Nyelvtudományi Közlemények 106. kötet (2009)
Kisebb közlemények - Szende Tamás: Nyelvbotlások: a nyelvtudomány Rubik-kockája (Lapsus linguae - revisited) 266
Nyelvbotlások: a nyelvtudomány Rubik-kockája 267 1.1. A nyelvbotlások létrejöttének nyomon követésében az egyik eredeti koncepció nyelven kívüli, végső soron freudi ihletésű. Fónagy Iván „A mindennapi élet pszichopatológiá”-jára (Freud 1940/1958) támaszkodva a tudati és a tudatelőttes együttes működésére vezeti vissza, és idézi a Freudnál szereplő példát: [Kam zum\ Vorschein x Schweinerein = Vorschwein (2001: 606). Kifejtve: „Contradictory conceptual contents may result in abortive verbal products. Improper verbal condensations are frequent [...] as slips-of-the tongue” (uo.). Ennek megfelelően a nyelvbotlás nem más, mint „unintentional intercrossing of an intended verbal expression with an underlying repressed one” (2001: 31). Nem kétséges, hogy a nyelvbotlás létrejöttében ez a mechanizmus valóban működik, de hozzá kell tennünk, hogy csak egy hányadukban érvényesül. Az esetek jelentős részében kizárólag a hangtan szintjén azonosítható, elsődlegesen szekvenciaszervezési átrendeződéseket ismerünk fel. Ezt egyébiránt maga Fónagy is így gondolja, hiszen nála a fölérendelt kategória fogalmi tartalmak ütközése, amelyek alá a nyelvbotlást - más megjelenési formák mellett - besorolja: tévcselekvés ->- nyelvbotlás. Mindenesetre a központi helyen szereplő meghatározás mindig egy szándékolt mögöttes, de elfojtott nyelvi kifejezést tételez fel. A hangsúlyos elem itt a ’szándékolt’. A szándék motívuma azután állandó kulcsfogalma a meghatározási kísérleteknek (lásd pl. Gósy 2004: 10). De a ’szándék’ túlságosan bizonytalan fogalom ahhoz, hogy a szóban forgó jelenséget körülhatároljuk vele. Annál is inkább, mivel az elakadások között nem kis számban vannak olyanok, amelyekben éppen a szándékolt elem hiányzik. Helyesebb lenne tehát általánosságban ’a rendszeralkalmazás műveleti hibái’ kifejezést használni, mint Szépe Judit (2008: 312) teszi. így a meghatározás univerzális jelleget kap, mégsem válik túláltalánosítóvá. Elégségesen szigorú ahhoz, hogy éles fogalmi ollóval válassza le a nyelvbotlást azokról a tévesztésekről, amelyek nem tartoznak közéjük, például a konvencionális artikulációs hibákat („Szép Ernő mindig Fép Ejnőnek mondta a nevét”) és azonosításukat, a parafáziákat (kiros г piros helyett), a lazítási jelenségekből adódó nehézségeket (lezser beszédben a vállat mint a vállalat redukált változata), a lexikai ismerethiányból fakadó téves alakokat (bakterológia, flusztráció) és természetesen az információbővítő, imitált félremondásokat (katasztrojka vagy Weöresnél: gázmester a házmester torzításával). Gósy Mária kutatócsoportja teljesítményének jelentős nóvuma a percepció szerepének indokolt kiemelése az egyedi nyelvbotlásjelenségek értelmezésében. Emiatt is külön sajnálatos, hogy a gyűjtendő nyelvbotlásesetek definíciójában ez a szempont azután nem kap helyet (lásd Gósy 2004: 10). 1.2. A központi kérdés azonban a nyelvbotlások létrejöttének miértje és hogyanja, és ezzel már osztályozásuk rendjét is érintjük. Lashley (1951/1961: 187) tételét Huszár Ágnes (2005: 52) magyarul így adja vissza: „sorrendi csere csak akkor mehet végbe, ha egyidejűleg [kiemelés tőlem] több elem van készenléti állapotban”. Ez egészen alapvető megállapítás. A megfogalmazást azonban szigorítani szükséges. Az egyidejűség’ valójában az össze
