Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 48-96. szám)
1938-04-23 / 90. szám
(Trianon 18.) 1938 április bó 23. BBV SZAbÖlcsThÍrlaP 5. oldal Minél tisztultabb lesz az erkölcsi közérzés, az általános közszellem, minél tarthatatlanabb lesz a nagy távolság, a szédítő ür a gazdagság és ínséges élet között, annál élesebben ver bele a közösség hangulatába egy-egy valuta- csempészés, a vagyonnak külföldre való erőszakos kivitelének leleplezése. Most könyvfedelekben akarták kivinni egyesek a bankjegyeket, a létért küzdő magyarság nagy kárára. A merényletet leleplezték, ami rendőrségünk éberségére vet fényt, de a mamnoniz- musnak szörnyű szenvedélyét csak a gyökeres átformálás, a mélyreható nevelés szüntetheti meg. Az új közszellem kialakulása, mint a császári Róma bukása szélén a feltünedező új világ hajnalpírja, immár jelentkezik a magyar lelkiségben. Mindenki szolgálhatja ezt az átalakulást saját működési körében. Annyi bizonyos, hogy a nemzet ellensége, aki egyéni érdekeit nem képes a köz szempontjainak alárendelni. NAPIREND Április 23. Szombat. Rom. kát. Béla. Gör. kát. György. Prot. Béla. Jzr. Passzah 8 n. A nap kél 4 óra 58 perckor, nyugszik 19 óra 0 perckor. A hold kél 1 óra 28 perckor, nyugszik 11 óra 45 perckor. Magyar napirend: Különös egy demokrácia a csehek demokráciája. Azt hirdették éveken ét, hogy ők az emberséges emberek, mig azután egyszer csak kiderült, hogy senki sincs megelégedve velük. Sem az ellenség, sem a barát. S most, hogy még a barátok is rá'épnek a kétfarku oroszlán lábára, hirtelen nagy ígérgetésbe kezdenek. Kérdés azonban, hogy a nemzetiségeket kíelégiti-e a puszta ígéret. Egé»z héten a következő gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot: Lányi—Székely (Luther-u, 1.) és Fejér. (Rákóczi-utca) ÁPRILIS hónapban a közgyógyszerei- látás, a tüdőbeteg-szanatórium, gyermek- menhely, Stefánia vényeire a Törők Gyula Hatzel-téri gyógyszertár szolgáltatja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak reggel 8-tól este 7 éráig, az éjjel szolgáiatott teljesítő gyógyszertárak este 9 óráig vannak nyitva, A 260,500/1934. B. M. rendelet értelmében este 9 órától reggel 7 óráig vénykészrtés- nél 25 százalék, kézialadásnái 50 fillér pótdij jár. A városi gőz- és kádfürdő nyitva. — A Bessenyei Kör választmányi ülése. A Szabodcsvánmegyei Bessenyei Kör április 24-én, vasárnap délelőtt 9 órakor a városháza tanácstermében választmányi ülést tart, amelyen a Bessenyei ünnepségek •rendezését beszélik meg. Barcikai szén 4000 kaloriás házhoz szállítva legolcsóbb árban kapható KOHN JEREMIÁS utóda Kara Sinder Víz u‘ca 30. Talrfon 93. Gyermek piké kabát, gyermek selyem kalap, gyermekzok- uik és térd harisnyák, gyermek karlsbadi kesztyű k legolcsóbban Kádár „Bizalom“ hitei. Divatház — A Rotary Club közgyűlése. A nyíregyházi Rotary Club szerdán, április 27-é.n a városháza kis tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart. — A székely hadosztály emléknapja. A Székely Hadosztály Egyesület május 8-án Budapesten emléknapot és közgyűlést tart. Reggel 9 órakor istentisztelet vezeti be az ünnepségeket. 10 óra 15 perckor a Vilma királynő-út 5. sz. alatti iskola dísztermében közgyűlés lesz. A Székely Hadosztály múltjáról vitéz Papp Dezső ezredes tart előadást. Délben 12 órakor a Hősök emlékkövéhez vonulnak ki a közgyűlés tagjai s a had osztály parancsnok megkoszorúzza az emlékművet. Délben fél 1 órakor a Kéményseprőben társasebéd lesz. CUKORBETEGSÉGNÉL különösen a hízásra hajlamos, kövér betegeknél az kts-ulintermeléat fo« koaza és így a gyógyulást elősegíti a Mira gfetubersós gyógyvízzel, évem ként 2—3*s*or tartott 4—6 hetes kúra. Kérdezze meg orvosát! 3 — A családi bér meghonosítását tervezi az iparügyi minisztérium. A,z ipar ügyi minisztérium — értesülésünk szerint — foglalkozik a családi bér meghonosításának előkészítésével. A családi bérrendszerrel az iparügyi minisztérium a családalapítás elősegítésére törekszik, valamint arra, hogy ezzel az egyke terjedésének útját szegje. A családi bér-rendszer bevezetése — értesülésünk szerint — nem a közeljövő ügye, hanem csak a jövő évben valósul meg. Kereskedik részére legjobb beszerzési forrás Ml szer,- gyarmat és festóK árukban olcsó árak melled Blau és Resell nagykereskedők Bessenyei íét $ Te’efonszám 163 — Artistanő drámája. Rádler Erzsébet 23 éves artistanő Dunaföldvá- ron, a nyílttéri cirkuszban szereplés közben öt méter magasságból lezuhant. Kórházba szállították, «ahol néhány óra múlva meghalt. Megállapították, hogy nyakcsigolyatörést szenvedett. — A rheuma ellenszere a sárgaság? Az oxfordi orvoskon gr esszu- soffL rendkívül érdekes tudományos szempontból figyelemre méltó megállapítások hangzottak el. Ezek szerint a nemzetközi «értekezleten 'r.észtvett tudósok közül igen sokan egybehangzóan kijelentették, hogy a rheuma egyik hatékony „gyógyszere“ a — sárgaság. Az ilyen természetű kezelés természetesen ihosz- szahb időt igényel és nem is .veszélytelen. Gerönne francia orvostanár állítása szerint azonban a mesterségesen* előidézett sárgaság még a legsúlyosabb rheumás betegeknél is igen kedvező eredményekkel jár. — Öt ven betörést követett el egy gyermekekből álló banda. Gyermekekből álló kilenctagú betörőbandát tartóztatott le a pécsi rendőrség. A fiatalkorú betörők közül kettő most töltötte be a 12. évet, míg a többi hét nincs 8 éves. A megtévedt gyerekek néhány hét alatt ötven betörést é9 kiseb-nagyobb lopást követtek eh Rendszerint mint kéregetők szemelték ki a helyeket, ahova később álkulcs segélyével betörtek és minden értékes holmit magukkal vittek. A rablóit holmit eladták, az árát elcukrozták, elmozizták és elei garettázták. A szülők, akik egyszerű, tisztességes munkásemberek, maguk «kérték a rendőrséget, hogy fiaikat javítóintézetben helyezzék el. — Katonai, pénzügyőri, csendőrség, rendőrség és a vasúti alkalmazottak egyenruházati cikkei legolcsóbban beszerezhető Papp Dénes cégnél, Luther-utca 6. (1) —- Mikor avatkozik be a fakormánybiztos? A kormány tudvalevőleg dr. Arkay Ferenc miniszteri osztályfőnököt nevezte ki a tüzifaügyek kormánybiztosává. A kinevezés óta a fakereskedelem és a termelők részéről állandó érdeklődés mutatkozik, milyen intézkedéseket tervez a fakor mán y biztos? Az érdekeltség nagyon érdekes választ kapott Ár- kav miniszteri osztályfőnöktől, aki kijelentette, hogy csakis akkor rendelkezik, hogyha szükség merülne fel. Ha a tűzifa ellátás zavartalan marad, nem fog sor kerülni a forgalmi rend megváltoztatására. Maga a kormánybiztos hangoztatta, hogy akkor örülne legjobban, ha nem kellene élnie hatalmával. Mivel a tüzi- fapiacon egyelőre komoly hőség van, ennélfogva a kormánybiztos híven bejelentéséhez, nem is tett semmiféle beavatkozó intézkedést. — Papírszalvéta-újdonságok ér keztek az Ujságboltba. — Anyakönyvi hírek. Április 20. Szlota Anna r. kát., Rácz Irén rám. kát., Pamifuch János ág. h. ev., Dusz- ka Ilona ág. h. ev., Palicz János ág. hitv. ev. Házasság: Kovács (Zele- nyánszky) Mihály ág h. ev. és Dusz- ka Juliánná ág. h. ev. — Ipari munkások bérének fizetése hétközben. Néhány héttel ezelőtt az iparügyi miniszter véleményt kért a kamaráktól abban a tekintetben, hogy helyes volna-e, ha rendeletben intézkednék, hogy az ipari munkások béréinek fizetése szombatról a hétnek valamely más .napjára tétessék. A kamarák ebben a kérdésben anyaggyűjtést indítottak, amelyből kiderült, hogy a Legnagyo«bb ipari vállalatok a bérfizetéseket mármost se szombaton, hanem hétközben eszközük és az általános irányzat is a bérfizetésnek a hétköznapokra való áttételére irányul. Ez az irányzat a tiszt viselők munkaidejét szabályozó rendelet folytán, amely a feltétlen szombati víkendet rendeli el, kétségtelenül még erősödni fog. Mindezen körülmény által indíttatva, az iparügyi miniszter most arról értesítette a kamarákat, hogy a munka- bérkifizetés napjának rendeleti szabályozásától ezúttal eltekint, felkéri azonban a kamarák útján az érdekelt vállalatokat, amelyek a bérfizetést ezidőszerint szombaton eszközük, hogv azL lehetőleg a hétnek valamely más napjára tegyék át. CSOKONAI ASVANYIZ Orvosi szaktekintélyek fjálnják gyo- morbánta Imáknál, idült hurut, savtulten- gés, gyomorégés stb. megbetegedéseknél KAPHATÓ az össszes fűszer- üzletekben és vendéglőkben ! M. Kir. Meteorológiai Állomás Nyíregyháza időjárás jelentése 1938. április 21. reggel 6 33401 április 22. 6-33-ig Hőmérséklet: maximum 5 2 Hőmérséklet: minimum 0 0. Talajmentén — P0. Saél erőssége, iránya (0—12,) 4 Északnyugati — élénk. Felhőzet (0—10) 10. Gyorsan vonuló esőfelhők. Csapadék milli méterekben ^egge 7- tői reggel 7-ig P7. Havaseső. Légnyomás: 765. Emelkedő. Jegyzetek: Látás 500 mtr. Reggel köd — 517 millió a bankjegyforgalom. A Nemzeti Bank bankjegyforgalma az április 15-iki kimutatás szerint az •április 7-iki forgalommal szemben 10 millió pengővel, 517 millióra csők - I kenut. E csökkenést zsíróbefizetések és váltóvisszaváltások idézték elő. Az állami zsíró számlákra 9.1 millió pengő folyt be, úgyhogy a zsírókövetelések állománya összesen 9.4 millió pengővel emelkedett. A váltó- állomány vissz a vál tások révén 3.4 millió pengővel csökkent. Az érc- készlet 1.3 millió pengővel .növekedett. Az Egyéb követelések 0.4 millió pengővel, az Egyéb tartozások pedig 0.8 millió pengővel apadtak. Férfiing, nyakkendő legolcsóbba h FiUEP-ná Városházépület. „Bizalom* hitel. RÁDIÓ PÉNTEK, ápr. 22. 4.15: Diáktfélóra. 5.00: Horváth Rezső és cigány- zenekara muzsikál. 5.50: Sportköriemén vek. 6.00: Tánclemezek. 6.50: Előadás. 7.20: Az Operaház előadásának ismertetése, majd az előadás közvetítése. 1. ^Makrancos herceg.“ Vígopera 1 felv. 2. „Francia saláta.“ Énekes balett 2 felv. 3. „A háromszögletű kalap.“ Balett 1 felv. 9.10: Hírek. 10.15: Idő jár ás jelentés. Majd: Hanglemezek. 11.00: Hírek angol nyelven. 11.05: A rádió szalonzenekara. 12.05: Hírek. Budapest II. 6.20: Gyorsírótamfo- lyam. 7.30: Előadás. 8.25: Hanglemezek. 9.30: Hírek. 9.50: Szabó Kálmán jazz-hármasa játszik. SZOMBAT, ápr. 23. 4.15: Harsá- nyi Gizi mesél. 5.00: Kiss Judith és Bruckbauer Ferepc zongora-hegedű- szonátát ad elő. 5.25: Mit üzen a rádió? 6.00: A rádió szalonzenekara. 6.30: Előadás. 7.00: Kalmár Sándor magyar nótákat énekel, kíséri Sárai Elemér és cigányzenekara. 8.00: „A szókimondó doktor.“ Vígjáték egy felvonásban. 8.45: Hírek. 9.10: A Budapesti Hangverseny Zenekar műsora. 10.00; Időjárásjelentés. 10.40: Közvetítés a Bellevue-szállóból. Angyal Árpád és jaziz-zenekara játszik. 11.15: Völgyi Imre és cigányzenekara muzsikál. 12.05: Hírek. Budapest II. 5.30 és 6.35: A rádió szalonzenekara. 7.00: Mezőgazdasági félóra. 7.30: Hanglemezek. 8.45: Ló- verse,n y e r e d mén y ek. Állandó műsor: 6.45: Torna. Utána: Lemezek. 7.20: Étrend. 10.00: Hírek. 10.20, 10-45: Felolvasás. 11.10: Vízállás. 12.00: Harangszó, időjárás. 12.05: Hangverseny. 12.30: Hírek. 1-15: Időjelzés, időjárás, 1.30: Hangverseny. 2.40: Hírek, árak. 4.45: Idő- I jelzés, j dő járásjelentés, hírek.