Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-29

262 XXIX. ülés 1861. május 25-kén. valaki kimenne és azoknak csontjait nézné, kik századok előtt a magyar név dicsőségét, magyar zászlók alatt kivívták, képes volna-e mást mondani mint azt, „hős apáink itt elhullottak." De bizonyosan nehezen különböztethetné meg, mely nemzetiségnek csontjai azok, melyek ott halomra dőltek. Ha tekintjük az alföld rónaságait, a felföld hegyormait — itt is, ott is a szomorú múlt sírboltjai, sírkövei és romjai állanak. A horvát és a magyar, a magyar tótajku és a román együtt harczoltak ott, s ha felbontaná valaki a sírboltokat, és nézné a tetemeket, látná még azokon az ellenség fegyvercsapásainak nyomait; de uraim, ki merné kimondani; vájjon román vagy magyar, vájjon horvát vagy tót volt-e az, ki a szabadság harczában, a közös haza védelmében itt elhullott. Ha ez igy volt, lehetetlen azt gondolni, hogy ez ismét így ne lehessen. Apáink, kik közös jogért, közös szabadságért harczolván, vérükkel pecsételték testvéri szeretetüket, közös sirban feküsznek, egy föld, egy gyep fedi hulláikat, ők végrendeleteikben e szeretetet unokáikra hagyományozták, és unokáik megértendik ősapáik végsohajokban kijelentett óhaját: „legyen valahára a a közös hazában közös egyetértés!" Hős apáink egy közös sirban nyugodtan egymás mellett fekszenek, hát gyermekeik egymás ellen harczoljanak-e? Hiszen e hazának szive oly nemes, oly nagy, és e szív érzései oly erősek, hogy a hazaszeretet lüktető erejével képesek nemzetet nemzettel egybefűzni, hogy igy a közös haza, közös gyermekeit valahára szivéhez szoríthassa! (Zajos éljenzés.) Jekelfalusy Emil: Tisztelt ház! Ily remek, ily dicső felszólalások után, miket itt habár olykor a lelkesedés kitörései által félbeszakasztva csendes áhítattal valék szerencsés hallani, hallgattam volna csekélységem érzetében; kötelességem érzetében azonban meghatva bár, szólanom kell, hogy tudja a világ, tudják a bécsi népboldogító civilizátorok, mikép érez széles e honban statusférfiu ,és földmivelö, nagy és kicsi, gazdag és szegény, magyar és más ajkú de magyar szivü honpolgár. Midőn e sokat szenvedett nemzet anyagi és politikai lételének a gyászos világosi nap egy időre véget vetett, voltak, kik az isteni gondviselésen kétkedve e napon a gyászos végzet mérgező leheletét érezték, s kétségbeesetten felkiáltanak: „Minden veszve van." S íme láttuk, hogy ez talán a magyarok Istenének müve volt, mert a legközelebb lefolyt 12 évi szív s lélekdermesztő közös kínszenvedés (suum cuique, azért köszönet ezért a bukott kormánynak is,) szilárditá a nemzetet, kiirtá az elleneink által oly ügyesen elhintett viszálkodás és egyenetlenség magvát, s helyébe csirázott az egyetértés plántája, melyet habár elleneink szentségtörő kezeikkel ismét kitépni akarnának, fogjuk azt tudni ápolni a hazaszeretet melegével, s ha kell öntözgetni szivünk vérével is, hogy az egy kiirthatlan törzszsé váljék. Köszönöm igen igen tisztelt követtársunk Szalay Lászlónak, hogy e honban lakó német ajkú polgártársainkról oly kegyeletteljesen megemlékezett, választóim nagyrésze is német ajkú, de magyar szivü, büszkék ők magyarnak nevezhetni magukat, s amott a Kárpátok zordon bérczei alatt, sebes pulsatioval dobogott ezer meg ezer sziv 1848-ban a magyar ügyért, (Éljen!) s ha lehetséges nagyobb hévvel dobognak most is, de vannak ott tekintélyes számú tót ajkú testvéreink is, kiket habár a sors nem áldott meg gazdagon földi javakkal, minden csábitások daczára nem lehetett magyar ellenné változtatni, kik a magyart szeretik, mert magyar föld adja nekik a szerény kivánatukhoz illö táplálékot, kiket szegénységük daczára sem lehetett elámítani; (Éljen!) s kik most mint 1848-ban (midőn a branyiszkói hires ostromnál két újonnan szervezett tót zászlóalj volt az első a hegytetőn) ott fenn a Kárpátok bérczein, mint lenn a dús Slavoniában rokonszenvvel vannak a magyarhoz. (Éljen!) Szenvedéseinket elszámlálni nem akarom, fájdalmas emlékében vannak azok az egész nemzetnek, s szivrázólag ecsetelték azt előttem szóló követtársaim, s hogy ismétlések bűnébe ne essem, csak egy tényt említek, melyből látszik, hogy azon bécsi urak, a német társadalom azon kórságos rétege organizálási és octroyrozási viszketegük foganatosítására oly eszközhez is nyúltak, mely nemcsak rósz szándékot s legroszabb akaratot, de a legvastagabb tudatlanságot is tanúsítja, s mely azon esetben is, ha az absolutismus kormánygyeplöjének minden emberi erőn fölüli megfeszítése után kezei között el nem szakadt volna is, őket, kik ,,in propria viscera saeviunt" megfosztá vala egy hatalmas tényezötöl czéljaik folytatására, az ugy is majdnem elenyésző arany és ezüst legalább némi pótolhatásától. — Ugyan is a Maximilián-bányatörvény mellett, habár ebben némely korszerű változtatás czélszerü lett volna is, Magyarhonban a bányászat a nemzet kincseinek egyik forrása virágzott; Felső-Magyarország lakosai nagyrésze a föld fukarságában nem bizhatva, a föld alatt nagy áldozattal és elszántsággal kereste és találta táplálékát, s íme a föld rétegei sem biztosak azon civilisatoró*k romboló kezeitől — a felső-magyarországi összes bánya-társulat ellenvéleménye daczára, s az 1790, 1825, s 1843-ki országos válaszmányi bányatörvény javaslata félretevésével, mellőzve minden egyes vidéki, a bányamivelésre századok által szentesített életkérdéssé vált szokás törvényeit, 1854-ben octroyroznak egy bányatörvényt, mely nem localis érdekekre, de egy nagy osztrák államegység érdekére és legfölebb a köszénbányamivelés, s abban kimondott, de ez ország által soha el nem ismert Hoheitsrecht theoriájára alapítva, — a nemzet e nagy kincsének kiaknázására czélszerü lehet talán, de a nemes érezek bányászatát tönkre teszi, s igy maguk kimerítik s kiszárítják az állam gazdag kútforrásait, nemhogy szomjhaláltól mentsék magukat, de hogy bennünket ezen merített kanál vizbenis, ha lehet, elfojtsanak; de hiába, azon bécsidoctorok Einheitstheoriájának áldozatul kellesni mindennek, a mi Einheits elleni, valamint nem engedhetik, hogy a Lajthán túli és Lajthán inneni Staatsbürger külön törvényekkel kormányoztassák, ugy az Einheit ellen volna az is, hogy a földalatti kincsek kikutatá-