1931–1935. évi országgyűlés Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. 1931–1936. Budapest, 1931.
Felsőház - X. Az örökösjogu főrendü családok által választolt felsőházi tagok - Esterházy Pál gróf (fraknói) - Hadik Jánosi gróf
ESTERHÁZY PÁL GRÓF (Fraknói) Az Esterházyak fraknói ágából származik. Kivüle három Esterházy viseli még a Pál nevet. Az egyik herceg, a másik a cseszneki ágból, a harmadik pedig a zólyomi ágból való. 1861-ben született Trouvilleben és tanulmányainak befejezése után diplomáciai szolgálatot teljesített. Szolgált a londoni, szentpétervári és párisi nagykövetségnél, majd mint elsőosztályu követségi tanácsos, az osztrák-magyar külügyminisztérium osztályvezetője lett. 1903-ban nyugdíjba vonult, 1906-ban azonban a király egyenes felkérésére ismét tényleges szolgálatot vállalt. Politikai magyar osztályfőnök lett és ugyanekkor valóságos belső titkos tanácsossá nevezték ki. Diplomáciai szolgálatában igen elismerésre méltó szolgálatokat tett a magyar érdekeknek. 1912-ben, mint nagykövet lépett rendelkezési állományba, majd 1914-ben vonult végképpen nyugalomba. A felsőházban felszólalásait nagy figyelemmel hallgatják. Nyugdíjaztatása óta birtokán gazdálkodik. HADIK JÁNOSI GRÓF Palócon született 1863 november 23-án. Középiskoláit Kassán elvégezvén, a wienerneustadti katonai akadémia növendéke lett. 1884-ben mint hadnagy a Bácskába került a 10-es huszárokhoz. Katonai pályáját azonban már fiatalon felcserélte a politikaival: főhadnagyi ranggal szolgálaton kivül helyeztette magát és mint Szilágyi Dezső baráti körének nagyrahivatott tagja indult el a politikai pályán. 1901-ben, a Széli-féle választásokon lépett fel képviselőnek szabadelvüpárti programmal a szini kerületben, ahol akkor meg is választották. Politikai tehetsége azonban már előbb kibontakozott, még pedig a megyei élet harcaiban: a nemzeti ellenállás idején vezérszerepet játszott Abauj-Torna vármegyében. A szabadelvüpártból 1904-ben kilépett s mint disszidens kapott mandátumot 1905-ben és alkotmánypárti programmal 1906-ban, mindkét alkalommal a szini kerületben. A koalíció alatt Wekerle kabinetjében belügyi államtitkár volt. 397