, mi nemzeti méltóságomra homályt vetne. Álljunk a törvényes alapra és azon eszméket, melyek csak némelyek által pendittettek meg, s melyeket Horvátország népeinek többsége sem oszt, utasítsuk vissza. Tekintsük a multat. Különösen a nemzetiségi kérdést. Voltak e hazának fiai, kik a hét éves háborúban, Németországban dicsőséget arattak a vérmezőn. Ha azon mezökre, hol apáink tetemei rohadtak el, Képv. ház napi. I. köt. 66