Nógrád Megyei Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-08 / 82. szám
Űrhajósok folyosója A kecskeméti Repülőkórház megalapításának 50. évfordulóját ünnepli. A Hírős Város nem kevésbé hírős katonai kórháza a mai napig nem csak arról nevezetes, hogy itt válogatták ki annak idején az első magyar űrhajós- jelölteket, s az első magyar önkéntes világ- űrjáró-jelöltet - Anettkát - is itt vizsgálták, de arról is, hogy itt szűrik évről évre az ország valamennyi harci pilótáját, pilótajelöltjét, katonai ejtőernyősét, búvárját, valamint a repüléseket kiszolgáló és biztosító földi állományt, neves művészeket és közéleti személyiségeket. A város és a térség egyik kiemelkedő gyógyító intézményeként él az emberek tudatában a Repülőkórház. Földön jár a Repülőkórház A nevezetes barokamrában pilóták ülnek a székeken. Perceken belül kezdődik a „felszállás”. Bezáródik a zsilipajtó.- Néhány napja azokat a fiatalokat vizsgáltuk, akik Kanadába repülnek, hogy ott már az új, Gripen vadászgépekre képezzék ki őket - mondják az orvosok. Néhány éve még jószerivel két különálló intézmény működött itt: a kecskeméti Honvédkórház és a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézet. Az egyesüléssel páratlan egészségügyi központ jött létre: folyosóin nem ritkán a környékbeli betegek mellett harci pilóták, búvárok, ejtőernyősök, és olykor űrhajósjelöltek, űrhajósok is feltűnnek. A katonaorvosok az évtizedek alatt hírnevet szereztek maguknak a városban, és térségben. A Honvédség átalakítása során mindenki ragaszkodott ahhoz, hogy Kecskeméten megmaradhasson a civil lakosság gyógykezelésének lehetősége. Jó ez az orvosnak, és a betegnek egyaránt.- Tagadhatatlan, hogy nehéz időszakot élünk mostanság is - kezdi a beszélgetést dr. Pozsgai Attila orvos-ezredes, a kórház főigazgatója. - Az ötvenedik évforduló ünnepségeire, a csapatzászló adományozása közben kell sajnos kitalálnunk, hogyan hajtsuk végre a drasztikus létszámcsökkentési parancsot az intézményben. A kórház és az itt dolgozók számára is a legjobb megoldást próbáljuk kialakítani, de ez nagyon keserves döntéseket igényel. Szóval zajlik az élet.- A Repülőkórház mindig különleges intézmény volt.- A kezdetek óta arról is ismertek vagyunk, hogy ide járnak szűrővizsgálatokra a hírességek. Sok olyan neves művészszel, televíziós személyiséggel, politikussal találkozhattak az intézet folyosóin a kecskemétiek, akiket egyébként ritkán láthattak volna „emberközelből”. Jelenleg mi végezzük a Magyar Honvédség teljes vezetésének, vezérkarának és kiemelt parancsnoki állományának szűrővizsgálatait is.- A Repülőkórház nem csak a repülőorvostan egyik fellegvára Magyarországon, hanem tudvalévőén az űrkutatásé is. Folyik mostanság is ezzel kapcsolatos kutatás?- Igen. Pályázati alapon részt veszünk a Magyar Űrkutatási Iroda kísérleteiben: az űrhajósok egyensúlyszervi érzékelésével kapcsolatos vizsgálatokban, vagy az emberi információ-feldolgozási képességek vizsgálatában. Állatkísérleteink során pedig a súlytalanság hatására az izomzat- ban, a csontozatban fellépő változásokat kutatjuk. Emellett a Repülőkórházban külön csoportja működik a Magyar Asztronautikai Társaságnak Magyari Béla elnökletével. A kórház valamennyi osztályának megvan az ambuláns rendelése, s van még önálló bőrgyógyászati, nőgyógyászati, reumatológiai és fogászati szakrendelése is. Intézményünk nyitott, vagyis civil betegeket is fogad és részt vesz a sürgősségi ügyeleti rendszerben. Évente mintegy 6500 fekvőbeteget ápolnak itt és, közel 180 ezer járóbeteget látnak el, két és fél éve a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi karának kihelyezett Repülő és Űrorvosi Tanszéke is itt működik. Jelentős összeggel támogatja ezt Kecskemét városa és Bács-Kiskun megye. A Repülőkórház teljes mértékben eleget tesz a NATO- tagságból eredő és rá háruló kötelezettségeknek és készül a további, ilyen feladatok végrehajtására. Betegünk volt Hofi Géza. Dr. Pozsgai Attila orvos-ezredes, a Repülőkórház főigazgatója azt mondja: fantasztikus ember volt, olyasvalaki, aki mindig kötelességének érezte, hogy szórakoztassa a körülötte lévőket. Nagyon szerették.- Egy éjjel, amikor itt feküdt nálunk, a kecskeméti pilóták alaposan megtréfálták. A művész urat azon az emeleten szállásolták el, ahol az éppen szűrésre érkező pilótákat. A pilóták az éjszaka közepén szereztek valahonnan orvosi és műtős köpenyeket, szájmaszkokat: beöltöztek, és legmélyebb álmából keltették fel Hofit. Vittek magukkal egy betegszállító kocsit is, azzal, hogy most azonnal viszik műteni. Hofi sápadtan bámult rájuk. - „Éjfélkor?” - kérdezte értetlenül, az órára pillantva. „Most érkeztek meg a laboreredmények, tessék sietni, azonnal kezdődik a műtét!”- Hofi remegve már-már felkászálódott a tolókocsira, amikor az egyik pilóta elnevette magát. A többiek sem bírtak magukkal, dőltek a röhögéstől. Amit azok Hofitól kaptak! Zengett a folyosó, s voltaképpen reggelig kellett engesztelni a művész urat, míg megbékélt. Persze megtalálták ennek a módját! Nagy titkolózás közepette érkeztek a kecskeméti Repülőkórház (az akkori ROVKI) épületébe az első magyar űrhajósjelöltek 1977-ben. Az előkészítő munka a legnagyobb titokban négy esztendeig tartott.- Az űrhajósjelölteket Kecskeméten válogatták. Amikor a szovjetek az 1976-os Interkozmosz-értekezleten bejelentették, hogy közös űrrepüléseket terveznek, azonnal lázas tervezgetés kezdődött.- A magyar űrhajós a negyedik volt a sorban. Hogyan döntötték el a sorrendet?- A szovjetek három országot soroltak előre: Csehszlovákiát, az NDK-t és Lengyelországot. Őket akarták először „megreptetni”. Csakhogy a lengyelek tiltakozA barokamra segítségével modellezni lehet a repülés közben fellépő nyomásviszonyokat. Egyszerre hat személyt vizsgálhatnak a kamra belsejében, mely leginkább egy kisre- pülőgép utasterére emlékeztet. Minden bent tartózkodó pulzusát, vérnyomását, EKG-ját követik figyelemmel a nyomásváltoztatás során. tak: ők nem következhetnek a németek után! Az oroszok engedtek. A három kiemelt ország után aztán jött a többi. Mégpedig az orosz ábécé sorrendjében. Ennek megfelelően mi Bulgária után következtünk. Vagyis elmondhatjuk, a világon mi vagyunk a 7. nemzet, aki kijutott a világűrbe!- Beleszóltak az űrhajósjelöltek kiválasztásába?- Nem. Annyit kötöttek ki az oroszok, hogy a gyakorlatnak megfelelően első osztályú vadászpilóta legyen, mert őt egyszerűbb kiképezni. A válogatás azzal kezdődött, hogy először egy bizottság átnézte az összes szóba jöhető pilóta egészség- ügyi kartonját. A 95-ből 37-et találtunk alkalmasnak arra, hogy berendeljük Kecskemétre, a ROVKI-ba. Közülük tízen már eleve nem vállalták: 27 jelölt érkezett hozzánk.- Tudták, mire vállalkoznak?- Természetesen. És mindannyian nagyon akartak repülni, a magyarok közül elsőként feljutni a világűrbe! 1977 júliusában két hétig tartott a válogatás. Forró, perzselő nyár volt, de kiváló hangulatban telt a két hét.- Volt-e rivalizálás a jelöltek között?- Nem, de nem is lett volna értelme. A vizsgálatoknál a legkisebb gond is kizáró ok volt. Elek Laci például, aki kiválóan bírt minden terheléses vizsgálatot (igazi bikaalkat), azon „bukott meg”, hogy-egy oldalon hat tömött foga volt. Buczkó Imre szintén nagy eséllyel pályázott. Annyira akart űrhajós lenni, hogy - talán ezért - egy gyomorfekély kezdődött nála. Farkas Bertalannál is találtak egy kis problémát. Nem nőtt ki a bölcsességfoga, s ez kizáró ok lett volna, de Farkas Bertalan ezután kioperáltatta. BÁN JÁNOS A pilótákért élnek Dr. Csengery Attila, nyugállományú orvos ezredes, a repülőkórház repülőorvosi igazgatója csaknem negyven éve teljesít katonai szolgálatot Kecskeméten, s ebből 36 esztendőt a Repülőkórházban dolgozott. Munkája egybeforrott a vadászpilóták sorsával. Évtizedek óta kell döntenie, melyik pilóta repülhet továbbra is, s melyiknek kell egészség- ügyi okok miatt otthagynia ezt a szakmát.- Ez a hivatás mindenekelőtt emberiességet igényel. A pilótákért élni! - ez volt mindig is a jelszavam. S hogy sikerült-e mindvégig megőrizni az emberiességet, mint vezérlőelvet? Azt hiszem, igen. Sokszor nekünk kellett egy-egy pilóta letiltásakor mindent megtenni, hogy felemelt fővel távozhasson. Vagy nekünk kellett észlelni azokat a figyelmeztető jeleket, amelyek bizony arról tanúskodtak, hogy egy-egy pilóta félni kezd a repüléstől. Figyelnünk kell rájuk, mert egy pilóta csak egyszer tévedhet. Amikor találkozom volt pilótákkal, úgy érzem, szeretettel, és tisztelettel viseltetnek irántam, és ez számomra mindennél nagyobb elismerés.- A legnagyobb élménye?- Azokra az esetekre emlékszem a legszívesebben, amikor egy-egy pilótát sikerült súlyos betegségből „visszahoznunk” a katonai szolgálatba. Volt, akit komoly egyensúlyideg-gyulladásból tudtunk úgy kigyógyítani, hogy még MiG-21-es vadászgépen bonyolult műrepülési figurákat mutathatott be. De akadt, akit rákos betegség vagy infarktus után sikerült visszaültetni a repülőgépre. Az ajtóm mindig nyitva állt és áll a pilóták előtt. Másfajta élmény, de óriási örömömre a 60. születésnapomon repülhettem egy L-39-essel. Óriási élmény volt. Jó volna, ha minden repülőorvos kipróbálhatná ezt, mert mély nyomot hagy az emberben, és kihat a munkájára is. A katasztrófacsoport készen á Dr. Szabó Gábor orvos ezredes, klinikai igazgató, főigazgató-helyettes: - A hivatásos katonaorvosok közül alighanem én dolgozom legrégebben a kórházban. 1979-ben kerültem ide, alorvosként, majd egymás után szereztem meg a sebészeti, a katonai orvostani és repülő orvostani szakvizsgákat. Hat éve lettem az intézet klinikai igazgatója, közben továbbra is aktívan dolgozom sebészként, mint a sebészeti osztály vezetője is.- A kórház helyzete szorongatott?- A költséghatékony gyógyítás a beteg rovására nem mehet. Amíg én itt leszek, minden beteg meg fogja kapni a szükséges gyógyszereket és kezelést. Csak ez számít. Eddig szakmai kompromisz- szumok nélkül sikerült állnunk a sarat, noha ez véráldozatokkal is járt. Személyes siker, hogy a korábban zárt kórház ma a megyéé is.- A kórház katonai intézmény is. Mit jelent ez?- Az állandó készenlét mellett a katonai alkalmassági vizsgálatok biztosítását. Orvosaink pontosan tudják, hogy a különböző katonai beosztásokban milyen egészségügyi feltételeknek kell megfelelni. Az ország NATO-tagságából is hárulnak ránk bizonyos feladatok.- Az ön nevéhez is kapcsolható az országban egyedülálló katasztrófacsoport létrehozása.- A mobil katasztrófacsoport egységei jelenleg a kórház udvarán állnak, „összecsomagova”. Feladatunk, hogy katasztrófa esetén 24 órányi felszereléssel (egy-két órán belül) a helyszínre vonuljunk, és lássuk el a sérülteket. Mintegy száztagú az állományunk. Konténerműtőnk alkalmas a helyszínen életmentő beavatkozásokra. Ez a gyorsan mobilizálható csapat több gyakorlaton részt vett már, de szerencsére éles bevetésen még nem kellett bizonyítanunk.