Nógrád Megyei Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 151-176. szám)
2001-07-28 / 174. szám
2001. JÚLIUS 28., SZOMBAT Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Vidám vásári kikiáltó... ...avagy névsoroló a rendezvény egyik főnökével A 2001. évi salgótarjáni Vidám vásárt augusztus 17-19- én (péntektől vasárnapig) a város önkormányzatának megbízásából a Nógrádi Diák-Meló Iskolaszövetkezet (NDM) rendezi a megszokott helyen, a tóstrandon. A polgármesteri hivatal először „adja ki” a kezéből a Vidám ^ vásárt, ami persze tényleg csak idézőjelesen értendő, mivel szervező-támogató erejét most is latba veti az elsőtől az, utolsó pillanatig. A rendezvényt lebonyolító két karmester Horváth Szabolcs (NDM), Vallus Tibor (a Nógrádi Est lapigazgatója) - közül az utóbbival beszélgettünk a tudnivalókról, mintegy csokorba kötve a mindenki számára hasznos információkat. Dupla KáVét szolgáljuk fel. A formáció két populáris pesti zenészt rejt magában. Mindezt éjfél után újra a Szexy Csokoládéval ízesítjük.- Második nap, szombat. Milyen főfogásokm lehet számítani?- Délelőtt tíztől délután ötig amatőr rockzenekarokat, tűzol- Úgy hallottam, hogy „nagy durranásm" készülnek.- Ha csak a tűzijátékra gondolunk, már akkor is lesz durranás, persze mi azt szeretnénk, ha mindhárom napon különleges élményben lenne részük a Tóstrandra kilátogatóknak.- Vágjunk bele, milyen programpontok várják a nagyérdeműt? Tehát első nap, augusztus 17, ha péntek, akkor...- Ha péntek, akkor a már kellő ráhangolódás, körítés - sörsátrak, kirakodóvásár, vurstli - után 17-18.30 óra között a Szexy Csokoládé együttes produkciója után remélhetőleg mind a tíz ujjúkat megnyalják a nézők. A Szexyt követi este hétig a szintén helyi együttesnek számító és a Pepsi- szigeten is fellépett Big Jam. És jön Tátrai Tibusz a Boom-Boom- mal, majd tíztől fél tizenegyig az Ámokfutók vágtatnak a hangjegyek között. Tizenegytől éjfélig a Hagyományteremtő kiállítások A Vallus Tibor által elmondottakon kívül természetesen még számos, egyéb esemény is tarkítja a Vidám vásárt. ízelítőül, csak címszavakban: teniszverseny, futóverseny, kerékpárverseny, drogambulancia, AIDS-tanácsadás, falmászás, vízifoci, bungie-jumping. Az elmaradhatatlan sport- és egészségügyi programpontokon kívül hagyományt igyekeznek teremteni a hagyományban a rendezők az I. salgótarjáni borkiállítás és vásárral, valamint az I. salgótarjáni autó- és motorshowval. A borkiállítás során a mátraaljai és az egri borvidék hegyközségeinek díjnyertes borait vonultatják fel. A kiállításra húsz őstermelőt várnak, s egész (három...) nap cigányzene szórakoztatja a látogatókat. Akik pedig kedvet kapnak a finom itókától, benevezhetnek a bordalversenyre. A rendezők szintén nagy dobásának ígérkezik az autó- és motorshow. Ötezer négyzetméteren 15 autókereskedő vonultatja fel a mintegy 100 darabos termékpalettáját. A show a lengyelpiac területén kap elhelyezést, ahol Forma-les szimulátort is felállítanak(l), a rögtönzött színpadon pedig nonstop nyereményjátékkal várják az érdeklődőket. tók és rendőrök bemutatóját, tátika gálát, divatbemutatót, aero- bicot lehet látni a színpadokon. Háromnegyed hattól a kohászos táncosok latin-amerikai táncokkal szórakoztatják a közönséget. Ha addig nem, 19.30-tól egész biztos, hogy „durranás” lesz: a HBO tehetségkutatóján feltűnt Bogi Iván és Nacsa Olivér Friderikusz- és Heti hetes-paródiáin kacaghat a publikum. Fél kilenctől egy rapegyüttes, a Sub Bass Monster következik, majd 21.30-22 óra között a Baby Sisters diszkójára lehet rögtönözni a „tánctanároknak”. Igazi csemegének ígérkezik az este tíztől hajnal kettőig tartó DJ Smith’s által vezérelt show, melyben egy basszusgitáros és egy kongás is beveti magát a latinosra hangszerelt éjszakában, no meg két - nem síoverallba öltözött - táncosnő is tüzesíti a hangulatot. Közben, nulla órakor, tűzijátékkal kedveskedünk a későn sem lefekvőknek.- Vasárnapra sem fáradnak ki?- Sőt, az lesz az igazi! Délelőtt a KiViSzi művészei lépnek fel, majd rajzfilmslágerek szólalnak meg főleg a kisebbek részére. Déltől jó ebédhez szól a nóta és 12.30-13 óra között vidéki pávakörök színesítik a dalparádét. Fél háromtól már egy másik műfaj képviselője, a V-Tech együttes lép a közönség elé. Fél négytől Farkas Bálint és Illényi Katica kettőse csábítja a színpad elé az operettkedvelőket. Szkander- és sörivóversenyen dől el fél öttől, hogy ki viselheti a Salgótarján legerősebb férfija, illetve legnagyobb sörivója címet. A 17-18 óra közötti nyereményekkel tűzdelt karaokee versenyt az Amstel rendezi. A nagy durranások sorozata fél nyolckor kezdődik. Először Alapi István csap a húrokba, őt követi a Fresh kilenctől, valamint a ’60-as évek rock and raliját játszó Mystery Gang. „Negyed éjféltől” éjfélig Fenyő Miki szórakoztatja a Vidám vásár látogatóit, nulla órakor pedig a Chippendale fiúk jönnek. Újra tábort ütött a segíteniakarás A nehéz anyagi helyzetű családok gyermekeinek is kijutott a jóból Minden évszaknak megvan a maga szépsége és ennek megfelelően a maga csábítása. Például télen az ember a távoli havasokba vágyik, s ha lehet, akkor már a síelést is jó lenne kipróbálni, nyáron pedig... Nos, kell-e mondani, amikor mindannyian a nyakunkban érezzük a nap perzselő melegét, amikor olyan jó lenne a munkahely helyett a strandra menni, a távoli egzotikus országok tengerpartjairól már nem is beszélve. És akkor hány olyan gyerek van manapság, akik felnőnek anélkül, hogy egyszer is nyaraltak volna. Legalább egy hetecskét... Az utóbbiakon is segít immár évek óta a salgótarjáni közgyűlés, de mellettük még más gyermektáborokat is életre hívnak évről évre. Erről beszélgettünk a megyeszékhely önkormányzatának ifjúsági tanácsnokával, Domonkos Tamással.- Hát újra sikerült?...- Erre úgy is válaszolhatok, hogy sikerülnie kellett, hiszen ezt a tábort tűzön-vízen keresztül megrendezzük minden évben. Igazából csak az tudja, hogy miért fontos számunkra a tábor sikere, újbóli tető alá hozása, aki már látta, mekkora boldogságot jelent az a bizonyos egyhetes kikapcsolódás a nehéz anyagi helyzetű gyerekek számára.- Mennyiben könnyítik ez esetben a táborozási részvételt?- Teljes egészében, hiszen most is, július 9-14 között, akárcsak más alkalmakkor, egyetlen forint térítési díjat sem kellett fizetniük, az egyhetes bentlakásos elhelyezés, ellátás, teljesen ingyenes volt számukra. Képzelheti, milyen boldogságot jelent, mennyire különleges ez a tulajdonképpeni helyben nyaralás számukra, amikor többen közülük még strandra sem tudták betenni a lábukat.- Hány gyereknek sikerült így örömöt szerezni?- Összesen mintegy negyven fő tarjám általános iskolásnak, közülük 11-et civil szervezetek, így például a Szent Lázár Lovagrend, is delegálhattak.- Az elején említettük, hogy a helyszín a Tóstrand melletti tarjám gyermektábor, ahol természetesen más tanulócsoportokat is fogadnak a nyáron.- A városi napközis tábor július 2. és augusztus 17. között működik. A tábor gazdag, sokszínű programot biztosít lakói részére, akik érdeklődési körüknek megfelelően, különböző csoportokban tevékenykedhetnek jól felkészült pedagógusok vezetésével. A táborban napi háromszori étkezést biztosítanak a tanulóknak, mindössze 220 forint ellenében.- Lesz-e nemzetközi gyermektábor az idén?- Már el is kezdődött július 27-én, s augusztus 5-ig tart.- A program mennyiben igazodik a távolról érkezettekhez?- Természetesen végigkalauzoljuk őket városunkban, és a hagyományos, de sokrétű programokon túl kirándulásokat tesznek Egerbe, Budapestre és Ipoly- tarnócra, ahol megtekinthetik az Európa-hírű ősleletet a nemzeti parkkal.- Honnan érkeztek a külföldi vendégek?- Finnországból heten, Lengyelországból tízen, Szlovákiából tizenheten.- Tőlünk is utaznak gyerekek táborozni más országba?- Ez a program már be is fejeződött - június 30 és július 10 között hat salgótarjáni tanulót delegáltunk egy finnországi nemzetközi gyermektáborba. A millenniumi programsorozat . méltó zárása Bővül a panteon, emléktábla avatása, kulturális események Augusztus 20 ezúttal kimondottan a „komoly hangulatot” árasztó események napja lesz Salgótarjánban, úgy is mondhatnánk, hogy a hosz- szú-hosszú millenniumi programsorozat méltó zárása. Az augusztus 20-i ünnep felvezetése azonban már 17-én megkezdődik. A színvonalas programzárásról Sándor Zoltánt, az önkormányzat főtanácsosát kérdeztük.- Kiknek a portréival bővül a városháza bejárata előtt található salgótarjáni panteon?- Augusztus 17-én 14 órától újabb három mellszobrot avatunk. A megformált személyiségek: Kovács Nándor, ár. Domyay Béla, Szilárdy Ödön. Ugyancsak itt kell megemlítenem, hogy augusztus 19-én 10 óra 40 perckor pedig Nepomuki Szent János emléktábláját avatjuk a salgótarjáni főplébánia templománál. Előtte, 10 órától szentmise lesz a templomban. Az avatás során ár. Lébényi Antal római katolikus főesperes mond imát.- Sokan, sokszor hallottunk már Nepomuki Szent Jánosról, de azt hiszem, hogy igen keveset tudunk róla. Kérem, segítsen a megismerésében.- Nepomuki Szent János Csehországban született 1350-ben, s 1393-ban halt vértanú halált a gyó- nási titok szentségének megőrzéséért. IV. Vencel király ölette meg, a Moldvába fojtották, mivel a király felesége általi gyónási titkot Nepomuki Szent A Salgótarjáni Millenniumi Emlékbizottság a volt partizánemlékmű helyének, környezetének rendbetételét, az üresen maradt szobor- posztamens funkcióval történő ellátását is javasolta ■ János a király parancsára sem tárta fel. A vértanút 1729-ben avatták szentté, s ezt követően kultusza gyorsan terjedt, különösen Csehországban, a Habsburg-birodalom területén, így Magyarországon is, főként a Felvidéken, sőt az 1920-as években Salgótarjánban is. Ma már Közép-Európa legismertebb szentjei közé tartozik, mint a hidak szentje, s a gyónási titok vértanúja. Védőszentjüknek tekintik a gyóntatók, az ügyvédek, bírák, jogászok, tanítók, újságírók, azaz tulajdonképpen azok, akiknek hivatásában különösen jelentős szerepet foglal el az igazmondás, a fegyelmezett nyelv.- Mi volt a fő cél az emléktábla állításával?- Az emléktábla állításával a salgótarjáni római katolikus főplébánia-hivatalnak és önkormányzatunknak közösen az a célja, hogy újjáélessze, ápolja a vértanú kultuszát városunkban. A kultusz erősítésének vezérlő eszméje - a Nepomuki Szent A Szent Imre-hegy névadója Többszöri egyeztetés után az a hegyvonulat kapja majd a Szent Imre nevet, melynek - a salgótarjániak által közismert - része a Kálvária, illetve a Pipis-hegy, azaz a Meszes-hegy „elemei”. Egyébként korábban, 1930. május 2-án az országos Szent Imre-emlékév alkalmából, Szent Imre halálának 900. évfordulóján nevezték el a helyet Szent Imre-hegynek. Az emlékév alkalmából 1930. május 31. és június 1. között nagyszabású városi ünnepségsorozatra is sor került. A Szent Imre-kultusz jegyében kezdődött meg 1929-ben a Kálvária kiépítése a stációkkal, az úgynevezett Szent sír-barlang megépítésével, a hozzá vezető lépcsősorral, a fa-, illetve betonkeresztek felállításával. A teljes kiépítés kisebb megszakításokkal 1943-ig tartott. A Szent Imre- hegy 1945 után újra a régi Meszes-hegy néven szerepelt a térképeken, hivatalos iratokon. A Szent Imre-hegy névfelvétellel (tehát a megszokott, hegyvonulaton belüli elnevezések is megmaradnak) a Salgótarjáni Millenniumi Emlékbizottság javasolja a Kálvária felújítását, a régi, eredeti formájában való rekonstruálását, továbbá a volt partizánemlékmű helyének, környezetének rendbetételét, az üresen maradt szo- borposztamens funkcióval történő ellátását. János Társulat célkitűzéseivel összhangban - a kimondott szó és az igazmondás helyreállítása és tisztelete. Külön érdekessége az emléktábla avatásának, hogy felállításának helyén valamikor Nepomuki Szent János szobra is volt.- Milyen események lesznek augusztus 20-án?- Először koszorúzási ünnepség keretében hegy-névadóra kerül sor a Szent István-emlékmű- nél (a Szent Imre-hegyről keretes írásunkban lehet bővebben olvasni - a szerző), ahol dr. Lébényi Antal tart istentiszteletet, majd Puszta Béla polgár- mester megszegi az új kenyeret. A továbbiakban kulturális programok emelik augusztus 20. fényét. A József Attila Művelődési Központban délután a sepsiszentgyörgyi színház társulata mutatja be Ludas Matyi című musicaljét, a kora esti órákban pedig a szintén Sepsiszent- györgyről érkezett Háromszék táncegyüttestől láthatjuk a Vérnász című táncszínházi előadást. Este nyolctól zenés, szórakoztató műsorok várják a salgótarjániakat, majd fél tízkor tűzijáték sziporkái zárják mintegy képletesen is a másfél éve tartó millenniumi programsorozatot. __________■ A ugusztus 13-20: a Tarjánhő Kft. nagyjavítást tart Egy hétig szünetel a melegvíz-szolgáltatás Tél a nyárban, pontosabban a Tarjánhő Kft.-nek a nyári időszakban kell elvégeznie a téli felkészülést, hogy a hidegebb hónapokban zavartalan szolgáltatást tudjon biztosítani a város lakosságának. Az idei nyáron ráadásul külön ráadás is vár a kft. szakembereire, ugyanis „generális leállást” terveznek. Ennek a sokunkat érintő tudnivalóiról kérdeztük Csákvári Csabát, a cég főmérnökét.- Úgy sejtem, hogy rosszat sejtek, azaz valamilyen hosszabb leállás van készülőben...- Már igen rég, több mint öt éve nem volt generális leállás a nyári karbantartási munkálatok miatt Salgótarjánban. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a hálózat szerelvényei minőségileg sokat javultak az elmúlt időszakban. Természetesen egy idő után a legstabilabb rendszert is felül kell vizsgálni. Nos, ennek most érkezett el az ideje.- Mikortól és meddig nem lesz melegvíz-szolgáltatás?- Először augusztus 13-án reggel lehet majd tapasztalni, hogy langyos, majd fokozatosan hideg lesz a víz. Az úgynevezett visszaadást pedig augusztus 20- ra tervezzük az egész városra nézve, azaz szakaszosan tér vissza a meleg víz a lakásokba.- Milyen feladatok várnak a kft. szakembereire a leállás egy hete alatt?- Mivel a gerincvezetéken nagyméretű szerelvények cseréjét hajtjuk végre, a rendszerből tekintélyes mennyiségű, mintegy 300 köbméter víz távozik. A déli városrészen ezzel összhangban két darab szennyfogó szűrő beépítését végezzük el, a magasvezetésű szakaszon pedig egy NÁ 300-as tolózárat cserélünk. Mindemellett a 78 darab városi hőközpont korszerűsítésére is sor kerül, de ez utóbbi a jövő év őszéig tart majd. ___■ T ért nyernek a játszóterek A közgyűlés a város évi költségvetéséből 11 millió forint előirányzatot szavazott meg a salgótarjáni játszóterek átalakítására, illetve felújítására. A város területi képviselőivel történt egyeztetés eredményeként a 2001. évi ütemezésben a Pécskő úti, a Fáy András körúti és a salgóbányai játszóterek érintettek. Salgótarján északi peremén, Salgóbányán helyi szobrászművész, Szabó Noémi tervei alapján alakítják ki fa játszóeszközökkel a játszóteret. A felújítás tervezett költsége 2 millió forint, amelyből 1 millió forintot a büdzsében jóváhagyott 11 milliós előirányzat tartalmaz, míg a fennmaradó összeget a képzőművészeti lektorátustól pályázat útján kívánja elnyerni az önkormányzat. A fennmaradó összeg - lehetőség - terhére a Pécskő úti és a Fáy András körúti játszóterek felé' tását végzik el, amelyhez az Ifjúsági- és Spc a nisztériumtól elnyerhető támogatás igénybr re pályázatot nyújtott be a közgyűlés. Az oldalt a megyeszékhely önkr állította össze (X