Nógrád Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 230-255. szám)
2016-10-08 / 236. szám
2016. október 8., szombat Mindig aktuális a Biblia A világon mindgn nemzetnek vannak jeles napjai, történelmi vagy vallási ünnepei. A Biblia csak hét ünnepről beszél, amely kizárólag az Örökkévaló ünnepei. Ezek közül is az ősziek a legjelentősebbek, ugyanis a Biblia összefüggései alapján erre az időszakra várható a Messiás eljövetele a Földre. Idén október 2-én este köszöntötték a zsidó újévet a Ros Há- sáná-t az ember teremtésének 5777-ik évfordulóját majd október 11-én ünnepük az engesztelés napját a Jóm Kippur-t A kettő közötti időszakot „félelmetes napoknak" is nevezik, ez idő alatt dől el az emberek sorsa. Ekkor a figyelem középpontjába kerül az a tény, hogy az Örökkévaló az élet és a halál ura. A rabbinikus hagyomány szerint a mennyben könyveket írnak az emberek adott évben tett cselekedeteiről és azok isteni ítéletéről az újév napján. Ez után mindenkinek tíz napja marad arra, hogy alapos önvizsgálatot tartson, és megváltoztassa az életét. Ilyenkor minden ember bocsánatkéréssel és megbocsátással igyekszik rendezni minden ismerősével a kapcsolatát aki ellen vétkezett. Aki engesztelés napjáig nem korrigálja rossz tetteit az a következő évben büntetésekre, betegségekre, szerencsétlenségekre, hanyatlásra számíthat. Tehát nem lehet közömbösnek maradni, ugyanis sok bibliamagyarázó és kutató úgy tartja, hogy az utolsó korszak felé halad az emberiség. Ezért nem mindegy, hogyan viszonyulnak az emberek a Messiáshoz és a zsidósághoz. HIRDETÉS Mit tanultunk meg...? Október 6-án az aradi vértanúkra emlékeztünk. Azokra a katonákra, akik az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után a kegyetlen megtorlás áldozatai voltak, akik önként vállalták a halált egy nemzetért, amely sokuknak nem is anyanemzete volt. Ezen alkalomból Karancslapujtő Község Önkormányzata és a Karancs Kincse Közhasznú Egyesület megemlékezést tartott a Kastélykert Óvoda udvarán. Baksa Sándor ünnepi beszédében megjegyezte, hogy akár fel is tehetjük a kérdést: miért van szükségünk a szomorúságra, a gyásznapokra? Szükségünk van-e rájuk egyáltalán? Minderre Kölcsey Ferenc Mohács című tanulmányának kis részletével válaszolt: „a balsors csapásaiból is eredhetnek magas érzelmek". A nemzeti gyásznapok a költő szerint azért fontosak, mert „magába szállást, önismerést, erőkifejtést" eredményeznek. Erre a felismerésre nagy szüksége volt a magyarságnak történelmi megpróbáltatásai során, ez tartotta bennünk a lelket a szabadságharc tragédiája utáni években, és az azt követő keserű, békediktátumos időkben - hangzottak el ezek a gondoltatok. A megemlékezésen felvetődött az a kérdés is, hogy mit tanultunk meg gyásznapjaink által? A válasz egyszerű, de igaz. Megtanultuk, hogy számunkra mindennél fontosabb a szabadság, tudunk és akarunk érte küzdeni, összefogni. Megtanultuk azt is, hogy a szabadságharc nem volt hiábavaló küzdelem: a forradalom előtti állapotokat többé már nem lehetett visszaállítani és a bukás ellenére a nemzetben nemcsak tovább élt, de tovább is erősödött a szabadság és a függetlenség eszméje. Az ország pedig, bár hatalmas véráldozatok árán és a nemzeti önrendelkezéstől megfosztva, de elindult a polgári fejlődés útján - ezekkel a gondolatokkal zárta ünnepi beszédét a falu első embere. Ezt követően pedig elhelyezték a megemlékezés koszorúit. A rendezvény végén a Mocsáry Antal Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak műsorát láthatták a résztvevők, majd meghallgathatták a Karancs Kincse Vegyeskórus rövid zenei összeállítását is. A megemlékezők az ünnepség zárásaként közösen elénekelték a Karancs Himnuszt. Gerhát Karina Mártírokra emlékeztek Lenkey Simon Mária az egri származású vértanúról, Lenkey Jánosról is szólt Baksa Sándor polgármester is elhelyezte a megemlékezés koszorúját Karancslapujtő. Baksa Sándor polgármester megemlékező beszédét azzal a gondolattal kezdte, hogy a szabadságért való küzdelmük, az azonos célba vetett hitük kötötte össze az aradi vértanúkat. Hitték, hogy van lehetőség arra, hogy az az ország, amelynek ők is részei, egyszer valóban szabaddá és önállóvá válhat. Az önkormányzati vezető kiemelte, hogy a vértanúk sorsa 1849. október 5-én Pozsony prímási palotájában megpecsételődött. Halálos ítéletüket ugyanis ott és akkor írta alá Haynau, a teljhatalmat kapott táborszernagy. A polgármester hangsúlyozta: a kivégzés napja, október 6. már akkor is a nemzet gyásznapja volt, pedig az aradi vértanúkra 1867-ig, azaz a kiegyezésig csak titokban emlékezhetett az ország. Ma hivatalosan is nemzeti gyásznapjaink között tartjuk számon a sok szomorú magyar sorsforduló mellett. Pásztó, Az aradi vértanúk emlékére rendezett ünnepségen, a . művelődési ház nagytermében, a Himnusz elhangzása -után a város polgármestere, Dömsö- di Gábor tartotta meg ünnepi beszédét. Ezt követően a Zsig- mond Király Általános Iskola felsősei, valamint a Rajeczky Benjamin Zeneiskola népzene tagozatos tanulói mutatták be irodalmi összeállításukat. A szívhez szóló előadás után - a diákokat betanító - Lenkey Simon Mária tanárnő lépett a megjelentek elé, aki elmondta: a műsorukban szerepelt tizenhárom vértanú mellett a történelem további három aradi mártírt is nyilván tart. Ő az egri születésű Lenkey János honvédtábornok életútját ismertette röviden, aki 1850-ben, az aradi börtönben halt meg. A népes számú hallgatóság ezt követően átvonult a polgármesteri hivatal elé, ahol az önkormányzat, a Pásztói Járási Hivatal képviselői mellett politikai és civil szervezetek helyezték el az emlékmű talapzatán a megemlékezés koszorúit. Cz.ZJ. Elsőként az önkormányzat koszorúzott DELTA-TECH MÉRNÖKI IRODA KFT. K+F+l PROJEKTJÉNEK MEGVALÓSÍTÁSA 2016. év elején indult a DELTA-TECH Mérnöki Iroda Kft. K+F+l projektje, melynek címe: „Az iparban használatos, emberi szem és érzékelés által történő ellenőrzési feladatok támogatására alkalmas automatizált, intelligens, vizuális visszacsatolású komplex technológiai rendszerek kutatása és prototípus termékek előállítása”. A projekt, amelyet sikeres GINOP pályázat is kísér (GIN0P-2.1.1-15 sz. felhívás, elnyert visszatérítendő nem térítendő európai uniós támogatási összeg: 253,33 millió forint) győri, valamint balassagyarmati helyszíneken kerül megvalósításra. TEVÉKENYSÉGI KÖR, PROFIL A DELTA-TECH Mérnöki Iroda Kft 1995-ben alakult Balassagyarmaton, azóta foglalkozik egyedi igények alapján, saját tervezésű célgépek, gyártó és szerelősorok, csomagolósorok, szállttópálya rendszerek és megmunkáló berendezések tervezésével és kivitelezésével. A profilja kiterjed az automatizálás, robottechnológia, valamint a rendszerintegrálás területeire, továbbá PC és IT szolgáltatásokat is nyújt vevői számára. PARTNEREK A vállalkozás ötvözi a világszínvonalú szakmai tudást a magyar kreativitással, így az eddig legyártott gépeknek és innovatív elképzeléseknek köszönhetően vevői között tudhat olyan nagy cégeket, mint az Audi, Bosch, Continental, Johnson Electric, Kienle-Spiess, Mahle, Opel, Suzuki, Valeo, vagy a ZF, akik elsősorban az autó és az elektronikai iparból kerülnek ki, de a cég képviseli magát a műanyag- és fémfeldolgozó iparban, az energetikai iparban és a vegyiparban is. Gépsoraik már Európán kívül Oroszországban, Mexikóban, Kínában és Brazíliában is működnek. KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS A DELTA - TECH Mérnöki Iroda Kft, egyebek mellett, a paksi atomerőmű részére 2003 óta végez folyamatos fejlesztést egy speciális motorszelepvezérlő blokkon, valamint az utóbbi években nagy hangsúlyt fektet a gyártásközi ellenőrzés-technológiáktovábbfejlesztésére. Ezen az úton haladva a cég 2016-ban, a GIN0P-2.1.1-15-2015-00501 azonosító számon nyilvántartott »Az iparban használatos, emberi szem és érzékelés által történő ellenőrzési feladatok támogatására alkalmas automatizált intelligens, vizuális visszacsatolású komplex technológiai rendszerek kutatása és prototípus termékek előállítása” című pályázat keretében 713,03 millió forint összköltségvetésű projekt mellett el is nyert 253 330 683 forint támogatást összeget E projekt keretein belül kerül sor a győri kutatás-fejlesztési központ megépítésére. A K+F+l pályázat keretében az alábbi tevékenységek kerülnek megvalósításra: Fényességmérő rendszer kiegészítése; alumínium blokkra is használható lunker kereső (Parabola] fény kifejlesztése; hengerfurat szkennelő; képfeldolgozó program és retusáló szoftver fejlesztése; ipari kutató fejlesztő állomás megtervezése, megépítése és üzembe helyezése; Lunker Detektor kísérleti fejlesztés ipari tesztek és termék portfolio; reklám dokumentáció és üzleti stratégia kidolgozása; lézer felület szkennelő rendszer; szkennelt 3D térbeli lézer adatokat feldolgozőegység elkészítése. A projekt vérható megvalósulási ideje 2017 évvége és terv szerint 7 új munka helyet teremt. További információ kérhető: Tóth István, cégvezető 06 20 391 3081, E-mail: iatvan.tDth@deltBtech.hu ■ill Min IVIII1 % mßq in 1 Ez fogalmazódott meg az Etesi Kertbarát Kör negyedik alkalommal megrendezett kertészeti kiállításán, amelyet Szűcs Marianna, a szervezet szakmai vezetője nyitott meg. Beszédét is e gondolatok köré fűzte. Hiszen egy kert üzen mindenkinek: láttatja a gazdája a pontosságát, precizségét, kertszeretetét. Megfigyelhető azonban az is, hogy a kertészkedő a színekben, növénykultúrákban szereti inkább az összhangot vagy a kísérletezés útját járja, keresi az új dolgokat. Ötletes termék-összeállításokkal, újdonságokkal találkozhatott a nagyérdemű Egy valami biztos: a kertet a felsoroltak közül bárhogyan is művelő ember szereti azt, vigyáz rá, és másnak talán nem is adná. Az az Övé, Ő gondoskodik róla egész évben és várja, hogy a kert is bizonyos mértékben gondoskodjon a gazdájáról. A beszédet követően Darvas Mónika, Darvas Fanni és Fodor Réka az Etesi Általános Iskola tanulóinak énekes, verses műsora következett. Igazi nyitánya volt ez a látványos bemutatónak, amelyet a Kertbarát Kör tagjai tártak fel a jelenlévő érdeklődők számára. Az előző évek kiállításainak sikerei újabb motivációt adtak a készítőknek, így a várrnál is érdekesebb, ötletesebb termék-összeállításokkal, újdonságokkal találkozhatott a nagyérdemű. Aki bepillantást nyert ebbe a kertészeti világba, láthatott óriáspaprikát, amelynek tömege közel fél kilogrammos volt, sivatagi kaktusz és pozsgás életet, és mindemellett irigylésre méltó befőtt- és savanyúság különlegességeket, ahol a zöldség és gyümölcs társítások egy újfajta kombinációja jelentkezett. Ki gondolná, hogy a mini zöld paradicsom úgy mutat égy befőt- tesüvegben, mint egy első osztályú boltok polcairól származó üveges olívabogyó? Vagy ki gondolná azt, hogy a citromból az egyik legkiválóbb ízű és színű lekvárt lehet előállítani? Természetesen a kiskertek különlegességei is jelen voltak a rendezvényen, méghozzá igen széles kínálat- taL A falakat tűzpiros paprika- füzér díszítette, a terem sarkait óriás tökfélék, káposzták és szobanövény-különlegességek tarkították, s mindezek közt felbukkantak a helyi iskolások és óvodások alkotásai is. Aki betért a Kertbarát Kör programjának megtekintésére, több mint tízféle paradicsomot szemlélhetett meg, kezdve a fekete színűtől a citrom alakúig, és igazi leírvarritka Ságot kóstolhatott, amelynek alapanyagát a som képezte. Minden bizonnyal ennek a kiállításnak az alkotói nemcsak értenek a kerthez, hanem őszintén szeretik is. A Kertbarát Kör ezúton is köszöni az érdeklődők részvételét a kiállításon! Sz.M.