Nyelvtudományi Közlemények 7. kötet (1868)

Tanulmányok - Lindner Ernő: Schleicher nyelvtudományi elmélete, tekintettel a német nyelvre. 420

-SCHLEICHER ELMÉLETE A NYELVRŐL, FÖ TEKINTETTEL A NÉMETRE. •) 1. A nyelvről általában. A nyelv hangos gondolkodás, a gondolatnak hangi kifejezése, a hang által érzéki észrevehetőségre hozott gondolkodási folyam. A nyelv csak a gondolkodásnak közvetlen kifejezése; az érzésnek és érzelemnek, valamint az akarásnak és óhajtásnak közvetlen kifejezése nem történik a nyelv által, hanem természethangok (visítás, vihogás, nyögés, nevetés) és igazi interjectiók (oh, ah, uh stb., pszt, szt, ss stb.) által. Ezek nem szók, nem a nyelv elemei, hanem az állathangokhoz hasonlító hangjelek; a szóknak sem functiójával, sem formájával nem bírnak; a nyelven alul állanak. Ha érzéseinket és akarásainkat a nyelv által fejezzük ki, gondolatok formájába öltöztetjük azokat. A szenvedőnek érzése, nyögő „ah-, oh"-ja nyelvileg „de fáj !" — „segíts istenem!" — stb., a csendet parancsolónak intése, „szt-, ss!"-je „hallgass! csendesen légy !í! s több efféle nyilatkozatok által fejeztetik ki. Érzés és akarás a nyelv közege által csak közvetve, t. i. gondolat alakjában, nyerhet kifejezést. A nyelv tehát a gondolkodás hangi kifejezése, hangos gondolkodás,— mint megfordítva, a gondolkodás hangtalan beszélés ; hogy *) Schleicher halálát nem lehet nem sajnálnia, ki az elhunytnak működését ismeri a nyelvtudomány terén. Oly korban halt meg, mely a tudományos élet legszebb kora — nem volt még 50 éves sem —, mert az szokta rendesen órtékesítni az ifjabb évek szorgalmát. Akadémiánknak is külföldi levelező tagja lévén az elhunyt, annál szivesebben fogadtuk Közleményeinkbe a jelen bő ismertetést, mely Schleicher elméletét előadja, lehető híven, minden megjegyzés nélkül, a melynek tán itt-ott helye is volna. A szerkesztő.