Nyugati Magyarság, 1995 (13. évfolyam, 3-12. szám)
1995-11-01 / 11. szám
1995. november Nyugati Magyarság — Hungarians of the West — Hongrois d'Occident 7. oldal SZACSVAY TAMÁS: „Elmagyarosított” magyarok... Bukarest románoknak tekinti a bihari, szabolcsi és szatmári magyar görög katolikusokat Amerikai barátom mélységes felháborodással meséli, hogy Ion Iliescu amerikai útja idején szemérmetlenül hamisító nyilatkozatot adott a televíziónak. És ezt a beszélgetést kétszer megismételték, méghozzá fő műsoridőben. Ami Amerikában azt jelenti, hogy az ismétléseket külön meg kellett fizetni. Es aligha az amerikai adminisztráció pénztárából. Románia elnöke arról beszélt, hogy országa a legrégibb, folyamatosan fennállott „birodalom” —így fogalmazott—Európában. Éppen kétezer esztendős, illetve annál is régebbi. Csakhogy a barbár magyarok századokon át megvetették a lábukat Érdélyben — ebben a „román országban” — és elnyomták az őslakos románokat. Most a román-magyar konfliktus gyökere az, hogy a magyarság nem tud leszámolni az első és a második világháború után elveszített hatalmi helyzetével. Ugyanaz a trauma gyötri, mint az Algériában élő franciákat vagy Csecsenföldön az oroszokat. Ami a kisebbségi kérdés rendezését illeti, e vonatkozásban Románia minden európai normát meghaladó szabadságot biztosít az erdélyi magyarságnak. Ezzel szemben a magyarországi románoknak nincsenek jogaik, iskoláik, szabad nyelvhasználatuk —- így Iliescu. Jól mutatja szomorú helyzetüket, hogy hetven év alatt lélekszámúk 250 ezerről alig tízezerre csökkent az erőszakos magyar asszimilálás folytán. Majdnem szélütést kapott a tévé előtt, mondja amerikai barátom, mert nem „szólhatott vissza” a képernyőre, hogy képtelen hazugságot mond a román elnök. És a riporterek sem cáfolták meg.Mivel Iliescu elnök kiváló nyilatkozó, gazdag angol szókinccsel rendelkezik, a súlyos hamisítás megragad az amerikai közvéleményben. Nem kell olyan messzire mennünk. Iliescu amerikai utazása előtt nyilatkozatot adott a budapesti Magyar Nemzetnek is. Egy rövid részlet ebből a sajtóbeszélgetésből: „Magyarországnak egyetlen politikája volt: a nemzeti kisebbségek asszimilálása, nemzeti azonosságuk felszámolása. 250 ezer románból, ahányan közvetlenül a trianoni szerződés után Magyarországon éltek, tízezer maradt. De mi ebből a problémából sohasem csináltunk vitatémát.” Ezúttal sem hangzott el határozott cáfolat. A kérdezők nem ismerték a magyarországi románok történetét? Félszeg udvariasságból nem zavarták a román elnököt abban, hogy képtelenül durva hamisítását a magyar olvasók szemébe mondja? Miért van szüksége Iliescu elnöknek erre a nyilvánvaló hazugságra? Még a legvadabb Ceausescu-diktatúra sem vetemedett ilyen állításokra, mint amit az elnök mosolyogva előad Amerikában és — Budapesten. A hamisítás az erdélyi magyar és a magyarországi román kisebbségek létszámát illetően kétségtelenül a mostani elnök „eredeti taktikája”. (Rendszerét szokta „eredeti demokráciának” nevezni.) Az erdélyi magyarok számának ködbe burkolásával és a magyarországi románok tényleges lélekszámának harmincszorosra növelésével — az 1990-es népszámlálás idején 8.730-an vallották magukat románnak Magyarországon! — azt a csaló párhuzamot akarja sugallni, hogy a nemzetiségi jogok ügye egyforma súllyal esik latba Romániában és Magyarországon. Csakhogy, panaszolja, amíg az erdélyi magyarságnak 39 parlamenti képviselője és szenátora van, addig a magyarországi románokat nem képviseli senki a magyar országgyűlésben. A romániai magyarok számát a csángók, a székelyek román származásúakká nyilvánításával apasztja százezres nagyságrendekben, a magyarországi románok számát pedig azzal a „félreértéssel” szaporítja fel 250 ezerre, hogy románoknak tekinti az ország északkeleti részeiben élő görög katolikus magyarokat. Hogy milyen logika alapján? Nos, Romániában a görög katolikusok döntő többségükben román nemzetiségűek, és ezt a közismert tényt egyszerűen ráilleszti a magyarországi görög katolikusokra. Most ne akadjunk fenn azon, hogy a román diktatúra 1948-ban egyszerűen eltörölte a görög katolikus egyházat, beolvasztotta az ortodoxiába, püspökeit börtönbe zárta, papjait görögkeletivé kény szentette. Tette ezt azzal a vallásfelekezettel, amely összehasonlíthatatlanul fontosabb szerepet játszott a román nemzeti öntudat kialakításában, mint az államvallásnak tartott ortodoxia. Mikor az 1989. decemberi államcsíny után a görög katolikus egyház felszabadította önmagát az ortodoxia uralma alól, Iliescu rendszere egyáltalán nem sietett a görög katolikusok jogait, templomait visszaadni, hanem mai napig kiszolgáltatottságban tartja őket. Nem minden görög katolikus felekezetű román nemzetiségű Romániában sem. A romániai Szatmár megyében mintegy húszezer magyar görög katolikus él, további tízezer a romániai Biharban és a Székelyföld peremén. Szatmárnémeti városában önálló magyar görög katolikus esperesség működik. Az időben, 1948 és 1989 között, midőn a görög katolikus egyházat törvényen kívül helyezték Romániában, a magyar görög katolikusokat is „átírták” ortodoxoknak, de templomaikban az új hitre kényszerített papok továbbra is magyarul miséztek és prédikáltak Halmitól Nagykárolyig, a Túrtól az Érig. Magyarságukhoz annyira ragaszkodó görög katolikusok élnek itt, hogy mikor egy ízben N agykárolyba, máskor Sárközújlakra olyan papot helyeztek, aki nem tudott magyaml, a hívek magyar nemzetiségű papot követeltek maguknak — és meg is kapták. Meddig nyúlik vissza az időben a magyar görög katolikusok története? Magyarországon jelenleg mintegy 250-280 ezer görög katolikus él. A felekezet múltját az Uj Ember 1996-os Évkönyvében Pirigyi István egyháztörténész mutatta be. Irodalmi tanulmányai során ki nem hallott a veszprémvölgyi apácák adományleveléről, a legrégibb hazai származású, görög nyelvű, magyar nyelvi szórványokat tartalmazó nyelvemlékünről? Szent István király adta ki, talán már 1002 előtt vagy 1015 és 1031 között. Szerzőjéről tudjuk, hogy a magyar királyi udvarban élő bizánci egyházi férfiú volt. Miképpen? Veszprém völgye Balaton-felvidéken található, István király pedig akkor már latin, római hitű keresztény király. Nincs ebben semmi rendkívüli, ha azt is tudjuk, hogy a bizánci egyház már századokkal a honfoglalás előtt jelen volt térítői révén a magyar nép körében. Majd a honfoglalás után az ország második méltósága, az erdélyi Gyula Bizáncban felvette a keresztség szentségét. Történt ez 950 körül. Nem egyedül tért haza, hozta magával Hierotheoszt, akit a bizánci pátriárka Magyarország püspökévé szentelt fel. Géza fejedelem, amikor 972-ben a német-római császárság és Bizánc szövetséget kötött. Nagy Ottó német-római császártól kért hittérítőket. De nem utasíotta ki a keleti, bizánci papokat sem, sőt, a nyugati térítők jelenlétében is támogatta őket. Szent István tíz püspökséget alapított. Mind a tíz latin szertartású volt. De ő sem kényszerítette nyugati rítusra a bizánci vallási irányzatot követő magyarokat, csupán a latin szertartású püspökök alá rendelte a papokat. Ennek folytán, mikor a világegyház 1054-ben kettészakadt, a latin szertartású püspökök joghatósága alatt élő keleti szertartású magyarok nem követték Bizáncot, hanem megmaradtak a római egyházban. „Csaknem ugyanabban az időben, mikor a görög monostorok pusztulásnak indultak, megkezdődött a Rómától elszakadt, keleti szertartású nemzetiségek, ruszinok és románok beköltözése az országba — írja Pirigyi István. — Papokat is hoztak magukkal, akik laza joghatósági kapcsolatban voltak a határokon túli főpásztorokkal.” A lappangó keleti ritusú magyarság az új, keleti monostori központok joghatósága alá került. Itt az egyházi nyelv az ószláv volt. Gyakorlatilag az a viszszás helyzet alakult ki, hogy Magyarország területén a magyar nemzetiségű görög katolikus magyarok a román és a ruszin püspökök hatalma alatt éltek századokon át. „Egyébként az a tény, hogy az 1616-ban Dorogra telepített hajdúk zöme görög szertartású magyar volt, egymagában is azt bizonyítja, hogy a keleti szertartású magyarság, bár csekély létszámban, de fennmaradt.” Dorog — mint ismeretes — Esztergom megyében található. Pirigyi István szerint a magyar görög katolikusok száma jelentősen növekedett a reformáció terjedése idején, mikor Szatmár, Bihar és Máramaros megyék jó néhány helységéből elűzték a római szertartású katolikus papokat, de a hívek jelentős része nem a teljesen új vallásra tért át, hanem a latin szertartású felekezettel rokon görög katolikus hitre. Igen fontos mozzanat, mert minden későbbi „félreértés” innen származik: a magyar görög katolikus egyházközségekben is a szertartásokat ószlávul vagy románul végezték. Csupán a prédikáció nyelve volt magyar, és nyilván, az egyházi énekeké. Miként ez volt a szabály a római katolikus templomokban is, csak ott a szertartás nyelve latin. Ki állíthatná ennek alapján, hogy a magyar római katolikusok — a rómaiak utódai? A magyar nyelv használata mindig elsőrendű lelki igénye volt a görög katolikus magyarságnak. A XVIII. század utolsó évtizedében elkészült Aranyszájú Szent János liturgiájának teljes fordítása is. A magyar hívek papjai a szertartásokat minden felsőbb engedély nélkül magyarul végezték, a liturgia Kánoni részének kivételével. Pedig a görög katolikus egyházmegyei főhatóságok az 1848-as szabadságharc leverése után minden eszközzel igyekeztek kiszorítani a templomokból a magyar nyelvet és éneket. Válaszként erre a magyar görög katolikusok 1868-ban Hajdúdorogon országos nagygyűlést rendeztek, amelyen magyar liturgikus nyelvet és magyar püspökséget követeltek. Magyarországon a magyar híveknek keményen harcolniuk kellett anyanyelvűk használatáért! A Vatikán malmai — napjainkban is tapasztalhatjuk —lassan őrölnek. A hajdúdorogi magyar egyházmegyét csak 1912-ben állították fel. A liturgikus nyelv még akkor sem a magyar lett, hanem a román és ószláv helyett — a görög. Különös módon szentesítették a magyar liturgikus nyelvet. Dudás Miklós görög katolikus püspök 1965-ben, a második zsinaton, a Szent Péter katedrálisban, a zsinati atyák jelenlétében teljes magyar liturgiát végzett. A magyar nyelv végre megint jogot szerzett magának a görög katolikus templomokban. Míg a hívek között mindig világos volt, hogy ki magyar és ki román vagy ruszin görög katolikus, a román püspökségek minden erejükkel megpróbálták románná nyilvánítani az erdélyi magyar görög katolikusokat. 1914- ben levélbombát küldtek a magyar püspöknek, többen meghaltak a hajdúdorogi püspökség debreceni székházában. Jól bizonyítja a magyar görög katolikusok önazonosságát, hogy 1989 után Szatmárnémetiben a magyar hívek visszaszerezték régi templomukat az ortodoxoktól, és azonnal magyaml kezdtek misézni benne. A román görög katolikusok hatalmas templomát az ortodox főpapság és a román állam máig sem adta vissza, ezért a román hívek öt év óta, télben-nyárban a városi parkban, szabad ég alatt miséznek. De eszükbe se jutna, hogy magukénak követeljék a magyar görög katolikusok templomát! Iliescu elnök „félreértelmezése” a 250 ezer elmagyarosodott magyarországi románt illetően újabb „levélbomba”, ezúttal nyílt színen és az egész magyar nemzet ellen. Célja nyilvánvaló: a nemzetközi közvélemény megtévesztésén túl az erdélyi magyarság jogköveteléseinek tagadása — képtelen román igények támasztásával. Hiszen ő maga tudja legjobban, hogy a mai Magyarország területén soha nem élt 250 ezer román. A taktika kulcsa a Magyar Nemzetben közölt interjú egyik mondatában van elrejtve. Ama 250 ezer román „elmagyarosításáról” szólva kijelentette: „De mi ebből a problémából sohasem csináltunk vitatémát.” Tehát így szól az üzenet: a magyar nemzet se csináljon „vitatémát” a kétmilliós erdélyi magyarság gyors ütemben hajszolt elrománosításából. Szent Márton-díj Párizsból Párizsban november 11-én került sor a Kuti Kilátó kulturális szemle Szent Márton-díjának ez évi átadására. A Franciaország patrónusává lett Kárpát-medencei római légionáriusról elnevezett díjat 1985-ben alapította a folyóirat a kárpáti térségért kiemelkedő teljesítményt nyújtók Szajna-parti bátorítására. Illetve, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a névadó napján került sor az első compiégne-i fegyverszünet aláírására, egy Noirmoutier-től Przemyslig terjedő szellemi béke elősegítésére. Az eddigi díjazottak között—hogy csak az alkotókat idézzük és a politikusok megemlítésétől tartózkodjunk—olyanokat sorolhatunk fel, mint a(z akkor még) londoni Határ Győző, a (posztumusz) párizsi Szittya Emil, a budapesti Brády Zoltán vagy a(z akkor még) kolozsvári Panek Zoltán. Most pedig nemcsak hogy ismét az annyi szellemi kinccsel terhes Kolozsvárra szállt ez a megbecsülés, de először esett a kuratórium választása a korunkban már szinte botrányosan elhanyagolt női nemnek egy illusztris képviselőjére. Annak a Georgescu Máriának a személyében, akit nemcsak a Mozarttól Bizet-ig és Puccini-ig terjedő repertoárjának a párizsi dalszínházaknak is becsületére váló előadásaiért ért ez a megsüvegelés, hanem a szeptemberi Bartók-emléknapok nehéz körülményei közt is remekbe szabottan megjelenített Juditjáért a Kékszakállú herceg várá-ban, valamint a Lászlóffy Zsolt által Lászlóffy Aladár versére szerzett Körösi Csorna Sándor felé c. kantátának nagy önfeláldozással és átérzéssel kivitelezett konzervatóriumbeli megszólaltatásáért is. Tompa László, a Kuti Kilátó főszerkesztője Az első Mindszentv József-emléktáblát Magyarországon — BARTIS Ferenc kezdeményezésére—az Osszmagyar Testület helyezte el a hős lelkész szülőháza falán 1991-ben, ezzel a fölirattal: „Mindszenty József emlékére Magyarország felszabadulása alkalmából. ÖsszmagyarTestület. 1991.”— Az emléktábla-avatáson nyolc ország küldöttei jelentek meg. Az elhangzott beszédeket akkor a magyar sajtó nem közölte... Bartis Ferenc azóta végigjárta Midszenty József hazai és külföldi útjait, állomásait. Legutóbb dr. Molnárfi Tibor, Borsi László, Borsiné Czillinger Erzsébet, Svéda Mária és dr. Bartha Zoltán társaságában kereste föl Csehimindszentet, Mindszenty szülőfaluját.
