Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)
1995-11-01 / 11. szám
6. oldal Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 1995. november NOVEMBER Szent András hava November elseje, Mindenszentek napja az őszit már el vet ve találja. Gyakran ez az esztendő legködösebb hónapja és sötét fellegeivel a tél közeledtét jelzi, s a halottak napja (3.) az élőket az idő múlására figyelmezteti, s arra tanít, hogy „halál ellen nincs orvosság”. A halottaknapi gyertyagyújtás azonban nemcsak a család elhalt tagjaira való emlékezésnek a jelképe, hanem a gyertya fénye a világ világosságának. Krisztusnak is, aki győz a sötétség felett és a megújulás tavaszát hozza, miként az őszi vetés is a jövendő ígéretét példázza. A hónap utolsó napja (30.) a névadó Szent András apostol ünnepe, s ez már Krisztus eljövetelére emlékeztet. Mécs László 1978. november 9-én hunyt el a pannonhalmi bencés kolostor papi otthonában, ahol évekig nagy szeretettel ápolták és gondozták. A Szent Norbert — I. Géza magyar király unokaöccse—-által 1121-ben Franciaországban alapított premontrei rend tagja volt, haláláig hűséggel vállalva az alapító szent utasítását: késznek kell lenni minden jó feladatnak a teljesítésére. A száz esztendővel ezelőtt született költő Hemádszentistvánban látta meg a napvilágot, Mártoncsik Endre kántortanító ötödik gyermekeként, s a keresztségben a József nevet kapta, s csak a rend tagjává történt felvételekor adták neki a László nevet. Életsorsát és költészetének értékrendjét két adottsága határozta meg: elkötelezett hite, amely fiatalon a premontrei rend tagjai közé vitte, és a szegényekkel való evangéliumi ihletettségű azonosultsága. Életének útját döntően befolyásolta, hogy a jászóváti kolostor fehérreverendás tagjait az első világháborút lezáró „trianoni béke” szétszórta a világ minden égtájára. Erre utal a Tinódi Lantos Sebestyént idéző Kóborló elődöm című verse: „Lehetünk szétx’ágva harminchét határba, / í hordhatjuk a mézet a közös kaptárba, / Csak a Méhes álljon ragyogóan kitárva / új határok felett minden égi tájra”. Szépen fogalmaz Czine Mihály a százéves költőre emlékezve: „Tinódi a Mohács után három részre szakadt országot járta ,országragasztó' szándékkal, magyar vágyak futáraként. Mécs László a Trianonban részekre szabdalt magyarságnak akart az együvé éneklője lenni. Az ő ragasztója a szeretet volt és a hit. Azt vitte mindenüvé. S visszamosolygott mindenkire." Még alig ocsúdott a Trianonban feldarabolt ország népe: az 1920 júliusától a szlovenszkói Nagykapos plébánosává lett Mécsnek Hajnali harangszó címen jelent meg első verseskötete. Ebben írja: „Elég volt az éjszakából, álmodjunk már hajnalt végre”. Mint Erdélyben Reményik Sándor, Tompa László, Áprily Lajos verseiben, úgy a Felvidéken a fiatal premontrei pap-költő verseiben is az emberek a maguk vágyait, érzéseit fedezték fel. Ezt fogalmazta tovább prózában astószi remete, Fábry Zoltán: „Hajnalt, emberbékét, békét végre a háború után. Megértést, együttélést az új hazában". Mécs minden írásában ezt az örök hajnalt harangozta igaz emberi tettként & lehet, mert kell parancsaként emlékeztetve rá, hogy kábultság. a rettenet idején a .Jköltő álma” a valóságra ébresztő „egyetlen tett”......Most konferenciáznak a nagy szélhámosok, I hogy csírájában megöljék, mi újra él, mozog... / S míg lakomákon dőzsöl, ki milliókat ölt: / vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld! / Testvéri szánalomból a szívem rádorombol: / Bátyám, én lelket oltok az evangéliumból, I midőn kobzom jóságos zenéjü verset költ: I vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!” Ma is igaznak érzem Kolozsvári Grandpierre Emil véleményét, aki 1940 nyarán a székely táncos Haáz Sándorral. Böződi Györggyel s az ugyancsak erdélyi Tompa Miklóssal tartott esti sétáinkon az Alkotmány utca környékén arról értekezett, hogy a magyar irodalom legszebb sora: „vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld". 1939 nyarán a visszatért Felvidéken járva a királyhelmeci parókián volt alkalman meglátogatni Mécs László plébánost, s dús lombú fák alatt sétálva, egymás szavába vágva idézgettük verseit; ott panaszolta el keresetlen szavakkal Illyés Gyula kemény bírálatát, nem személyes sértettséggel, de kor- és kórtünetként. Aztán 1944 nyarán a premontrei perjel utasítására el kellett hagyja Királyhelmecet, s elkezdődtek számára a bujdosó évek, melyeknek szomorú stációja volt izgatás címén történt meghurcoltatása a kommunista ÁVO börtöneiben, ahonnét 1956-ban szabadult. Élete utolsó szakaszát a pannonhalmi papi otthonban töltötte gyengülő erővel, de nem lankadó hittel. Még megérte, hogy hajdani bírálója meglátogatta, s kettejük utolsó kézfogása bizonyítéka annak, hogy az irodalom nem ismeri a végleges szakítást; a haragot feloldja a megértés. Immár tizenhét esztendeje pihen a szálfatermetű pap-költő a pannonhalmi bencés kolostor kriptájában. A vándor költő letette a lantot, de költészete ma is hitre és reménységre sarkall, mert az irodalom nemcsak izgalmas kaland, de erkölcsi tett is: a vadócba rózsát oltani, hogy szebb legyen a föld! Igen. még „irigy kutyák s nagyétkű farkasfalkák között is"... Kelemen Sándor V____________________________J A Kommunista Internacionálé felelőssége a fasizmus, a japán agresszív nacionalizmus és a német nemzetiszocializmus létrejöttéért ii. Az olasz korporativ fasizmus és az antiszemtizmust hirdető német nemzetszocializmus között a harmincas évek első felében súlyos ellentétek voltak. Az ellentét alapvető oka az volt, hogy Hitler mindenképpen be akarta kebelezni Ausztriát. A- usztria kancellárja, Engelbert Dollfuss viszont nem volt antiszemita és a korporativ olasz modellt tekintette példaképének. Az olasz modell bevezetése érdekében Dollfuss 1933 márciusában feloszlatta a parlamentet, május 26-án pedig betiltotta a kommunista pártot. Rövidesen betiltotta a hitleri antiszemitizmust hirdető Seyss-Inquart vezetése alatt álló osztrák nemzetiszocialista pártot is, majd 1934-ben a szociáldemokrata és apolgári pártokat. Csak az 1933-ban alakított korporativ államrendet hirdető egységmozgalom, a „Hazafias Front” működését engedélyezte. Ezután szinte egy az egyben átveszi az olasz korporativ rendszert, amit Ausztriában „Hivatásrendi Alkotmány”-nak neveznek. Dollfuss tehát Mussolinihez hasonlóan egy „harmadik utas” politikát akart megvalósítani. Hitler a Dollfusstól kapott pofont, mármint hogy a náci pártot Ausztriában betiltotta, nem bírta elviselni. Elhatározta, hogy bármi áron hatalomra juttatja a nemzetiszocialista párot Ausztriában. Dollfuss is érezte, hogy Hitler gyűlöli őt, s ezért Benito Mussolininál és Gömbös Gyulánál keresett támogatást Hitler ellenében. 1934. március 14-én Rómában alá is írják a magyar-olasz-osztrák hármas egyezményt, melynek éle a hitleri Németország ellen irányult. Egyben ezen egyezmény keretében Gömbös biztosította a magyar gabona számára az osztrák és az olasz piacot. Hitler dühöngött, s eldöntötte, hogy puccs útján dönti meg a Dollfuss-kormányt, s az illegalitásban lévő náci Sess-Inquartot juttatja hatalomra. A hatalomátvétel időpontját 1934. július 25-re tűzte ki. A puccsot végrehajtó osztrák nácik között azonban volt egy beépített ügynöke az osztrák katonai elhárításnak. Ez az ügynök az akció kezdete előtt fél órával értesítette Frey államminisztert, aki a szükséges óvintézkedéseket megtette, de azt már nem tudta megakadályozni, hogy az osztrák náci kommandósok átmenetileg ne foglalják el a Miniszterelnöki Hivatal épületét. A kommandósok vezére, Ottó Planetta néhány lövéssel végzett Dollfuss kancellárral is. Az időközben riadóztatott bécsi helyőrség katonái azonban a náci kommandósokat lefegyverezték, s ezzel a puccs elbukott. Ottó Planettát, Dollfuss gyilkosát az új kancellár, Kurt Schuschnigg bíróság elé állíttatta és kivégezték. A puccs hírére Mussolini Ausztria védelmében néhány hadosztályt felsorakoztatott a Brenner-hágón. Hitler és Mussonili ellentétét kihasználva, az angol és a francia diplomácia megkísérelte, hogy — éppen úgy, mint az első világháború idején — az Olasz Királyságot a maguk oldalára állítsák. Hiszen ebben az időben Mussolini, egyetértésben az olasz uralkodóval, III. Viktor Emánuellel, aki egyben a hadsereg főparancsnoka volt és a kormány rendeletéit ellenjegyezte, önálló külpolitikára törekedett. 1933. szeptember 2-án megnemtámadási és semlegességi egyezményt írtak alá a Szovjetunióval Rómában. Mindenesetre az olasz-német ellentétek kiéleződésekor Olaszország megnyerése érdekében Anglia és Franciaország kormánya elhatározta, hogy engedményeket tesz Kelet-Afrikában—Etiópia rovására. Az agresszió sikerének kulcsa Anglia és Franciaország kezében volt. Olaszországot kelet-afrikai gyarmataitól többezer mérföldes tengeri útvonal választotta el, amely az angol kézen lévő Szuezicsatomán vezetett át, ahol az angolok mindenféle katonai felvonulást könnyűszerrel megsemmisíthettek. Anglia és Franciaország azonban szabad kezet adott az agresszióhoz. 1935. január 7-én Laval francia külügyminiszter és Mussolini titkos egyezményt írt aláRómában. Az egyezmény lényege: Olaszország Francia-Szomália területéből megkapott egy tengerparti sávot, amelyre katonailag szükség volt az Etiópia elleni felvonuláshoz. Mussolini viszonzásképpen kijelentette, hogy továbbra is ellenzi Ausztriának Németországba történő bekebelezését. Lényegében tehát a nyugati hatalmak feláldozták Etiópiát Olaszország megnyerése érdekében. Ezek után óhatatlanul felmerül a kérdés: hogyan történt, hogy az antiszemitizmust hirdető német nemzetiszocializmus és a zsidó-keresztény világképet és a katolikus világnézetet valló korporációs berendezkezdésű Olaszország rövid másfél év múlva szövetségesek lettek? Ennek okát a Kommunista Internacionálé 1935- ben meghirdetett „népfront”-pol inkájában és a spanyol polgárháborúban látom. Ennek előzményeként tudni kell — mint tanulmányom első részében már említettem —, hogy Sztálin a Szovjetunió Kommunista Pártja XVII. Kongresszusán 1934-ben kijelentette, hogy az elvtársak helytelenül használják a német nemzetiszocializmus kifejezést. Ilyen nincs. Elrendelte, hogy helyette „német fasizmust” kell mondani. Ettől kezdve, minden olyan szervezetet, mely szemben állott a kommunizmussal, „fasisztának” kellett nevezni. Az osztrák kancellár meggyilkolása pedig rádöbbentette Sztálint, hogy Adolf Hitler személyében egy olyan politikai gengszterrel áll szemben, aki nem válogat az eszközökben céljai megvalósítása érdekében. Mindezek a tények szerepet játszottak abban, hogy a Kommunista Internacionálé átmenetileg lemondjon a világforradalomról, a kapitalizmus és a polgári demokrácia elleni küzdelemről. Az új taktikát Dimitrov, a bolgár kommunista párt titkára fejtette ki, a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusán, 1935-ben. Eszerint a kor fő ellentéte nem a kapitalizmus és a szocializmus, hanem a polgári demokrácia és a kommunista-ellenes erők, ahogy ő mondta, a fasizmus között van. Ezért a kommunista pártok feladata átmenetileg nem az, hogy a kapitalizmust megdöntsék, hanem az, hogy a világ kommunista pártjai — ahol csak lehetséges — a népfrontban tömörítsék mindazokat az erőket, melyek képesek a kapitalista polgári demokrácia védelmére, a polgári demokráciával elégedetlen s egyben a kommunizmussal szemben álló erők ellen. Dimitrov az antiszemita nemzetiszocializmust zseniálisan összekeverte a korporativ kormányzati rendszert megvalósító olasz Nemzeti Fasiszta Párttal. Sztálin utasításához híven minden olyan társadalmi erőt, mely szemben állt a kommunizmussal, úgy tüntette fel, mint a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt, terrorisztikus diktatúráját. Ez a népfront-politika 1936-ban Spanyolországban sikerre vezetett. A baloldali pártok: a Kommunista Párt, a Köztársasági Unió, a Köztársasági Baloldal, a Spanyol Szocialista Párt, a Katalán Baloldal Frontja és még néhány kisebb pártocska szövetsége aj obboldali pártokkal szemben százezer szavazattal többet kapott a parlamenti választásokon. A baloldal a .köztársasági”, a jobboldal a „nacionalista” elnevezést használta a későbbiekben. A választások eredményeképpen a baloldal a parlamentben abszolút többséget kapott, így az államfőt is, meg a miniszterelnököt is a köztársaságiak adták. Államfőnek Manuel Azanat, miniszterelnöknek pedig Largó Caballerot, majd 1937 májusától Juan Negrint választották meg. A spanyol kommunisták vezetője ebben az időben Jósé Diaz és Dolores Ibárruri volt, s elsősorban a gyorsan létrehozott milicisták körében nagy befolyással rendelkeztek. A hadsereg zöme, élen a tábornoki karral, a tőkés és földbirtokos körök, valamint a katolikus egyház egyértelműen a nacionalisták tömegbázisát alkották. A polgárháborús hangulat az 1936 februárjában tartott választások után egyre fokozódott, és amikor Calvo Sotello monarchista képviselőt július 13-án meggyilkolták, rá néhány napra, a július 17-ről 18- ra virradó éjszaka, kitört az 1939. március 18-ig tartó polgárháború. A polgárháború kirobbanásában nemzetközi tényezők is szerepet játszottak. Miben bizakodott a köztársaságiakból álló kormány? Abban, hogy esetleges nacionalista támadás esetén a Szovjetunió és Mexikó támogatni fogja őket. Abban is bizakodtak, hogy a polgári demokratikus berendezkedésű Anglia és Franciaország, ahol szintén egy népfront jel legű kormány volt hatalmon, szolidáris lesz velük. Arra nem gondoltak, hogy Angliának és Franciaországnak sohasem volt érdeke, hogy Oroszország, legyen az cári vagy bolsevik, kijusson a Földközi-tengerre vagy az Atlanti-óceánra. 1936 júliusában a tábornoki kar létrehozta a Junta de Defensa Nacionalt, a Katonai Főparancsnokságot. Ez az intézmény 1936 szeptemberében a hadsereg fővezérévé és egyben—a jobboldali pártokból álló szövetség támogatásával—kormányfővé nevezte ki Francisco Francot. 1937-ben pedig a Falange Espanola és a tradicionalisták (a nacionalistákat is beleértve) egyesültek Falanga Espanola Tradicionalista néven. Ezzel, ha úgy tetszik, létrejött a „Jobboldali Népfront”. A Franco-kormányt Német- és Olaszország már 1936-ban elismerte Spanyolország törvényes kormányának. Ezért a földkerekség azon országai, melyek már eddig is szemben álltak a Kommunista Intemacionáléval, még szorosabbra zárták soraikat, s elhatározták, hogy segítséget nyújtanak Spanyolországban a népfront-kormány ellen harcoló nacionalista jobboldali frontnak. így fordulhatott elő, hogy az antiszemita nemzetiszocialista úton menetelő Németország és a korporativ berendezkedésű, katolikus világnézetű Olaszország a kommunista világveszedelem hatására közelebb került egymáshoz. Az az Olaszország és az a Németország, mely az első világháborúban egymás ellen harcolt, most a népfront-politika eredményeként spanyol földön közösen lépett fel a népfrontkormány mezébe öltözött kommunista-szovjet haderővel szemben. A szovjet támogatásnak—miután a Szovjetunió perszonálunióban volt a Kommunista Intemacionáléval — azonban volt egy szépséghibája: a támogatást nem ingyen, hanem pénzért adták. Az sem felel meg a valóságnak, hogy a spanyol köztársaságiakat segítő önkéntesek többsége kelet-európai és kommunista volt. A spanyol kutatások mára pontos adatokkal szolgálnak a nemzetközi brigádok összetételéről. A negyvenezer nemzetközi önkéntesből tízezer körüli volt a francia, ötezer a német és osztrák, háromezerötszáz olasz, kétezemyolszáz az Egyesült Államokból, kétezer Angliából, ezer Kanadából érkezett. A „nyugatiak” száma összesen huszonnégyezer-kettőszáz körül volt. Kelet-Európából a legnagyobb létszámmal a jugoszlávok, ezerkettőszáz fővel, a magyarok ezer fővel és a csehek ezerötszáz fővel képviseltették magukat. A fennmaradó létszámot másik ötven nemzet önkéntese jelentette. Többségük nem volt kommunista. A spanyol földön harcoló német és olasz frontkatonák barátságából a két nemzet szövetsége alakult ki. Ez realizálódott 1936. október 25-én, amikor a kölcsönös közeledés légkörében Ciano olasz és Neurath német külügyminiszter aláírta az olasz-német megállapodást. A megállapodás elsősorban külpolitikai kérdésekre vonatkozott. A hivatalos angol és francia diplomáciát megijesztette az eddig szemben álló két állam szövetsége. Ezért mindkét állam a spanyolországi „be-nemavatkozási” politika keretében további engedményeket tesz Olaszországnak. Ez abban nyilvánult meg, hogy az ún. „Be-nem-avatkozási Bizottság” Spanyolország keleti partvidékének ellenőrzését O- laszországra bízta. így az olasz hajóhad a valóságban tengeri blokád alatt tarthatta a spanyol köztársasági hadsereg utánpótlását biztosító tengerpartját. Az olasz hadiflotta most már könnyűszerrel süllyeszthette el a köztársaságiak hadfelszerelését szállító mexikói és szovjet hajókat. Ezzel együtt természetesen a frontbarátság a német és az olasz katonák között még inkább elmélyült. így az Olasz Birodalom könnyű szívvel csatlakozott a Német Birodalom és a Japán Császárság által 1936. november 25-én aláírt Antikomintem Paktumhoz. A csatlakozást Olaszország 1937. november 6-án írta alá. Közben — miután az Olasz Birodalom az 1936- os német-olasz szerződésben lemondott Ausztria védelméről — 1938 márciusában bekövetkezett az Anschluss, azaz Ausztria Németországhoz került. Spanyolországban a nacioanalista csapatok 1939. március 28-án az „ötödik hadoszlop” segítségével harc nélkül bevonultak Madridba, s ezzel a polgárháború véget ért. Franco tábornok egy korporativ berendezkedésű katonai diktatúrát hozott létre, mely kisebb kompromisszumokkal a tábornok-államfő haláláig, 1975. november 20-ig működött. Az Olasz Birodalom (Abesszínia elfoglalása után III. Viktor Emánuel király felvette az Abesszínia császára címet is, s ettől nevezik Olaszországot birodalomnak) s maga Benito Mussolini 1937-ben a világpolitikaközpontjábakerült. Nevezetesen azért, mert a Berlin-Róma-Tokio tengelyen kívül létezett egy „nem-hivatalos tengely” is: Varsó-Budapest- Belgrád-Róma-London. Ez a „nem-hivatalos tengely” is szerepet játszott abban, hogy Münchenben Anglia és Franciaország képviselői újabb engedményeket tettek, abban a reményben, hogy Olaszországot leválasztják Hitlerről. A palackból kiengedett szellemet azonban már nem lehetett visszazámi. Hitler fölébe kerekedett a józanabb felfogású tábornokoknak, s azokat helyezte előtérbe, akik feltétlen hívei voltak világuralmi törekvéseinek. Ezután a világ legnagyobb megdöbbenésére 1939. augusztusában létrejött a szégyenteljes Molotov—Ribbentrop-paktum, majd Hitler kirobbantotta 1939 szeptemberében a második világháborút. Az Antikomintem Paktum létrehozóinak államai (a paktumhoz közben számos más állam is csatlakozott) a második világháború első szakaszának befejezése után 1940. szeptember 27-én további együttműködési szerződést—Háromhatalmi Szerződést — írtak alá. Az aláírás utáni évben Hitler megindította csapatait a Szovjetunió ellen. A Kommunista Internacionálé pedig, mely a húszas évek elején még világforradalomról álmodott s a kapitalista államok megdöntését tűzte ki célul, most, hogy a Szovjetunió a világ vezető kapitalista hatalmaitól segítséget kapjon, 1943-ban kénytelen volt kimondani feloszlását. A Kommunista Internacionálé története jó példája annak, hogy a természetes gazdasági és társadalmi folyamatokat nem lehet természetellenes voluntarista módon megakadályozni. Dékán Károly Y Kedves Olvasónk! Köszönjük, hogy megrendelte a SNyugati Magyarságot és ajánlja barátainak is!
