Nógrád Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-09 / 237. szám
2006. OKTÓBER 9., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE Látványos felvonulással ünnepeltek pénteken a lánglovagok Medvácz Lajos polgármester személyes emlékekkel kezdte mondandóját: egész életében csodálattal tekintett a „ lánglovagokra’’, kiknek embert próbáló munkáját egy Madách ligeti tömbház égésekor is látta. - A testület mindig kiválónak minősítette a gyarmati tűzoltóság tevékenységét, akik számos pályáMegalakításfnak 130. évfordulóját ünnepelte október 6-án a balassagyarmati tűzoltóság Szabó Andrea Balassagyarmat a látványos főutcai felvonulást követően ünnepi műsorra került sor a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban, ahol a város tűzoltóival együtt emlékezett Hoffmann Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság főigazgató-helyettese, Körmendy Norbert, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Bakos Ferenc, a megyei tűzoltószövetség elnöke, Sisák Imre, a Magyar Tűzoltó Szövetség alel- nöke, valamint Dusán Slúka alezredes, a nagykürtösi tűzoltóság parancsnoka. Kertész Ferenc alezredes, a balassagyarmati tűzoltóság parancsnoka köszöntőszavaiban elmondta: a 130 év valamennyi tűzoltója életét és testi épségét kockáztatta mások életének megmentéséért a nehéz körülmények, a múltbeli kezdetleges felszerelés ellenére is. A parancsnok többek között szólt a gyarmati tűzoltók helytállásáról, melynek köszönhetően 2006-ban Szondi-díjas lett a teljes személyi állomány. tanyájukat, s a kistérségi és országos vetélkedőkön szintén az élvonalban szerepelnek - emelte ki a városvezető, kinek szavait követően a balassagyarmati tűzoltóság történetéről hallhattak a jelenlévők. A település testületé 1876-ban közgyűlésen döntött az önkéntes tűzoltó-egyesület megalakításáról 52 tűzoltó és 62 alapító tag részvételével. Még abban az évben „átestek a tűzkeresztségen” egy Óváros téA balassagyarmati tűzoltók országos szinten is elismertek zatot nyertek, a városon kívül 55 rí tetőtűz eloltásával. 1883-ban településen végzik munkájukat, az egylet tagja lett a Magyar Or- saját beruházással fejlesztették szágos Tűzoltó Szövetségnek, felszerelésüket, irodáikat és lak- 1900-ban az önkéntes tűzoltóság helyébe a kötelező tűzoltóság lépett, mely hivatalos és önkéntes tűzoltókból állt. Technikai fejlődésük kezdete 1940-re tehető az első kismotorfecskendők megjelenésével. Megszerveződött az állami tűzoltóság, az 1960-as években már a járás területén is dolgoztak, s 1976-ban megépült az új szerállás a legénységi körlettel. 1997-ben a kormányprogramban meghirdetett technikai fejlesztés keretében - 2006-ra - az összes gépjármű lecserélése megtörtént, s ma a parancsnokság megfelelő szintű felszereléssel rendelkezik. Az ünnepség legemelkedettebb pillanataként a csapatzászlóra Medvácz Lajos, Körmendy Norbert, Bakos Ferenc és Sisák Imre kötöttek emlékszalagot. A minisztérium aranygyűrűt adományozott Ambrózi Józsefnénak több évtizedes kiváló munkájáért, emlék- tárgyat kaptak Bene István és Kertész Ferenc alezredesek. Kertész Ferenc parancsnok emlékkardot nyújtott át Lombos István és Juhász Péter volt polgármestereknek, Gólya Ferenc és Kunhalasi István volt parancsnokoknak, illetve Hoffmann Imrének, Körmendy Norbertnek, Sisák Imrének, valamint Dusán Slúkának. Állatok az iskolában Állatokkal népesült be a szécsényi középiskola udvara csütörtökön ak a nem mindennapi eseményre. loggal. Méltóságot parancsoló volt Laczkó Bianka labrador kutyája. Mócsány Gréta szánhúzó kutyája csendben figyelte a színes kalitkákban lehetett megcsodálni a kedvenc állatokat. Oláh Bettina teknőse, Gréczi-Zsoldos Orsolya hörcsöge és csincsillája gyorsan a társak kedvence lett, éppúgy mint TőzsérDóra kishör- csöge. Gyarmati Attila, az iskola biológia szakos igazgatója is bemutatta a kiállításon kedvenc papagájait. Délután benépesült az iskola belső udvara. A kis gazdik a kedvenc kutyá- jukat, macskájukat vonultatták fel. Jaj de cuki. Milyen édes. Megsimogathatom?” és hasonló kifejezések röpködtek a levegőben. A szülők közül is sokan voltak kíváncsiSzenográdi Szécsény. A Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakközépiskola természettudományi munkaközössége, az állatok világnapja alkalmából október 5-én, csütörtökön délután állatbarát nyílt napot szervezett az iskola épületében és belső udvarában. „A kedvenc állatom” címmel meghirdetett rajz- és fotópályázatra nagyon sok anyag készült, amelyből kiállítást is rendeztek. Reggeltől az iskola folyosóján akváriumokban, terráriumokban, állatkavalkádot. Varga Kitti palotapincsijével az ölében sétált. Rádi Bálint, Zsemi cicájával büszkélkedett. A Deák testvérek, Lotti és Virág büszkén mutatták be német vizsla kutyájukat, éppúgy mint Kiss Petra a vadászkutyáját. Varga Nikolett egy éve fogadta be az utcájukon kóborló kutyát, az ebnek azóta kutyajó dolga van. Ezen a délutánon a kis gazdikat jogos büszkeség töltötte el. A lóbarátoknak, Balázs Rékának, Tóth Szofinak és a többieknek nagy örömet szerzett a helyi mezőgazdasági szakképző iskola azzal, hogy lovaglási lehetőséget biztosított a helyszínen. Dr. Bartos Loránd, salgótarjáni állatorvos az állatok világnapjáról, az állattartás felelősségéről beszélt a jelenlévőknek, s jó tanácsokkal látta el az ifjú állatbarátokat, válaszolt a feltett kérdéseikre. Borsos-kiállítás, a századik évfordulóra Balassagyarmat. Kiállítást rendez a Munkácsy- és Kos- suth-díjas, érdemes és kiváló művész Borsos Miklós szobrász születésének századik évfordulójára a Madách Imre Városi Könyvtár. A tárlatot Czigány György költő ajánlja a közönség figyelmébe október 12-én, csütörtökön délután négy órakor. A helyszínen dr. Nagy Róbert is dedikálja „Vendégségben Borsos Miklósnál húsz éven át” című kötetét. KÖZLEKEDŐ 0V0DAS0K Szécsény. A városi rendőrkapitányság a település mindhárom óvodájának közlekedési tanpályát adott át, ahol az apróságok játszva ismerkedhetnek a közlekedés szabályaival. Képünkön a Mesekuckó óvodásai „testreszabott” eszközökön gyakorolják a szabályos közlekedést. Rendőröket „helyettesítenek” Nógrád megye. Naponta változó létszámban határőrök is segítik a rendőrség munkáját azon vidéki városokban, ahonnan felrendelték a rendőröket Budapestre, a tüntetések biztosítására - tudtuk meg Kovács Iván alezredestől, a Határőrség Országos Parancsnokságának szóvivőjétől. A korábbi döntés érintette az összes határőr-igazgatóságot - így a balassagyarmatit is - amelyek az illetékességi területükön működő rendőrkapitányságokkal egyeztetve határoztak arról, hogy mekkora erőt biztosítanak az adott városokban. Ezen túlmenően a határőrség szállítójárművekkel is segíti a rendőrség munkáját. A határőrök a rendőrökkel közösen látnak el járőri feladatot a vidéki városok közterületein, naponta változó létszámban (volt, hogy egyszerre 100-150- en). Kovács Iván tájékoztatása szerint ez az állapot a helyzet normalizálódásáig fennmarad, vagyis a határőrség mindaddig segít az adott településeken, amíg a rendőrség igényli a közreműködésüket a közrend, köz- biztonság fenntartása érdekében. A szóvivő hozzátette: mindez nem veszélyezteti az államhatár védelmét. Az aradi vértanúkra emlékeztek Pásztó. A város önkormányzata kegyeleti megemlékezést tartott az aradi vértanúk tiszteletére, október hatodikén az esti órákban, az 1848-49-es emlékparkban. A Himnuszt, majd egy szavalatot követően Bottyán Zoltán nyugalmazott középiskolai tanár mondott megemlékező beszédet. Beszédében történelmi áttekintést adott az akkori eseményekről. Kiemelte, hogy az aradi vértanúk, akik több nemzet fiai voltak, mégis egy célért összefogva, a magyar szabadságért harcoltak. A megemlékező beszédet követően a katolikus egyház képviselője imával emlékezett az aradi vértanúkra. A megemlékezés végén a város önkormányzata, intézményei, valamint a pártok és civil szervezetek képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit az 1948-49-es emlékműnél. FOTÓ:ESLA Ünn epelt a nagy múltú szervezet