1927-1931. évi országgyűlés Kun Andor – Lengyel László – Vidor Gyula, szerk.: Magyar országgyülési almanach. Budapest, 1932.
Felsőház - Az örökös jogú főrendi családok képviselői által választott felsőházi tagok - Esterházy Pál gróf (fraknói) - Festetich Vilmos gróf
ESTERHÁZY PÁL GRÓF (FRAKNÓI) Az Esterházyak fraknói ágából származik. Kívüle három Esterbázy viseli még a Pál nevel. Az egyik herceg, a másik a csesznek) ágból, a harmadik pedig a zólyomi ágból való. 1861-ben született Trouvilleben. Diplomáciai szolgálatot teljesített. Szolgált a londoni, szentpétervári és párisi nagykövetségnél, majd mint elsöoszlályu követségi tanácsos, az osztrák-magyar külügyminisztérium osztályvezetője lett. 1903ban nyugdíjba vonult, 1906-ban azonban a király egyenes felkérésérc isméi tényleges szolgálatol vállalt. Politikai magyar osztályfőnök lett és ugyanekkor valóságos belső titkos tanácsossá nevezték ki. Diplomáciai szolgálatában igen elismerésre méltó szolgálatokat leli a magvar érdekeknek, ral2-ben, mini nagykövei lépeti rendelkezési állapotba, majd 1914-ben vonult végképpen nyugalomba. FESTETICH VILMOS GRÓF l.s 18-ban született Bécsben. Középiskolai tanulmányait Szombathelyen, a jogot pedig Pozsonyban végezte. Három évig a földművelésügyi minisztérium Itfötelékében állolt. azután hazatért birtokára és mint. az ország egyik legkiválóbb gazdája szerzed szakkörökben nagy nevet. Toponári simmenthali tehenészete egyike Európa legszebb, legjobb ilyfajta tenyészetének, amelyről az a sok és nagy dij is tanúskodik, melyeket Európa legnagyobb városai lián kiállításokon nyeri, ö létesítette gázlói birtokán világhírű amerikai ügetöló-tenyésztését, amely szintén sok dicsőséget szerzett külföldön is országunknak. 389