Nyírvidék, 1919 (40. évfolyam, 1-72. szám)
1919-03-04 / 51. szám
Előfizetés: Egész évre 48 K, félévre... 24 K, negyedévre 12 K, egy hónapra 4 K. maan Tanítóknak félévre 16 korona. ALAPÍTOTTA JÓBA ELEK Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCUENYI-ÚT 9. SZÁM. TELEFON SZÁM 39*. POSTACHKQUE Kéziratokat nem adónk vissza. Nyíregyháza, 1919. Március 4. * Kedd XL. évfolyam * 51 POLITIKAI NAPILAP A SZABOLCS VARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK ÉS A SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE A gazda közönséghez! Hylrtgyháto, márnát s (A Nyirvidék tudó*U&>ától,l Mindenki ismeri azokak a nehézségeket, amelyekkel fiatal népköztársasá gunk kormányának meg k»ll küzdeuie azért, hogy az országot a háború szerencsétlen befejezésével járó rázkodtatásokon keresztül a béke és a nyugalom biztos révébe vezesse. Mindenki tudja, hogy milyen akadályok tornyosulnak a kormány működése elé a kormányzat minden ágában, de főleg a közélelmezés terén. Hazánk gazdag éléstárát a Bácskát és a Bánátot elzárták előlünk. Ezeken a területeken idegen csapatok rendezkedtek be, az ott fölhalmozott élelmiszerekkel a fegyverszüneti szerződés ellenére mások rendelkeznek, ebből tehát a békekötésig nem hozhatunk semmit a nagy közös asztalra. Az országnak a népkormány által féltté őrzött kamrajába. Be kell tehát érnünk azzal a kevéssel, ami még megmaradt, de épen mert kevés, gazdaságosan kell bánnunk az élettel, igazságosan megosztanunk azt, arai van. Nem türhetjük, bogy egyesek dus kálkodjanak, arn g mások szükséget szenvednek. Minden szem gabonát, amit gazdáink saját háztartásukban és gazdaságukban nélkülözhetnek, a közfogyasztás céljaira kell biztositauunk. Hozzátok fordulunk léhát magyar gazdák ! Segítsétek, támogassátok a népkormányt, nehogy szemrehányás és az a súlyos vád érhessen benneteket: ti voltatok okozói, hogy polgártársai tok százezrei nélkülöznek és termelő munkára képtelenek. Szolgáltassátok be feleslegeiteket ! Tegyétek ezt gyorsan, aki gyorsan ad, az kétszeresen ad. Tegyétek ezt szívesen és ne várjátok, hogy a hatóság és a hatóságot támogató szervek és közegek állapítsák meg, mit nélkülözhettek. Tegyétek önként, nehogy a szűkölködők izgalma bajt okrzzon. Meg kell értenünk, hogy ha c*ak nem akarjuk a háborútól meg kiméit javainkat is megsemmisíteni, Min dent el leli követnünk, hogy a közellátás folytonossága meg ne akadjon s a fenyegető veszedelem hazánktól elháruljon. Mindenkinek be kell látnia, hogy a közélelmezés kinŐt a pártpolitikai kérdések kereteiből, a nemzet egyetemes érdekévé az ország létének, vagy nem létének nagy kérdésévé lett. Meg vagyunk róla győződve, hogy az érett gondo kozásu és józan felfogású gazdakőzöns^g megérti miudezeket s öofeláldozásg menő hazaszeretetéből erőt iog meríteni a kitariátra es utolsó falatját is megosztva embertársaival, elhárítja a fenyegető veszedelmet. A magyar népköztársaság kormánya: dr. Beriukey Dénes s. k. Bőhm Vilmos s. k. Garami Ernő s. k Junker János s. k. dr. Nagy Vince s. k. Szabó István s. k. dr. Szende Pál s. k. dr. Balogby Ernő s. k. Buza Bírna s. k dr. Juhász Nagy Sándor s. k. dr. Kunfi Zsigmond s. k. Peidl Gyula s. k. Szabó Oi-eszt s. k. dr. Vass Jáuos s. k. ttatf&yeat, február 28 Tegnap reggel kilenc órakor robogott be a gyönyörűen diszitett szatmári pályaudvarra az öt kocsiból álló különvonat, amely Károlyi Mihá'y köztársasági elnököt és kíséretét hozta Szatmárra. A pályaudvaron sok ezernyi tömeg várta az elnököt. A kocsiból elsőknek Károlyi Mihály és Karolyi Mihólyué szállottak ki, akiket Kossavcky László kormánybiztos üdvözölt a város lakossága nevében, majd dr. Lenárt István helyettes polgármester intézstt üdvözlő szavakat a köztársasági elnökhöz. Az üdvözlésekre Károlyi Mihály válaszolt. Nem azért jöttünk ida, — úgymond, — hogy ünnepeljünk, vagy magunkat ünnepeltessük, hanem azért, hogy Szatmárnémeti városát és az itt időző székely dandárt kitartásra buzdítsuk és erejüket fokozzuk. Él bennünk as a meggyőződés és az az akarat, hogy ezt a hazat a jog és igazság fegyverével meg fogjuk menteni. Károlyi Mihálynak zugó éljenzéssei fogadott szavai után, Bélteky Lajosnak, a Nemzeti Tanács és a Károlyi párt elnökének leánykája virágcsokrot nyujiott át Károlyi Mihálynál ak. Ezután a cigányzenekar rázendített a Marseillesre, majd Károlyi Mihály ellépett a székeyek díszszázada előtt, melyet Nagy Pál ezredes vezényelt. A szerbek Laibachnál megtámadják az olaszokat. Batepmt, máicius 1 {A Nyirvidék tudósítójától. Párisbói jelentik szikratávírón: A szerbek Laibach körül hatvanezer embert mozgósítottak, akiket osztrák fegyverekkel látták el. A mostani szerb olasz front Laihachtól nyugat?a tizenöt kilóméternyire húzódik el az olaszok Adelsberg városa körül csoportosulnak, megszállót* ták a barlangok és a higanybáuyákat. A szerb csapatok között van a Drina-hadosztály is. Ezen kivül sok olyan jugoszláv csapatot is vontak össze Laiback körül, amelyek azelőtt az osztrák-magyar hadsereg ellen küzdöttek. A jugoszláv csapatokkal szemben hat clasz hadosztály áll. A bevonulás Ezután megkezdődött a bevonulás. A sort. a gazdák lovas bandériuma nyitotta meg és végig az útvonalon, ahol a menet elvonult, a diákok, a szociá isták és a város közönsége állottak sor'alat. Hatalmas éljenzés zúgott végig mindenütt, amerre Károlyi Mihály kocsija elhaladt, az abiukokból kendő lobogtatással üdvözölték a köztársasági elnököt és minden arcon látható volt a szivböl jövő öröm. Lelkesedés és szeretet, mellyel Szatmár város közönsége Károlyit üdvözölte. A köztársasági elnök és kísérete Nagy Vincze lakására ment, ahol villásreggeli fogadta őket A katonák között Délelőtt 11 órakor az egész város polgársága és katonasága felvonult a város főtérre, ahol több mint húszezer ember jelent meg és várta Károlyi megérkezését Amikor a köztársasági elnök megérkezett és kíséretével együtt a Pannónia szálloda előtti pódiumra lépett, szűnni nem akaró, egetverő éljenzés éa t&ps fogadta öt és amikor azóváció frenetikus zaja lecsillapult, a munkás dalárda a Marseillest a Himnust énekelte el. Ezután előlépet Nagy Pál ezredes, a szó kely hadosztály parancsnoka, hogy a hadosztály nevében üdvözölje Károlyi Mihályt Beszédében kijelentette, hogy a székely katonaság mindenkor kész a hazáért áldozatokat hozni. Károlyi Mihály ünneplése Szatmáron Az elnök az ország védelméről In 20 m