Nógrád Megyei Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 151-176. szám)

2001-07-28 / 174. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2001. JÚLIUS 28., SZOMBAT Elmaradt az együttes a betervezett pontszámtól Mérlegen a Bgy. Kábel NB Il-es férfi kézilabdacsapata A férfi kézilabda NB n Északi csoportjában szereplő Balassa­gyarmati Kábel SE Kézilabda Klub csapata a nyolcadik he­lyen fejezte be a 2001-2002-es bajnoki pontvadászatot. A gár­da 1979 óta van az NB-s baj­nokságban, korábban három évig voltak a második vonal­ban is. Az elért eredményről Kovács József edzővel beszél­getünk.- Miként készük a csapat a ta­vaszifolytatásra?- Én többekkel ellentétben az őszi szereplés után nem tartot­tam a kieséstől, sőt szerencsés esetben elérhetőnek tartottam a harmadik, vagy negyedik helyet. Úgy gondoltam, hogy a Vác és a Salgótarjáni Építők gárdáját is megelőzzük, de végül is csak a Pilisvörösvárt sikerült. A felké­szülési program ugyanaz volt mint korábban. Heti három edzéssel készültünk a februári kezdés óta, amin később a ver­senyidőszakban sem változtat­tunk. A balassagyarmatiak rend­szeres látogatói voltak a foglalko­zásoknak, míg a budapestiek vi­szont csak néha-néha, aminek nem anyagi okai voltak, mint so­kan gondolták.- A gyengébbre sikerült ősz után mi volt a cél?- Bennem még mindig a 3-4. hely volt elképzelés szintjén. Úgy éreztem, hogy ősszel 3-4 pont a csapatban maradt, és ha ez tavasszal visszajön, akkor elő­rébb kerülhetünk.- Hogyan értékeled a megszer­zett nyolcadik helyet?- Mint már említettem többet vártam, hiszen a tervezett 28-30 pontra megvolt a reális lehetősé­günk, de ezt nem sikerült valóra váltanunk. Ez magyarázható az­zal, hogy ősszel három ember ki­esett a csapatból, majd tavasszal Jakubecz távozása okozott újabb gondokat. Ezen kívül kevésszer tudott együtt edzeni a teljes csa­pat, amely szintén befolyásolta a teljesítményünket.- Egyénileg kik nyújtottak el­fogadható teljesítményt?- Az elért helyezésünkhöz nagyjából mindenki hozzátette a saját tudását. Kiemelkedő telje­sítményt csak a két kapusunk, Sirkó és Dósa nyújtott. A többiek közül ki lehet emelni még Ko­vács Kornél és Kajdy Norbert játé­kát. Jó játékos lehet Szabó And­rás, ha a hozzáálláson változtat. Rutinjával még segített Göndöcs Csaba és Horváth György, de tel­jesítményük elmaradt az elvár­taktól. Remekül egészítette ki még a csapat szereplését Szu­kán, Specziár, Molnár, Zoljánsz- ki, Hortobágyi, Széles és Tas.- Miként értékeled az ifjúsági csapat harmadik helyét?- Szereplésük kicsit csalódás a számomra, mert a mezőny isme­retében bajnokesélyes volt az együttes, de különböző okok mi­att nem sikerült előkelőbb he­lyen végezniük. Azonban ha ezek a gyerekek komolyan gon­dolják a kézilabdát, hosszú időre megoldhatják a város csapatának gondját.- Mikor kezditek a felkészülést az őszi szezonra?- A bajnokság szeptember 23- án kezdődik, amelyre augusztus 7-én kezdjük meg a felkészülést. FELNŐTTEK 8. Bgy. Kábel 22 8 410 541-556 20 A csapatban tizenhat mezőny- játékos lépett pályára (zárójel­ben a mérkőzésszám, és a szer­zett gólok): Szukán Róbert (8/0), Dósa László (22/0), Siró Zoltán (21/0) - kapusok, Göndöcs Csa­ba (20/122), Kovács Kornél (22/90), Horváth György (22/85), Kajdy Norbert (22/51), Tas Zoltán (22/41), Szabó And­rás (11/33), Specziár Viktor (16/10), Jakubecz János (16/88), Széles Zoltán (11/4), Hortobágyi Zsolt (12/7), Molnár Gábor (16/5), Zoljánszki László (18/2, Abay Nemes András (1/3) - me­zőnyjátékosok. Lőtt gólátlag: 24,58. Kapott gólátlag: 25,27. Összteljesítmény százalékban: 45,45. IFJÚSÁGIAK 3. Bgy Kábel 2015 0 5 626-50530 A csapatban tizennégy me­zőnyjátékos lépett pályára (záró­jelben a mérkőzésszám, és a szerzett gólok): Laczó Ferencz (18/0, Siró Zoltán (20/3) - kapu­sok, Szabó András (19/123), Hortobágyi Zsolt (20/162), Széles Zoltán (18/95), Kovács Viktor (18/10), Tihanyi Róbert (19/62), Oláh József (17/57), Dulai Viktor (19/46), Bán Dávid (17/22), Po­zsonyi Roland (15/14), Palánki Dániel (6/4), Strihó Kornél (3/4), Molnár Gábor (18/29) - mezőnyjátékosok. Edző: Fábri Sándor. Lőtt gólátlag: 31,3. Kapott gól­átlag: 25,25 A lőtt gólok tabelláján (626) az első, a kapott góloknál (505) pedig hatodik helyezést értek el. KANYÓ FERENC Jubileumi találkozó Völgyi Péter és társai tíz éve alapították meg a balassagyar­mati Bástyák jégkorongcsapa­tát, amely azóta is az országos amatőr bajnokságban szerepel. A jubileum alkalmából július 28-án a csapat tagjai a Nyír- jesben tartják az ünnepi össze­jövetelüket. LAST MINUTE AKCIÓK! EUROTOUR# Sé( meallzetAeto/sztnuannl Litaiáíi Orgia Utazás autóbusszal: ASPROVALTA: 08.06., 13. 10 nap, apartman+busz KORFU: 07.31. 10 nap, apartman+busz 29 900 Ft/fő. 34 900 Ft/fő. 08.07. 10 nap, HOTEL**+reg.+busz 49 900 Ft/fő. 10 nap, HOTEL***+fp.+busz 79 900 Ft/fő. COSTA BRAVA: 08.03., 10.10 nap, HOTEL*/**+íp.+busz 69 900 Ft/fő. Utazás repülővel: KORFU: 89 900 Ft/fő. 64 900 Ft/fő. 59 900 Ft/fő. 89 900 Ft/fő. 99 900 Ft/fő. 08.08. 2 HÉT! Apartman+rep. 08.15. 1 HÉT, apartman+rep. KRÉTA: 07.30. 1 HÉT, apartman+rep. 1 HÉT, HOTEL* * *+fp+rep. RODOSZ: 06.13. 2 HÉT! Apartman+rep. MALLORCA: 08.02., 09. 1 HÉT, HOTEL**+íp.+rep. 99 900 Ft/fő. SALGÓTARJÁNI INDULÁSSAL! ÉSZAK-GÖRÖGORSZÁG: 09.17. 10 nap, apartman+busz 27 900 Ft/fő. Érdeklődni lehet: Eurotours, St., Hotel Karancs, Fő tér 6. Tel.: 32/421-877. A megyei I. osztály egyik aranyvárományosa Mérlegen az NB III-as labdarúgócsapataink: Salgó Öblös-Faipar A közelmúltban fejeződött be az NB III Mátra-csoportjának a küzdelemsorozata. A Salgó Öblös-Faipar a tizedik helyen fe­jezte be a pontvadászatot. Az elért eredményről és az elkö­vetkező tervekről Simon Attilát, a csapat edzőjét kérdeztük. A Salgó Öblös-Faipar tavasszal 1-1-es döntetlent játszott a Tápiószecsó ellen FOTÓI ARCHÍV/QYURIÁH- Az NBII alapszakaszában 14, míg NB Ill-ban 22 mérkőzést ját­szott a csapat. Miként értékeled ezt a hosszúra nyúlt bajnoki éva­dot?- Lassan harmadik éve mindig úgy kezdem az értékelést, hogy rendhagyó évet hagyunk magunk mögött. Azt hiszem, hogy a ma­gyar labdarúgás eddigi történeté­ben nem fordult elő, és remélem nem is fog, hogy ilyen átláthatat­lan, kusza év még egyszer elkö­vetkezzen. Ez elsősorban a szak­mai munkán volt érezhető. Gon­dolok itt a csapatok felkészítésére, a játékosvándorlásra, a játékveze­tés színvonalára, az utánpótlás­ban zajló útkeresésre stb. Egy olyan bajnokságban vettünk részt, amiben a mi amatőr labda­rúgóink nem voltak, és nem is le­hettek felkészítve, sem fizikáli­sán, sem mentálisan. Az edző az őszi szezontól kezdve nem tehe­tett mást, csak rehabilitált. A baj­nokság közben zajló két átigazo­lási időszak miatt tömködte a lyu­kakat, építkezett, és elfogyott. Ezek után reális képet nem fest­hetek munkámról, örülök, hogy nagyobb sportszerűtlenség és sé­rülés nélkül megúsztuk ezt a szörnyű menetelést. Mi edzők és játékosok, még úgy ahogy átvé­szeltük, de a gazdasági háttér évekre visszavethetett rajtunk kí­vül is egy-két egyesületet.- Milyen teljesítményt nyújtot­tak az egyes csapatrészek?- Az alapszakaszban voltak ka­pusgondjaink, nem szakmai ok­ból. Lázár Krisztiánt mentális problémák akadályozták a jó telje­sítményben. Az NB Ill-ban változ­tattunk a kapusposzton, ahol Kür­ti Gábor átlagos, „jó” tel­jesítményt nyújtott. A helyezésünk ellenére a védőmunkánk úgy ér­zem kimagaslott a me­zőnyből, ezt az ellenfe­leink is elismerték. Kö­zéppályán a négy játé­kosból három olyan szerepelt, akinek in­kább a védekezés az erőssége. Tehát nem volt olyan játékos, aki innét az irányítás mel­lett a gólszerzésből ki­vette volna a részét. Ezért ennek a csapat­résznek a teljesítménye felemásra, közepesre si­keredett. Támadójáté­kunkról elég nehéz reá­lis képet alkotni, mivel igazából vérbeli csatár­ral, csak Birincsik Dániellel ren­delkeztünk, aki képességéhez, ké­pest erőn felül teljesített.- Az elmúlt bajnoki évadban kik léptek a pályára és ki volt a há­zi gólkirályi- Sorolom: Kürti Gábor, Hegyi Tamás, Lázár Krisztián (kapu­sok), Mészáros Róbert, Cséki Vik­tor, Morva Péter, Mezei Tamás, Bomai Ferenc, Ács István (vé­dők), Kékesi Ferenc, Kőházi Ti­bor, Csatlós Csaba, Balázs Attila, ifj. Lipták Zoltán, Balázs János, Répás Krisztián (középpályások), Birincsik Dániel, Bartha Kriszti­án, Szeles Tamás, Dudás Attila (támadók). Az alapszakaszban és az NB IH-ban is Kőházi Tibor lett a házi gólkirály 5, illetve 6 ta­lálattal.- Kik següették az együttest?- A legfőbb támogatónk, az St. Glass Rt. volt, továbbá Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormány­zata, az SVT-Wamsler és az OTP- Garancia Biztosító Rt.- Mikor kezdtäek el a felkészü­lést és milyen változások vannak a keretben?- A munkát július 16-án kezd­tük el, heti öt edzéssel. Csatlós Csaba a Jászberény, Balázs Attila a Karancslapujtő, míg Minszki Tamás a Zagyvaróna csapatához igazolt. Érkezett hozzánk Ajtai Róben (St. Acél), Kövesdi Päer (SBTC) és Mátyus Sándor (Mátraterenye). Mivel az elkövet­kező bajnoki évadtól kezdve két ifjúsági csapatot kell indítanunk, ezért szeretnénk még igazolni há­rom-négy fiatal játékost is.- Az elkövetkező bajnoki évad­ban a megyei I. osztályban indul­tok. Mi a cél?- Szeretnénk megnyerni a me­gyei I. osztályú bajnokságot, és ha a gazdasági helyzetünk úgy enge­di, hogy lehetőségünk lesz rá, ak­kor ugyanezzel a csapattal meg­próbálunk tisztességgel helytállni a magasabb osztályban. A csapat- építés szempontjából mégis a leg­fontosabb célunk, hogy a lassan beérett ifjúsági korú játékosainkat beépítsük a csapatba. BALOGH TIBOR NB II Mátra-csoport Alapszakasz, A-csoport 7. Salgó Öblös 14 4 3 7 18-27 15 NB III Mátra-csoport 10. Salgó Öblös-Faipar 22 5 10 7 23-30 27 Közel háromszáz résztvevő Nemzetközi cselgáncs edzőtábor Salgótarjánban Immár hatodik alkalommal rendezi meg a Salgótarjáni Ju­do Club a nemzetközi felké­szítő utánpótlás-edzőtáborát Salgótarjánban július 30. és augusztus 9. között. A Ma­dách Imre Gimnáziumban működő tábor szervezője a szakmai körökben ismert Oláh László, aki ezúttal is színes rendezvényt hozott te­tő alá. A közel háromszáz sportoló összetartásán (285-en jelezték részvételüket) részt vesz a no­vemberi, budapesti junior Eu- rópa-bajnokságra készülő férfi és női magyar válogatott, és va­lószínűleg Nagy Ernő szövetsé­gi kapitány is tiszteletét teszi a táborban. Oláh László főszerve­ző elmondta, hogy sokat segí­tett a szervezésben a korábbi szövetségi kapitány és táborok vezetője, Kovács Gábor, de szükség volt a jó kapcsolatokra is. A közös felkészülésre ukrán, svéd, szlovén, szlovák, osztrák és német csapatok érkeznek, de lesz két ausztrál versenyző is, itthonról pedig 15 egyesület je­lezte részvételét. A felnőtt edzők mellett a ju­nior, az ifjúsági és a serdülő korcsoport cselgáncsozói lesz­nek jelen, a foglalkozások min­dennap reggel 9-től 18 óráig tártnak. A tábornyitó ünnepsé­get július 30-án, 16.30-kor tart­ják meg. BALOGH SPORTTURMIX KOVÁCS DUSÁN ELSŐ Nyíregyházán rendezték meg az LG Flatron országos atlétikai bajnokságot, ahol indult Kovács Dusán is. A Balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Gimnázi­um DVSE versenyzője 400 méte­res gátfutásban 50.07 másod­perces idővel magabiztosan uta­sította maga mögé a mezőnyt. A Salgótarjáni Acél Atlétikai Club korábbi versenyzője, Ajkler Zi­ta, ezúttal már a Nyíregyháza színeiben a távolugrásban má­sodik (629 cm), míg hármasban első helyen végzett (13,26 m). Férfiak. 400 m gát (Somfay Elemér-emlékverseny): 1. Ko­vács (SZGYAG DVSE, e: Szabó Béla) 50.07 mp, 2. Kilvinger (Debreceni AK) 52,53, 3. Bédi (Honvéd) 52,75. *** Vágó Béla szövetségi kapi­tány kijelölte az augusztus 3-án kezdődő edmontoni világbaj­nokságra utazó csapatát. A 13 tagú (kilenc férfi, négy nő) keret szombaton utazik el Kanadába. A vb-csapat: Annus Adrián, Gécsek Tibor, Kiss Balázs (kala­pács), Fazekas Róbert, Kővágó Zoltán, Varga Roland (disz­kosz), Kürtösi Zsolt, Zsivoczky Attila (tízpróba), Urbanik Sán­dor (50 km gyaloglás), Győrffy Dóra (magas), Molnár Krisztina (rúd), Vaszi Tünde (távol), Sza­bó Nikolett (gerely). HA NYERÜNK - FELEZÜNK Játékunkban pénteken Tóth Gábor Salgótarján, Medves krt. 82. alatti olvasónknak kedvezett a szerencse, így az ő szelvényét játszottuk meg. Tippjei: 1,1, lx, 2,12,1, lx, 1,2,12,1, x2, lx, 1 EZÜSTÉRMESEK A LÁNYOK Olaszország női vízilabda-vá­logatottja nyerte a fukuokai vi­lágbajnokságot, miután - visz- szavágva a 34 nappal ezelőtti, budapesti Eb-döntőbeli veresé­gért (10-8) - simán verte a ma­gyar együttest a pénteki finálé­ban. Női vízilabda, döntő: Olasz­ország - Magyarország 7-3 (3-0, 1-2,2-0,1-1). Baranyi Miklós a Dunafermél Az NB II Winner Sport-cso­portjában szereplő Balassagyar­mati SE-Nógrád Volán csapata egy remek támadójátékost veszí­tett. Ugyanis Baranyi Miklóssal - aki korábban futballozott az SBTC, a Csepel, Kispest, a Nyír­egyháza és Slovan Bratislava együtteseiben is - egyéves meg­állapodást kötött az NB I-es Dunaferr vezetősége.- Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen nehéznek ígérkezik Baranyi pótlása, mert a lehető­ségeink behatároltak - mondta el kérdésünkre Kis Károly, a BSE edzője. - Szerettük volna haza­hozni a balassagyarmati László Lórántot Vácróí, de a játékos a jobb anyagi feltételt biztosító Duna-parti együttesnél maradt. B.T. A KNC segítségével szárnyalhatnak a Sasok A Kelet-Nógrád COM Rt. salgótarjáni székházában tegnap újabb egy évre szóló névadó-fö- szponzori szerződést kötött a Salgótarjáni Fekete Sasok csapatait működtető D&D Pro­dukció, valamint a KNC Rt. A szerződés amely az eddigieknél lényegesen nagyobb össze­get és szolgáltatást biztosít a megye legmagasabb osztályban szereplő labdajáték csapa­tának, jelentős segítséget nyújthat a 2001-2002-es bajnoki évad sikeres teljesítéséhez. Képünkön (balról) Tajti Endre, a KNC Rt. vezérigazgatója, Dániel Tamás, a D&D Produkció ügyvezetője és Berczelly Béla, a klub szakosztály-igazgatója látható. Hét végi sportműsor SZOMBAT Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: SBTC - Somoskő­újfalu, 10.30 óra, Balassagyarma­ti SE-Nógrád Volán - Veresegy­ház, 11 óra. Tenisz. 13. Denevér Kupa amatőr páros verseny: Salgótar­ján, Lendület SE pályáin (korábbi acélgyári pálya), 10 óra. íjászat. Vadászíjász verseny: Mátraszelei horgásztó és környé­ke, 10 óra. VASÁRNAP Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Karancslapujtő - Ipolyvece, 11 óra. íjászat. Vadászíjász verseny: Mátraszelei horgásztó és környé­ke, 9 óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom